A tegnapi testületi ülés előtt tartott bejáráson a képviselők és a szlovák önkormányzat tagjai megtekintették a közelmúltban megvásárolt Szlovák Tájházat.
– A tájházat hosszas huzavona után június 15-én sikerült megvásárolni a szlovák önkormányzatnak Fuzik János magyarországi szlovákok szószólója, Hollerné Racskó Erzsébet a magyarországi szlovák önkormányzat elnökasszonya hathatós támogatásával az Emberi Erőforrások Minisztériumától 10 millió forintot kaptunk két összegben. Hétmillió forintot első körben a megvásárlására, és ezután, miután sikerült megszereznünk, még 3 millió forintot utaltak át július 31-ig a felújításra – ismertette a közelmúlt eseményeit Frankó Anna, Szarvas Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke.
Babák Mihály polgármester egyből meg is állapította, hogy kevés lesz.
– Amint látjuk a ház lelakott állapotban van. A 3 millió forint nem lesz elegendő a teljes felújításra. Éppen ezért csatlakoztunk a helyi akciócsoporthoz is. Bízunk benne, hogy nyertes pályázat lesz és a továbbiakban kaphatunk nagyobb összeget a tájház felújítására – mondta az elnökasszony.
A lábazat aláfalazását, és a tetőszerkezet felújítását kellene mindenképpen elvégezni. Utóbbinál nem csak a nádazás, hanem a faanyag cseréje is mindenképpen szükséges.
A távlati célok között szerepel, hogy közösségi teret szeretnének kialakítani a nyitott tájház mozgalomhoz kapcsolódva. Az udvar hátsó részébe nyitott csűrt képzeltek el, padokkal, udvari kemencével, kiszolgáló helyiséggel, amiben lenne mosdó és konyha.
Nagy örömükre szolgált, hogy a tájház mögötti Kálvin u. 3. szám alatti ingatlant is használatba kapták a város képviselő-testületétől, mert így nagyobb szabású rendezvényeket is tudnának itt rendezni. Ha sikerülne anyagiakat szerezni rá, akkor ott egy vendégházat alakítanának ki, ahol az éves népismereti táborokat is meg tudnák rendelni.
– A tervek fontosak, de pénz kell hozzá – jegyezte meg polgármesterünk, majd hozzátette, szem előtt kell tartani a fenntarthatóságot is, készíteni kell üzleti tervet, mert vakon semmire sem ugranak.
– Ígérjük, hogy minden nemű pályázati lehetőséget megragadunk, hogy felújítsuk, és programokat tudjunk megvalósítani ebben az épületben, hiszen ez az egyedüli érték, ami a szlovákok elődeink, értékeit, hagyományait itt őrzi a városban – mondta végezetül Frankó Anna.