1956, ahogyan ma Szarvason látják

Kerek évfordulóhoz közeledik az ország. Október 23-án lesz 60 esztendeje, hogy a magyarság beverte az első szeget a kommunizmus koporsójába. A sokáig ellenforradalomként emlegetett felkelés az elemzők szerint elvezetett a rendszerváltáshoz, amely nélküle nem így, és nem ekkor zajlott volna le. Mennyire egységes a témáról a közgondolkodás? Van-e forradalomnak ma is aktualitása? Erről kérdeztük a szarvasiakat NEM reprezentatív körkérdésünkben.

Blaskó Zoltán (42 éves)

Nagy bátorság volt az akkori emberek részéről, hogy szembeszálltak a terrorral és a szovjet megszállással. Köszönet illeti őket. Manapság is jobban ki kellene állni magunkért. Nagyon sokat változtak az emberek, mindenki éli a maga világát, saját magával van elfoglalva, és kevesen dolgoznak, tesznek a közért. Szerintem nagyobb rangot kellene kapnia ennek az ünnepnek, hasonlóan a többi nemzeti ünnepünkhöz. Úgy érzem, nemcsak a jelennel kellene foglalkoznunk, hanem azokkal az értékekkel is, amik a magyar történelem részei. Sokat tanulhatnánk belőlük.

Harencsár László (57 éves)

Én még nem éltem ’56-ban, de emlékszem rá gyerekként, hogy titokban ellenforradalomként emlegették. Én már akkor is sejtettem valamit mögötte. Azóta is azt gondolom, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc mellett a magyarok legszentebb ünnepe. A szabadságról szól, a küzdelemről, az összetartozásról és ennek a hányatott népnek a sorsáról, ami előbb-utóbb beteljesedik. Ma is van aktualitása. Bár sokan összekötik a migrációval, de szerintem teljesen külön kell kezelni. Akkoriban politikai menekültek hagyták el az országot, ami sajnálatos, másik oldalról tekintve pedig talán nincs olyan szeglete a világnak, ahol ne élnének magyarok. Mindenhová elvitték az ország hírét. Ma már a szabadság más jelent. Beszélhetünk ugyan sajtószabadságról vagy szólásszabadságról, de összességében elkényelmesedtünk. Inkább az elcsatolt területeken maradt meg az identitástudat, ezért a mi dolgunk, hogy tartsuk velük a kapcsolatot.

Korcsok György (70 éves)

Tíz éves voltam 1956-ban. Emlékszem, a kis katonák menekültek, ruhákat kértek tőlünk. Akkoriban Kondoros mellett laktunk, bujkáltunk, mivel a tanyába belőttek, a szomszédból pedig elvitték a libákat. Akinek tudtunk, segítettünk, de mindenkinek nem tudtunk. Lehetett vagy 8-10 katona, aki felénk járt, mert nem akartak beszállni a forradalomba. Hallgattuk a rádiót, és a Budapestről hazatérőktől azt is megtudtuk, milyen gyalázatos dolgok történtek a fővárosban. Bátyám épp előző nap nősült, másnap kitört a forradalom. Szerencsére őt nem hívták be. Később persze minden világosabb lett. Ma már megértem azokat, aki fellázadtak, hiszen volt előtte egy Rákosi-korszak. Apáméktól is mindent beszedtek, hiába tartottak jószágot. Jogosan volt felháborodva a magyar ember. Persze ma is vannak problémák, csak ma más jellegűek. Ma pénzt szednek be.

Grünwald Béla (70 éves)

Még gyerek voltam, a többi pedig már történelem, attól függően, hogy ki, hogyan tanult róla, ill. hogy adták elő otthon. Mindenképpen egy szabadságharcszerű küzdelem volt. De az is biztos, hogy voltak, akiknek kapóra jött a forradalom politikai szempontok alapján, és persze olyanok is, akik kellemetlen helyzetbe kerültek. Szerintem még most sem került teljesen a helyére, hanem inkább felhasználják politikai célokra. 60 év most már történelmi távlat, és 20 évvel a rendszerváltást követően nagyon nehéz megítélni a történteket. A forradalom után ugyanis az emberek elkezdtek gyarapodni, volt munkájuk. Aki dolgozott, építkezhetett. Ma sokan elveszítették, amijük volt, vagy bankok csapdájába estek. A kérdés még most is nyitott.

Csányiné Szarka Ilona (43 éves)

1972-ben születettem, vagyis az iskolában még nem nagyon tanultunk róla. Mindenki hallott valamit, de nem igazán tudtunk eligazodni. Kicsit még most is úgy érzem, hogy tabutéma, és csak keveset beszélünk róla. Szerintem pl. jó kezdeményezés az Egy szabad országért című ’56-os dal, amit az utóbbi napokban sokat hallani. A fiatalokhoz így könnyebben eljut az üzenet, és talán ennek köszönhetően jobban elmélyülnek a történelemben. Mindemellett úgy gondolom, hogy többet kellene erről az időszakról tanulni. De hiába telt el 60 év, ma sem érzem magam biztonságban: sem egzisztenciálisan, sem fizikálisan. Többet kellene azért tenni, hogy az emberek itthon maradjanak, ill. szociális juttatásokat nyújtani a családoknak.

Kozák Csilla (26 éves)

Ha hihetünk abban, hogy a történelem ismétli önmagát, azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy a fiatalok ismét fellázadnak. A politikai helyzet, a migráció kérdése egyre inkább arra utal, hogy valami történni fog. Most gyakran azt büntetik, aki dolgozik, aki normálisan próbál élni. Aki nem dolgozik, azt pedig nem egyszer jutalmazzák.

Lestyan Béla (78 éves)

Én csak a verésekre emlékszem abból az időből. Azóta sem tudom, miért kaptam. Jampecnek neveztek bennünket, mert csőnadrágban jártunk, vastagtalpú cipőben. Ez volt ez egyetlen bűnünk, pedig mindenkinek volt munkahelye. Véresre vertek, volt olyan, hogy egy hétig nem tudtam leülni a székre. Kicsalogattunk bennünket a bálból, bevittek bennünket az örsre, jól elvertek, majd visszaküldtek bennünket táncolni. Maga visszament volna? Azóta, mint aki jól végezte dolgát, kiosztották nekik a nagy nyugdíjat. Többen még ma is itt vannak közöttünk.

Tusjak György (70 éves)

Lenn laktunk akkoriban a Laposban, a repülőgép pedig szórta a röpcédulákat. Amikor észrevettem, megörültem és szaladtam. Nagyon sokat összeszedtem belőlük. Bejöttek utánam a lakásba, mindent feltúrtak. Én egy háromfiókos sufniba rejtettem az összeset, de persze megtalálták mindet, egy kivételével. Én azt az egyet odaadtam az apósomnak, aki továbbadta. Minden le volt írva rajta, hogy mit csináltak a rendőrökkel. Még szerencse, hogy a szüleimet nem vitték el miatta.