G.E.
Szemerédi Bernadett Szarvason a Lili bárónő Clarisse szerepében mutatkozott be, ahol nagyon szép hangját, humorát, tánctudását és színészi játékát is megismerhettük. A Cervinus Teátrumban második nagyszínházi szerepére készül a Valahol Európában című musicalben. Mellette persze sokat játszik más produkciókban is. Önálló esttel is jár határon belül és kívül. Középiskoláit már Magyarországon kezdte a szegedi Tömörkényben. Zentán kezdett hegedülni, tanulmányait Szegeden folytatta, mellette énekelni is tanult. Ami még értékesebbé tette a színésznőt, az az, hogy hosszú évek óta aktívan jótékonykodik. Egy Erdélyben lévő nevelőotthon gyermeklakóinak rendszeresen segít jótékonysági estjeivel, de ha ideje engedi, foglalkozik a gyermekekkel is. A Valahol Európában Suhanc, azaz Éva szerepét kapta Varga Viktor főrendezőtől.
„Talán, még újra kezdhetem…”
G.E.: Az olvasópróba előtt említetted, hogy van elképzelésed a szerepről, de nem tudod, Varga Viktor rendező milyennek szeretné Suhancot. Azt mondtad, Éva szerinted kicsit karcos – nyilván az átélt események miatt –, ezt éreztem pár napja a próbán a játékodban is, mégsem igazán kemény (nem is kell, hogy az legyen), inkább elszánt, élére áll egy csapat gyermeknek, védi őket, mert szükségük van rá. A segítés neked természetes, hiszen gyermekeket támogatsz, jótékony esteket szervezel. Milyen Suhanc / Éva most, a próbafolyamat végéhez közeledve?
Sz.B.: Igen, azt mondtam, hogy van elképzelésem, de akkor még nem tudtam, Viktor mit is szeretne pontosan. Suhanc kemény, vagány „fiú” az elején. Öntörvényű, de – mint a darabban hamarosan Hosszú és a nézők számára is világossá válik – ez a maszkulinitás védelmi mechanizmus, egy törékeny és érzékeny lány álcája, akin átgyalogolt a háború – vagyis inkább a katonák (szó szerint). De hogyan is tudja ezeket a blokkokat feloldani, hogyan döbben rá Hosszú által, hogy vannak még tiszta érzelmek ebben a zord időszakban, hogyan talál vissza „évaságára”, mélyen elrejtett nőiségére – ezek a héjak jelentik Suhanc/Éva megformálásának igazi kihívását.
G.E.: Suhanc egy kis csapat élére áll, és harcba száll a vízért a másik csapat vezetőjével, Hosszúval…
Sz.B.: Nagyon érdekes, hogy egy nő az anyai ösztöneit tudja a legnehezebben palástolni. Hiába takargatja nőiességét, hiába próbál férfi módjára viselkedni, a gyerekekhez való viszonyából, ahogyan gondoskodik róluk, ha kevés élelem jut is, mindenki kapjon belőle, bomlik ki valódi női mivolta. Hosszú mellett tapasztalja meg, hogy van még szerelem, léteznek még férfi és nő között tiszta, finom érintések, de ennek felismeréséhez, megéléséhez mindkettejüknek meg kell vívni a maguk belső harcát.
G.E.: De nyíltan megvédik egymást Hosszúval az Egyenruhással szemben…
Sz.B.: Évaként az ostrom utáni képben az pulzál bennem, nincs vesztenivalóm. Pontosabban Hosszú és Kuksi az én vesztenivalóm, s értük még magam is feláldoznám. Kuksi a karjaimban haldoklik, a szerelmemet és a bajtársaimat az Egyenruhás döngöli földbe. És akkor – isteni közbeavatkozásként – megjelenik Simon Péter. De Kuksi életét már ő sem mentheti meg. Én a hétköznapokban is ilyen vagyok: a szeretteim fontosabbak, mint önmagam. Éva azt hiszi, a háborúban mindent elveszített. És akkor jön életébe Hosszú, Kuksi és Simon Péter. Kettősük Kuksival a legszebb.
G.E.: Anyáskodik Kuksival…
Sz.B.: Az utolsó jelenet számomra a legnehezebb. Pár évvel korábban, amikor kamaszlányként ezt a dalt énekeltem, másként ütött szíven. Most, amikor Bettiként a családalapítás gondolata lassacskán életem valósága lesz, Évaként pedig az ölemben haldoklik s hal meg Kuksi, nos, ennél, egy gyermek elvesztésénél nagyobb tragédiát el sem tudnék képzelni.
G.E.: Hogyan viszonyul Éva Hosszúhoz és Simon Péterhez?
