Közel 400 szendvics és mintegy 50 liter tea a mérlege az idei bringás reggelinek. Az Európai Mobilitási Héthez csatlakozva Szarvason 2006 óta minden évben egy hetet szentelnek a környezettudatos és biztonságos közlekedést népszerűsítő, szemléletformáló programoknak. Jól bevált recepten ne változtass mottó alapján idén is „Bringás Reggelivel” adták meg a kezdőlökést a sorozatnak, amit sporttal és kerékpártúrával egészítettek ki.
– Nem tanultunk a tavalyi példából, mert idén is 6-kor kezdtünk. Pedig a a kora reggeli órában alig néhány fő fordult meg nálunk. Az igazi roham 7 óra után indult meg, amikor viszont már nem győztük regisztrálni az embereket. Épp ezért egy kicsit kitoljuk, megvárjuk az utolsó munkába és iskolába indulókat – összegzi a hajrát követően a tapasztalatokat Krivik Viktor főszervező.
A GySzC Székely Mihály Szakképző Iskola tanulói közül is többen áldozatot hoztak a koránkelés oltárán. A vendéglátás előkészületei ugyanis már pirkadat előtt elkezdődtek, majd türelmesen várták az arra kerekezőket.
– A teát nagyon viszik, mert szinte meg sem kell állni érte – mondja Szitó Roland, aki épp egy nagy tálcával egyensúlyozva kínálta körbe az nézelődőket. De fogy a szendvics is, mert abból akár kettőt is be tudunk csomagolni, így később is elfogyaszthatják. Sajnos csak kevesen állnak meg, de akik elfogadják az invitálást, nagyon hálásak.
Az ideiglenes kínálópulton időközben folyamatosan pótolni kellett a gazdagon megrakott szendvicseket. A teamennyiség a munkaidő kezdetéhez közeledve ugyancsak megcsappant, záráskor már csak néhány pohárra elegendő maradt a tárolóedények alján.
– Minden munkanap kerékpárral közlekedem. Először a gyermekemet viszem el iskolába, a munkahelyemre akár gyalog is elsétálhatnék. De a suli biciklivel optimálisabb: gyorsabb, kényelmesebb és praktikusabb is, mint autóval – állítja egy apuka, egyik kezében szendvicset, a másikban pedig teát szorongatva.
Szarvas város önkormányzata is sokat tesz a kerékpáros közlekedés előremozdítása terén. Az elmúlt évtizedekben közel 30 km hosszú kerékpárút épült, amiből kifolyólag joggal érdemelte ki a település a „kerékpárosbarát” jelzőt.
– A környező településekkel összefogva sikerült elérni, hogy Békésszentandrástól egészen a román határig el lehet jutni kerékpárral. Ennek két fontos szerepe van: egyik a közbiztonságra, a másik a turizmusra vezethető vissza. Könnyedén be lehet járni a Szarvast és a tanyavilágot ezzel a közlekedési eszközzel. De nem könnyű ezeket az utakat fenntartani, mert ezekre egyelőre semmilyen állami normatívát nem kap az önkormányzat, hanem a bevételeinkből kell biztosítanunk. Szeretnénk elérni, hogy az állam valamilyen forrást különítsen el a fenntartásukra, esetlegesen a felújításukra – summázza a jelenlegi helyzetet Hodálik Pál alpolgármester, arra biztatva a 44-es út mentén elhelyezkedő településeket, hogy csatlakozzanak a Kerékpárosbarát Települések Országos Szövetségéhez.
Ennek megerősítéseként egy biciklitúrának is nekivágtak a reggeli órákban. Először Békésszentandrás felé vették az irányt, majd visszakanyarodva Csabacsűdöt és Kondorost is felkeresték.
A tervek között továbbá újabb szakaszok megépítése is szerepel. TOP-os forrásból bővítenék a szentesi utat a Kákai bekötőútig, egy másik a fahídtól indulva vezetne el a kompig, valamint a Holt-Körös másik oldalán is húzódna egy gátig nyúló kerékpáros szakasz.
A reggelit követően akár le is lehetett dolgozni a bevitt kalóriamennyiséget. A Fit-Life Team tagjaival játékos edzésbe kapcsolódhattak be a mozogni vágyók, ahová több érdeklődő iskolás csoport is érkezett.
Folytatásban többek között kerékpártúrára kerül sor a „Kardoskúti Fehértó” napjára, de lesz szemétgyűjtési akció, sportnap, közledésbiztonsági nap és véradás is. A hetet hagyományosan szeptember 22-én Autómentes Nappal zárják.