“Az 1848-as forradalom márciusi fénye még 1956 októberében is ragyogóan világított”, mondta ünnepi beszédében Molnár József, a falu polgármestere. A forradalom előzményei közül kiemelte a debreceni diákság 20 pontos követelését, abból is a 16.-at, a trianoni határon kívül rekedt magyarok ügyének rendezését, ill. a 17-est, amiben a Kossuth által is szorgalmazott dunai konföderáció megvalósítását.
Arra kérte a csabacsűdieket, hogy emlékezzenek a hatvan évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc eseményeire, az események hőseire. A vendégek közül külön köszöntötte Hován Józsefet, az 56-os események csabacsűdi résztvevőjét, a település díszpolgárát.
–Tisztelet és megbecsülés a hősöknek – fejezte be rövid köszöntőjét Csabacsűd polgármestere.
Szarvasi Történelmi Emlékút Közalapítvány elnöke, Szenes János ünnepi visszaemlékezésében elmondta, 1957 áprilisáig Ausztria felé 181, Jugoszlávia felé 20 ezer menekülő honfitársunk választott új hazát Kanadától kezdve Brazílián és Ausztrálián át Angliáig a föld számos pontján. “Keresztény emberi könyörület fogadta őket a másik oldalon, mintha csak a szabad nyugat és Amerika ezzel ellensúlyozta volna rossz lelkiismeretét, amiért a magyar forradalmat orosz tankok lánctalpai alatt hagyták eltiporni, és a kivéreztetett, kiéheztetett, letiport Magyarországot koncként dobták oda a magyar szabadság külső és belső hóhérai elé”, jelentette ki Szenes János, aki ott volt 1989. június 16-án Nagy Imre és társai újratemetésén, ill. 1990 május 2-a, az első szabad országgyűlés megalakulásán is, amikor az országgyűlés első dolga volt, hogy törvénybe iktassa, 56 forradalom és szabadságharc.
Az áldozatokra térve elmondta, a barikádok két oldalán 2502 magyar vesztette életét; közülük 1945 Budapesten. A népbírósági tanácsok 1956 decembere és 1961 decembere között 277 magyart kültek bitófára. Az áldozatokhoz jönnek még a bebörtönzöttek, meghurcoltak tíz és százezrei. Ismeretei szerint az utolsó 56-os elítélt, Antal György nemzetőr csak 1974-ben szabadult.
– 1956 nem más, mint tisztelet a hősöknek, Tiszteletünk 56 csabacsűdi hőseire is vonatkozik, kiterjed szintén az idők végezetéig – jelentette ki emlékező beszédének végén Szenes János.
Az ünnepi megemlékezést Bardon Ivett és Boronyák Gergely műsora, majd koszorúzás zárta.