Postafiók
Egy meghívást kaptunk a minap Tóth Tamástól, aki a Körös-Maros Nemzeti Park természetvédelmi területfelügyelője. Mi ennek szíves örömest tettünk eleget. Lévén „Ózonvédelmi Világnap” is, mi sem természetesebb, mint hogy kerékpárokra pattanva járjuk a környéket és figyeljük meg a növényeket, állatokat vezetőnk irányításával, szakköröseimmel és néhány természetszerető diákkal. Tamás elhivatottsága, lelkesedése, teljesen magával ragadta a kis csapatot, és szájtátva lesték történeteit. Kis idő elteltével már felbátorodva tették fel ők is kérdéseiket, amikre olykor viccesnek tűnő, de mégis komoly magyarázatokat kaptak. Most jöttünk rá, mindnyájan résztvevők, hogy távolabb az otthonunk zajától nem is messze tőlünk, mennyi érdekességet lehet tapasztalni. Bebringáztuk a hétköznapi szem elől elrejtett halastavak lehetséges minden zegzugos útját. Leszállva kémleltük a tájat és a benne élő növények, madarak sokaságát. Láttunk víz fölött repülő récék seregét, a vízen ringatózó hattyúkat, a nádasból időnként felszálló gémeget, kócsagokat. Réti héják köröztek a víz felett, hogy lecsapjanak kiszemelt áldozatukra, hogy aztán jóllakva térhessenek vissza esti „szállásukra”. Ha szabad szemmel parányinak tűnt valami, sebaj, távcső segítségével közelebbről is meg tudtuk figyelni. Tiltók sekély vízében halivadékok raját vettük észre, s ha kellően csendben, mozdulatlan álltunk, vidáman fürdőztek a felszínen. Előbukkant a napon sütkérező gyíktól kezdve a lecsapolt tó felszínén szaladgáló bíbic seregen át sok – sok érdekesség. Utunkat a komp felé vettük, s áthajózunk a Körös másik partjára, ahol a mocsárréten átgázolva, most már gyalogszerrel cserkésztük be az éppen legelésző szürkemarha gulyát. Tamás mesélt a lábunk alatt rejlő növényekről, de becserkészett 1-1 ideillő rövid kis történetet a régmúltból ránk maradt, a természetet megfigyelő elődeink bölcsességeiből, ami olykor már a felejtés homályába merült. Találtunk még néhány le nem legelt és le nem száradt sóvirágot, de perjék, sások, gyalogakácok is tarkították a tájat. A gyerekek kutató tekintete elől egy imádkozó sáska sem menekült meg. A bátrak ügyesen megfogták, hogy aztán társaik is alaposan megfigyelhessék. A rémült rovart nevetve szabadjára engedték. Úgy eltelt az idő, hogy alig tűnt fel, hogy már a nap is lemenőben van és még vissza is kell sietnünk. Kellemesen elfáradva, élményekkel gazdagodva értünk vissza iskolánkhoz.
A gyerekek és kolléganőm nevében szeretném megköszönni Tóth Tamásnak ezt a feledhetetlen, vidám délutánt. Reményeim szerint ez nem a vége, hanem a virágzó kapcsolat kezdete lesz a szakköröseim, a természet iránt érdeklődő tanulóink és vezetőnk között.
Szuhajné Elefánty Mária / Fő téri Ált. Isk. tanára
