A sztánai kapcsolat több mint három éve, 2013 októberében kezdődött. Akkor avatták ott Kós Károly szobrát. Az építész-tervező–irodalmár–politikus Sztánára húzódott vissza tervezni, alkotni, legyen az építészeti vagy irodalmi. A csabacsűdiek is részt vettek a 100. Sztánai Farsangon 2014 januárjának végén, amiről annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy 1914. január 31-én Kós Károly tartott egy református bálat, amin Móricz Zsigmond volt az egyik vendég. Az írót az itt töltött idők ihlették arra, hogy megírja a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című művét, és állítólag Tündérkert trilógiát is. A híres Sztánai Farsangok sora azóta is tart.
2013 óta minden évben jönnek-mennek a testvértelepülések küldöttei. A csabacsűdi baráti köre márciusban látogatás tett Sztánán. Birkát vittek, vágtak és főztek. Az eredmény először, majd másnap is megdöbbentette az ottaniakat, de már kezdik megszokni a más ízvilágot.
A különbség ott kezdődik, hogy a sztánai birkák másabb életvitelt folytatnak. Legelnek és csak kevés takarmányt kapnak. Sportbirkák. Hozzájuk képest a csabacsűdi, wellnesskörülmények között tartott rokonaik kövérebbek. Ezekből teljesen más ízvilágú birkapörköltet készítenek, arról nem is beszélve, hogy a csabacsűdiek bátrabban használják a paprikát, nem csak azt, ami jobban színez, hanem azt is, ami kétszer csíp.
Ahol tudnak segítenek egymásnak. Felajánlottak egy kazánt, amit Varga László gyárt le részükre, Czesznak János pedig egy adventi koszorút szánt az erdélyi barátoknak. Ez november végére el is készült, de egy pici, pontosabban majd 40 centinyi hiba csúszott a számításba, ugyanis az újonnan hajlított fém váz nem fért be a Transporterbe. Ekkor jött az ötlet, hogy az eredeti csabacsűdi koszorút adják oda ajándékba, ami befért a raktérbe. Így is lett, ezt a múlt hét szombatján kijuttatták.
– Ott egy jó vacsorát főztünk a jó alföldi ízekkel. A csülköt zúzával Sovány Pali készítette a legnagyobb megelégedésre. Közben feldíszítettük a koszorút. Másnap volt egy egyházi rendezvény, aminek a végén meggyújtották a sztánaiak az első gyertyát. Azóta kapom a visszajelzéseket, hogy milyen jó, hogy amikor beérkeznek a településre, egy világító adventi koszorú fogadja őket, pedig még csak egy lámpa ég – mondta Czesznak János, a csabacsűdi küldöttség egyik tagja.
Mivel a sztánaiak reformátusok, így nem díszítették agyon a koszorút, árulta el Czesznak János, de azért 160 LED-et ráfűztek.