– Pontosan tudja Orbán Viktor, hogy a magyar ellenzékben a Magyar Szocialista Párt, illetve a baloldali demokratikus pártok azok, akik versenyképesek lehetnek azzal az őrülettel, amit ő itt nemzeti együttműködés rendszere néven rendszerré fejlesztett – jelentette ki Földesi Zoltán sajtótájékoztatójának elején hétfőn.
Az október 2-i kampánynak nagy tétje van Orbán Viktor részéről. Már a 2018-as választásokra készül a miniszterelnök, állítja a szarvasi szocialisták első embere.
– Aki október 2-án otthon marad, az Európára, az európai Magyarországra szavaz – mondta. “Uszítás folyik, mikor az Uniónak már egészen biztosan megvannak a jogi ellenlépései ezzel kapcsolatban”.
Példaképp Dankó Béla és a polgármesterek esetét hozta fel, amiről a Newjság hírei között olvasott. Véleménye szerint országgyűlési képviselőnk túl ment a határon azzal, hogy a Parlamentbe rendelte a polgármestereket, és kiosztotta nekik a feladatot a népszavazással kapcsolatban. Tette ezt mindazért, hogy a Fidesz 2018-ban is őt jelölje a körzetben, állította az MSZP helyi elnöke.
– Nem mertek nem elmenni, mert megnézheti magát az a polgármester, aki most Dankó Béla hívására meg a Fidesz hívására nem megy el a Parlamentbe. Hát az uniós pályázataik bent vannak. Csak nem gondolja egy polgármester, hogy kilép ebből a körből. Most hazament, és az apparátusukkal, meg a közmunkásokat megfélemlítve az október 2-i népszavazáson való részvételre agitálnak. Agitálnak? Zsarolnak, listáznak – jelentette ki Földesi. – Ne menjenek el szavazni, mert Orbán Viktornak eszközként kellenek önök október 2-án, hogy lobogtassa azt a papírt, ami azt mutatja, hogy négymilliónál több ember elment, és ennyi szavazott ebből az ő kérdésére! Egy nem létező kérdésre, mert nincs az Unióban kötelező kvóta.
Abban az esetben, ha valaki valamilyen külső oknál fogva mégis kénytelen elmenni, arra kéri, rontsa el a szavazólapját. A valódi tétje a népszavazásnak szerinte ugyanis már a 2018-as választás, kanyarodott vissza ismét Földesi Zoltán, “mert ha kormányváltás lesz, akkor számonkérés lesz”.
Orbán Viktor a renitensek vezetőjévé kezd válni. Kinőtte Magyarországot és európai vezető tisztségre tör, állította a szocialisták elnöke.
– A szocialisták azt mondják, hogy ez a népszavazás azért felesleges, mert az egészségügyről, az oktatásról, a fizetésekről, szegénységről és Magyarország összes problémájáról tereli el a figyelmet, ezért azt mondom, hogy nem szabad elmenni, mert ez nem a menekültekről szól. A népszavazás el fogja szigetelni Magyarországot. A népszavazás egy blöff. A népszavazás idegengyűlölő és ötödik pontként ez a népszavazás egyedül Orbán Viktornak jó – sorolta a szocialisták érveit Földesi.
Komoly kábítószerfogás volt a városban, evezett hazai vizekre. Kommandósok fogták el azt a két személyt, akik ellen szóló bizonyítékokat is lefoglaltak. Nagyjából tudni lehet azt, hogy kik a terjesztők, és rendőrségnek képe, hogy kik a fogyasztók, állította a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnökeként.
A helyi költségvetéssel nincs baj, de jelzés, hogy a kilenc zárt üléses pontból nyolc ingatlanfelajánlásról szólt, mert mennek el a szarvasiak.
Az önkormányzati rendszer nyilvántartási rendszerének egységesítésével épül az egypártrendszer, és hogy keretbe zárja sajtótájékoztatóját Földesi Zoltán ismét eljutott a nemzeti együttműködés rendszeréhez.