Jeles eseményre került sor vasárnap a szentandrási reformátusoknál. Az istentisztelet után emléktáblát avattak két korábbi lelkész, Marjay Géza és Mészáros László emlékére.
– Emlékezzünk! Köszönjük a mindenható Istennek, hogy emlékezhetünk, mert voltak olyan prédikátoraink, akiknek az ajkaikról zengett itt az ige. Telt padsorokkal, áhítatos lélekkel hallgattuk Isten mennyei üzenetét erről a szószékről. Marjay Géza nagytiszteletű urunk, és Mészáros László lelkipásztorunk évtizedekig hirdették a megváltást, feltámadást, a bűneinktől megváltó Jézus üzenetét, a kálvini tanításokat, a reformáció emlékét – emlékezett Kondacs Olga, az emléktábla-állítás fő mozgatórugója.
– Áldja meg Isten elöljáróink emlékét, kik kemény szavakkal indítottak el a hit útján. A templom falán lévő emléktábla hirdesse a jelenlevő és az elkövetkezendő generációknak örök tanulságul és mély hálával a feltámadásig, hogy voltak elöljáróink, akik felkészítettek erre – mondta.
A két lelkészt Bődi Mária a következőképp méltatta.
“Két jelentős egyházi személyre, Marjay Gézára és Mészáros László tiszteletes urakra, az első világháború centenáriumára és a reformáció 500 éves jubileumára emlékezünk a mai napon. Mindezek arra késztették gyülekezetünket, hogy egy emléktáblával tisztelegjünk őseink, hőseink és lelkészeink emléke előtt. A tiszteletes urak gazdag életművéből csak néhány momentumot szeretnék kiemelni ebben a rövid emlékbeszédben.
Marjay Géza katonaként bejárta az Isonzó halálvölgyét le egészen Doberdóig. Később Galiciában nem csak egy töltött, ahol többek között Gyóni Gézával együtt szemtanúja volt, hogy miként lesz a szép piros vitézből csak fekete csontváz. Megrendülten nézte azokat a katonákat, akik a zászlót vitték mindhalálig, s elhulltak érte mind egy szálig. Mai szemmel nézve furcsa, hogy e fenti sorokat egy pap úgy folytatja, hogy átok arra, ki ezt felejti. De gondoljunk csak bele, a lövészárkok poklában, az apokaliptikus élmények hatására a ne ölj parancsaés még a többi is hihetetlenül átértékelődik. Marjay Gézát az Úr kiváló szellemei képességei mellett írói vénával is megáldotta. Az ő verssorai olvashatók ahősi emlékművünkön 306 elveszett fiatal élet utolsó üzeneteként.
Isteni kegyelemnek tartotta, hogy sebesüléséből felépülve 1919-től 30 éven át szolgálhatott gyülekezetünk élén. Híveit jól ismerő, kiváló prédikátor, hiteles és tekintélyes ember volt. Sokat tett az akkoriban még meglévő kisebb-nagyobb felekezeti ellentétek megszüntetéséért. Ehhezt kiváló partner volt Dunai Alajos esperes-plébános a katolikus részen. Marjay Géza templomi szolgálatai mellett közösséget is alkotott. Megszervezte a református leányegyletet, melynek tagjai a második világháború idején segélycsomagokat készítettek és érvédőket kötöttek a fronton harcoló katonáknak. Fő feladatai közt szerepelt a felekezeti oktatás felügyelete, valamint a magas szintű hitoktatás.
Marjay Gézát nyugdíjazása után méltó lelkész követte Mészáros László személyében, aki 25 évig állt gyülekezetünk szolgálatában. Az 50-es és a 60-as évek egyház üldöző politikájából adódóan többször megfenyegették a tiszteletes urat, besúgók figyelték és kellő helyen jelentették is tevékenységét. De ő nem hátrált meg, Istenben bízva tette amit tehetett és amit éppen lehetett. Hitet erősítő útjain járta az akkor még meglévő tanyavilágot, megtartotta a biblia- és a hittan órákat. Tanított és nevelt bennünket, mondván, hogy nem elég csak magyarnak lenni, de keresztyénné is kell lennünk, hogy megmaradjunk. Színvonalas ünnepségeket rendezett anyák napján, a reformáció emlékére és karácsonykor itt a templomban. Sokszor magam előtt látom őt, amint bevonul, nem bejön, hanem méltóságteljesen bevonul a templomba, vállán a palást, mintha ráöntötték volna, összekulcsolt kezében a biblia, bajusza alatt mosolyogva bólint a híveknek és szeméből öröm sugárzik, hogy ismét együtt lehetünk Isten színe előtt. Közérthető prédikációi, a halottakat búcsúztató vigasztaló szavai elevenen élnek emlékeinkben.
Nagytiszteletű úr volt mindkét lelkész, nem az életkorukból adódóan, hanem az életművük nyomán. Komolyan vették a Debreceni Református Kollégium jelmondatát: Orando et laborando. Imádkozva és dolgozva. Az imádkozás csak a kezdet, ha azt becsületes munka nem követi, akkor nem sokra jutunk, mert a hit cselekedetek nélkül halott, amint azt Jakab apostoltól tudjuk.
A reformáció jubileumával kapcsolatban egy személyes élményemet szeretném elmondani. 1987-ben, az akkor 470. évforduló alkalmából gyülekezetünk néhai gondnokával, Kovács Zoltánnal ellátogattunk Svájcba. Genf hatalmas katedrálisában megilletődötten álltunk Kálvin széke előtt, aztán elsétáltunk az 1917-ben felavatott reformáció emlékművéhez. Ez a monumentális építmény Illyés Gyulát egy nagyszerű vers megírására ihlette, melynek kezdő sora így hangzik:143-at léptem, ez a hossza a szoborsornak. Szép, komótosan lemértem én is, de nekem 148-ra jött ki. Számunkra az igazi élmény az volt, hogy a reformátorok, akik koruk szellemóriásai , úgymint Béza, Knox, Farel és Kálvin mellett az őket támogató 6 európai uralkodó között a mi Bocskai Istvánunk is ott állt. Egy sövénysor, kis vizesárokkal elválasztja a szobrokat a látogatóktól, ezért nem tudtuk megközelíteni a fejedelmünket sem. Gondban voltunk, hogy helyezzük el a nemzetiszín szalagunkat, a szél is fújt, elsodorhatja a sövényről. Kisvártatva alaposan bevizeztük a kulacsunkból és így súlyánál fogva átdobva a sövényen a fejedelem köpenyét súrolva a lába előtt landolt a szalagunk, tiszteletünk jeléül a békésszentandrási gyülekezet nevében. Jó érzéssel foglaltuk imába hálánkat az akkori 470 évért és azokért, akik ama nemes harcot megharcolták, futásukat elvégezték, a hitet megtartották és végezetre eltétetett számukra a dicsőség koronája, melyet megad nékik az Úr, úgy, mint Marjay Gézának és Mészáros László nagytiszteletű uraknak is. Igaz emlékük legyen áldott és példa a következő nemzedékek számára.”
Az esemény ünnepélyességéhez három hittanos lány, Bobvos Dorina, Liszkai Leila és Pásztor Klaudia Reményik Sándor Templom és iskola című versével járult hozzá.
Az istentisztelet végén Dobos Ágoston leplezte le a két lelkész emlékére a templom falára helyezett táblát. Az eseményt a parókia udvarán szeretetvendégség zárta.
