Hegedűs Éva
Nemcsak tárgyak, de emlékek, családi történetek elevenedtek fel azoknak az ereklyéknek a kíséretében, amelyeket a Szarvasi Aranykor Nyugdíjas Egyesület tagsága sorakoztatott fel székházában. A fényképek, egykori használati tárgyak, megfakult könyvek és egyesületi büszkeségek meséltek a múltról, de mindenekelőtt tulajdonosukról, aki féltve őrzött kincsei egy részét október 21-én közszemlére tette.
– Az üknagymamám a legidősebb a képen, aki 1836-ban született – emel le egy fekete-fehér, bekeretezett fényképet az asztalról Gyurcsik János. Ezek itt a dédszüleim és a nagyszüleim, a legszélén pedig az anyukám, nyolc éves korában. A kép 1915-ben készült, miután a nagypapámat behívták katonának. Azt szerették volna, hogy maradjon róla emlék, hiszen ki tudja, hogy látják-e még a front után.
A szervezet alapító okirata tartalmazza a hagyományok ápolását, amit a vezetés nagyon komolyan vesz. Évről évre változatos rendezvények formájában nyúlnak vissza az elődökhöz: zenével, kiállítással, az utóbbi időszakban pedig haluskanappal igyekezték átörökíteni a múlt értékeit. Az idei évben a vitrinek mélyére nyúltak, padlások rejtett zugait kutatták fel, és elhozták legszemélyesebb tárgyaikat.
A klubhelyiség előszobájában a kollektív büszkeségeiket állították ki: oklevelek, elismerések és közös képek emlékeztettek a civil szervezet sikereire. Az ajtó fölött egy még használatban lévő korabeli csengő függött. Tusjak János, az egyesület elnöke kérte kölcsön otthonról a régi „bútordarabot”, ami mostanság az unokák egyik kedvenc elfoglaltságát jelenti. Egy nagyobb asztalt kizárólag az ő gyűjteménye ölelt fel.
– Azokból a bejegyzésekből, amik a régi misekönyveken találhatók, egy rögtönzött életfát is fel lehetne állítani – vélekedik. Vannak azokban olyan értékeim is, amik az utazásaimhoz kötődnek. Idegenvezetőként több olyan dolgot sikerült megvásárolnom, amik sokat jelentenek a számomra. Egyik legkedvesebb közülük egy nemzeti szalagokkal feldíszített bot. Több mint 20 éven keresztül járt velem a Hargitára, és emlékeztet azokra, akiket ott tiszteletbeli székelyekké fogadtak – nosztalgiázik, végigpillantva emlékei tárházán.
A fiatalabb generáció számára gyakran már csak porfogónak aposztrofált tárgyak a tárlaton megelevenedtek, és elmesélték történetüket is. Megtekintésük közben ugyanis lehetőség nyílt múltidézésre, így rövid időn belül életre keltek a megkopott ereklyék
– A múlt tükörképe ez a kiállítás a jelennek, és remélhetőleg a jövőnek is – fogalmazza meg Csasztvan Jánosné, az egyesület alelnöke. Sok mindent elárulnak ezek a tárgyak a tagság gondolkodásmódjáról és életszemléletéről. Van pl. olyan kiállított tárgy is köztük, ami még a dédszülőktől származik, holott a tulajdonosa már betöltötte a nyolcvanadik életévét is.
A kiállítást vendéglátás követte, azokkal az értékekkel, amelyekhez a nagyszülők legalább annyira értenek, mint a történetmeséléshez: házias kedvencekkel megrakott tányérokkal.
