Menu
in , ,

Ezt jól kifőzték a “Székelyesek”!

2016. szeptember 8-11-ig rendezték meg a mára nagykorúvá érett, 18. Szolnoki Gulyásfesztivált. A gasztro-kulturális rendezvényre a Nemzetközi Gulyásfőző Verseny diák- kategóriájában intézményünk a tavalyi eredményes szereplés lelkesedésével, nagy versenykedvvel nevezett ebben az évben is. „Mindenkinek megvan a maga gulyása”, a miénk 2016-ban a csángó gulyás lett.

A lázas előkészületek után, szombat hajnalban kis csapatunk reményekkel teli hangulatban indult Szolnok felé. A fesztiválnak helyet adó Tiszaligetben a regisztráció leadása után állítottunk sátrat. A versenykiírásnak megfelelően a népi hagyományőrzés mellett az ősz, a természetesség és iskolánk szakmai arculatának ötvözése jegyében várta a kíváncsi járókelőket a „Székelyesek” tanár- diák társasága.

A szorgos kezek előkészítették az ételünk alapanyagait, majd a tűzrakás után elkezdődött az érdemi munka: a gulyásfőzés. Pontosabban gulyásleves-főzés.

Örömünkre sok érdeklődő látogatta meg hívogató sátrunkat, a hőség ellenére kíváncsian állak meg a rotyogó bogrács körül. Jóízű beszélgetések, gasztronómiai eszmecserék, fotózások mellett vártuk a közönséggel együtt, hogy elkészüljön a marhalábszárból főtt, káposztával és burgonyával gazdagított, üdítően savanykás gulyásételünk.

Hagyományos mázas cserépedényben tálalva, népi viseletben járultak a tanulóink a zsűri elé, és kínálták minősítésre az elkészített gulyáslevest.

Az eredményhirdetéskor örömmel fogadtuk a döntést: csángó gulyásunkat bronz fokozattal jutalmazta a zsűri, számos induló diákcsapat közül.

Elégedetten, jóleső fáradtsággal sátrat bontottunk, és mindannyian egyetértettünk abban, hogy ennek a hagyománynak folytatódnia kell.

A diákcsapat résztvevői: Bak Zsolt 9. évfolyamos, Megyeri Kinga, Papp Diána, Faragó Tamás 11. évfolyamos, vendéglátás szakmacsoport tanulói.

Segítő tanárok: Surina Nóra, Makai Beáta, Balás Péter, Molnár Mihály, és Sebő Ferenc technikai dolgozó.

Szeretnénk megköszönni az iskolavezetés és a Székely Mihály Szakképzésért Alapítvány támogatását, hogy képviselhettük intézményünket ezen a hagyományőrző fesztiválon.

A képeket Berec Zsolt készítette.

Leave a Reply

Exit mobile version