Sz.B.: Éva/Suhanc számára Simon Péter testesíti meg azt a maroknyi idillt, amit elveszített. El is mondja, hogy bérletük volt a Zeneakadémián, és énekesnő szeretett volna lenni – itt árulja el magát. Simon Péter hozza vissza az otthont, amit a háború elragadott. El is hangzik Éva dalában: „Gondosan nevelt egy jó család.” Valószínűleg mindene megvolt, ami boldoggá tehet egy gyermeket. A próbák alatt az az ötletem támadt, hogy miért ne lehetett volna az a hangversenysorozat, amelyre Éváék bérletet váltottak, Simon Péter koncertsorozata? Kezdettől úgy játszottam, hogy nekem ő ismerős, majd rájövök, hogy láttam, hallottam játszani. Péter (Nádházy Péter) is „vette a lapot”, Viktor is támogatta az ötletet, a felismerés tehát Éva lelepleződése során kölcsönössé válik.
Hosszú pedig, ahogy már pedzegettem, a kibontakozó szerelem. Hogy milyen ez a szerelem Hosszú és Éva között? Kezdetben csak bele-belemarnak a másikba, majd elkezdik ezeket a korábbi sebeikkel együtt begyógyítgatni. Hosszú dacol a világgal, úgy éli meg, őt mindenki cserbenhagyta, és csak magára számíthat. Éva pedig úgy érzi, férfi hozzá nem közeledhet hátsó szándék, erőszak nélkül. Egymásra találásuknak Simon Péter a katalizátora, hiszen az ő oltalmában, az ő kastélyában döbbennek rá, hogy lehet még otthonuk, létezik még hit, bizalom és szeretet. Simon Péter teremti meg azt a közeget, ahol pillanatnyi nyugalmat lelhetnek a gyerekek. Egyiküknek sem kell a túlélésre összpontosítani, állandó rettegésben és készenlétben feszülni, hanem picit megpihenhetnek, megélhetik a lét egy másik minőségét. Néha már-már önfeledten.
G.E.: Hogyan látja Suhanc/Éva az Egyenruhást?
Sz.B.: Elgondolkodtató, hogy ez a nő vezető pozícióban hogyan tudja az anyai ösztönt, a nőiességet, a finomságot kiölni magából. Iszonyú nehéz szerep, nincs könnyű dolga Zsuzsának (Dósa Zsuzsa), ugyanakkor pont ezért üt az ő karaktere jobban, mintha férfi játszaná. (Alakítottam hasonló szerepet, egy partizánnőt, nagy falat volt.) Simon Péter az egyetlen, aki méltó ellenfél lehet, egyedül ő tudja megállítani az Egyenruhást.
G.E.: Van az általad megformált alaknak egy fejlődése – de mindenkinek van…
Sz.B.: Igen. Éva szélsőséges helyzeteket él meg, hatalmas utat jár be. Nehéz darab, színészileg is, rendezésben is. Nem irigylem Viktort: ennyi elemet összefogni – a megfelelő arányban…
Úgy gondolom, hogy az a terror, amiben a darabot elhelyezte, mindenkori, időtlen, és egy ilyen komor, ágyúdörgések és fegyverropogások, éhezés, megfélemlítés szegélyezte világban a tiszta érzelmek még nagyobb hangsúlyt kapnak. Minél sötétebb a sötét, annál jobban látszik benne a fény – és szerintem Viktornak is ez volt a szándéka, hogy ennek a szövevényes történetnek minél több oldalát, mélységét és magasságát megmutassa.
G.E.: Dés László gyönyörű dalokat komponált, Neked több dalod van, de kettő különösen szép. Te is zenélsz, gondolom, más füllel hallgatod a zenét.
Sz.B.: Varázslatos mind a zene, mind a szöveg. Jól énekelhető, formázható. A „Nézz rám” például egy gyönyörű párbeszéd. Ebben a dalban a bimbózó szerelmet, a falak leomlását zseniálisan követi le a muzsika. Egyszerű, és mégis (vagy talán pontosan ezért) szívbemarkoló ez.
G.E.: Nem könnyű a történet, a darabban a gyerekeknek korán kellett felnőni, milyen volt gyermekekkel dolgozni?
Sz.B.: Náluk az a bizonyos küszöbátlépés gyorsan megtörtént. A délutáni próba könnyebb, az estire gyakran elfáradnak. Szeretek gyerekekkel dolgozni, sokat lehet tanulni tőlük, róluk és magamról is, a közös munka által. Rendszeresen járok gyermekotthonokba, énekelek a kis lakókkal. A vőlegényemmel végigvittünk egy közös színházi beavató programot 8-18 év közötti gyerekeknek. Nagyon tanulságos és szép munka volt. Itt is nagyon vártam a közös próbákat, kíváncsi voltam, a gyerekek elfogadnak-e? Az emberben mindig van egy csöppnyi félsz, hiszen ők nagyon őszinték, sem szimpátiát, sem ellenszenvet nem tudnak véka alá rejteni. Úgy gondolom, gyorsan egymásra találtunk, jó kis csapattá sikerült kovácsolódnunk. Megszerettem őket.
G.E.: Köszönöm a beszélgetést.
