Kedden az ígért időpontban Szarvasra is megérkezett az igazi Mikulás. A Fő téren délután négy órakor már rengeteg gyerek várta a Ceres-kút előtt felállított színpadnál, amin a Fülemüle Zenekar hangolta őket a nagy találkozásra.
Bölcs előrelátás az Igazi Mikulások Szakszervezetétől, hogy az idősödő és pocakosodó szeniorok mellé kirendel egy junior tanoncot. A szemfülesebbek ugyanis a tér egyik sötétebb sarkában felfedezhették az igazi Mikulás igazi dublőrjét is, amint interjút adott a Rádió Szarvas riporterének.
Majdnem szükség is lett a beugróra, mert az igazi Mikulásnak majd két percig tartott lelogisztikázni a pocakját a lovaskosiról. Sanszos, hogy nem ennyi szaloncukor volt a zsákjában induláskor, és a különbözetet egészen biztosan nem csak elosztogatta. Először a tér felől kísérletezett a leszállással, majd bölcsen úgy döntött, hogy nem kockáztat meg egy pofára esést ennyi ifjú hívő előtt, és másodszorra már inkább a másik oldalon próbálkozott. Ott, ha nem is simán, de minden látványos malőr nélkül sikerült a mutatvány.
A színpadon a Fülemüle-család és Hodálik Pál alpolgármester segítségével megénekeltette a gyerekeket, a legbátrabb még a színpadon is énekelhetett az igazi Mikulásnak. Ezután szétosztotta a zsákjából azt a hat-hétféle szaloncukrot, ami az indulásnál még majd 20 kilót nyomott.
A gyerekek gyűrűjében megközelíthetetlen igazi Mikulást telefonon értük utol. Elmondta, hogy a Fő téri érkezés előtt tett egy kört a városban. Nagyon tetszett neki. Amit furcsának talált, hogy itt sokkal feledékenyebbek a felnőttek, mint feléjük. Elfelejtik, hogy ők is voltak gyerekek, akik várták az igazi Mikulást. Nagyon türelmetlenek voltak, mikor a Kossuth utcán végighajtott. Annyira közel mentek lóvontatta kerekes szánjához, hogy azt már balesetveszélyesnek ítélte meg.