1956. október 23-án a melengető napsütésben a lelkesedés és bizakodás, a változtatásba vetett hit több tízezer embert sodort a budapesti utcákra. A békés tüntetők reggel még nem sejthették, hogy a szebb holnap reményét már aznap este golyószórók lyuggatják szét, hogy az őszi leveleket vér színezi majd vörösre. Harminchárom év telt el, mire 1989-ben ezen a napon hazánkban kikiáltották a köztársaságot. Számunkra mindez már történelem, tankönyvből tanulandó lecke, amit időről időre arcára formál a kor. Ellenforradalom. Népfelkelés. Forradalom. Szabadságharc. Száraz fogalmak csupán. Megtanulhatjuk az anyagot, felelhetünk belőle jelesre. De az igazi lecke sokkal nehezebb: méltónak lenni a mártírok örökségéhez.
Ezek a gondolatok nyitották meg a Fő Téri Általános Iskola ’56-os emlékműsorát, amelynek központi motívuma a szabadság eszméje, az emberek lelkesedése volt. Ezt az érzést tükrözték a versrészletek és az énekkar előadásában felcsendülő dalok. Az eseményeket kivetített diák jelenítették meg. A záró képen megjelent a virágokkal borított szarvasi emlékmű, majd az égbolt kék színébe emelkedő Szabadság szobor.
„Égig érő zöld, sebekből vérző föld,
százszor elárult, ezerszer áldott, mindent kibíró Föld.
Fogadd magadba mind, azt, aki rajtad jár,
magasra nyíló egekbe nézett, s porból porrá vált.”
Ünnepi műsorunkkal ellátogattunk a Békés Megyei Körös-menti Szociális Centrum időseihez, akik számára az az időszak átélt valóság volt. Méltón emlékeztünk meg a forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról, az áldozatot vállalókról.
Jani Erzsébet
