G.E.
Boronyák Gergely a Csodaszarvas Hunorjaként egy komoly, megfontolt, feladatával tisztában lévő királyfit alakított. A Lili bárónő Illésházy grófjaként egy link fiúból, komoly szerelmes férfivá változott. Eddig Szarvason a nagyon kimért Boronyák Gergőt láthattuk színpadon. Budapesten a Salemi boszorkányok Jhon Proktorja – főszerepét játssza – többek között. A Valahol Európában rendezője, Varga Viktor úgy gondolta, itt az idő, hogy a színművész új oldalát is megmutassa a szarvasi közönségnek, ezért a musicalben a piperkőc Ficsúr szerepét bízta rá. És Boronyák Gergely szerethető Ficsúrt varázsolt a színpadra.
„Föld anya, ég anya, szólj, hogy melyik az a hely
Tudod, ahol nem kell félni.”
G.E.: Amikor az olvasópróba előtt beszélgettünk, azt mondtad, van elképzelésed a szerepről, de nem tudod, Viktor mit akar kihozni az előadásból és a figurából. Nos, milyen lett Ficsúr?
B.G.: A rendező – Varga Viktor – azt mondta, teljesen járható út, amiben gondolkodtam Ficsúr figurájáról, és elkezdtem ezen a nyomvonalon felépíteni alakításomat, és így született meg. Ficsúr az, aki a legjobban fél. Pontosan ezzel a „ficsúrságával” kompenzálja félelmét. Ezt a rendezővel úgy oldottuk meg, hogy az elején úgy fél, mint egy gyerek, és a végén valamennyire férfivé növi ki magát, amikor kilép Hosszú helyett, hogy ő a vezető. Amikor meghal Kuksi már nem úgy áll ott, mint egy gyerek, hanem, mint egy ember. Ő egy ilyen fiú, kicsit debilis, de ő az, aki mindig életben fog maradni – igen csal –, mert meg kell szereznie, ami szükséges. Ficsúr jellemfejlődésen megy keresztül, individuum, ha nem is tudatosul benne, hogy a közösség nélkül elpusztul, de rájön, hogy a közösség jóval nagyobb erőt képvisel. De valahogy mégis beleépül ez a dolog, ezért mondja a gyerekek elfogása után, hogy „Menjünk inkább, ha mind azt akarja…” – attól a pillanattól, már ő is a közösségért van. Nem lesz belőle hős, mégis a végére erős jellemváltozást mutat be a színpadon.
G.E.: Valóban több jelenetben is látszik, hogy Ficsúr nagyon próbálkozik jobb emberré válni… Amikor jelentkezik vezetőnek, biztos átvillan az agyán, ez mivel jár…
B.G.: Igen, hát persze, előtte végighallgatja Hosszú dalát, és lehet, hogy összeszedi minden bátorságát és ki mer lépni – ennyi. Ekkor fordul át benne valami, ez a gesztus nagyon fontos.
A rendezői munkát is nagyon dicsérem, mert nem varázsütésre lesz jó, hanem megvan a folyamat, és ha belegondolunk: ki „ficsúrkodik”, amikor süvítenek a golyók? Biztos, hogy valamit kompenzál, én ebből indultam ki az első pillanattól kezdve, és erre építettem a figurát. Így segített engem.
G.E.: Milyen érzés női ruhába bújni? Nagyon jól megcsináltad a jelenetet. Karikatúrának indul, azután véresen komollyá válik…
B.G.: Különös… Ami a legérdekesebb, hogy gyönyörű ruhát kaptam. És, ha van ilyen gyönyörű ruha, azt nagyon ambivalens érzés viselni, mert az egy gyönyörű női testre való, nem egy durva férfi testre. Rendkívüli érzés. Gyönyörű és különleges volt belebújni és tükörbe nézni. De attól ő még Ficsúr, csak kicsit expresszív lesz, a pillanat hatására.
G.E.: A próba előtt a gyerekek teljesen körbevettek, amikor megérkeztél, milyen volt velük próbálni?
B.G.: Színészkollégákhoz vagyok szokva, akik pontosan tudják, mit, mikor, hogyan, mi mit jelent. A gyerekekkel volt egy hónap, amit Viktor végigdolgozott, és egy olyan fegyelmezett csapatot állított ki – hihetetlen volt. Meg azok az energiák, amivel ők dolgoznak, azt nem lehet leírni. Mi színészek játszunk, minden este játszunk. A gyerek is játszik. Ennek az eszenciája van náluk. És egy idő után a kettő összejött és abból született meg az előadás.
G.E.: Nem könnyű a történet, a darabban a gyerekeknek korán kellett felnőniük, véleményed szerint az előadásból mit értettek meg a gyerek?
B.G.: Mindent, mindent! Ebben vannak két hónapja. Minden napjukat ez tölti ki. Az biztos, ha azt hallják, háború – fel fogják kapni a fejüket. Nagyon sok háttér-információ elhangzott, amit nem olvashatnak történelemkönyvekben. De olyanok, mint a szivacs, minden emóciót magukba tudnak zárni. Hihetetlenül empatikusak – emlékszem gyermekkoromban én is együtt tudtam érezni mások fájdalmával, bánatával, örömeivel. Ez adottság minden gyermekeknél. Mert nem szabad elfelejteni, hogy emberek halnak meg és nem ők csinálják a háborút. Ha ez felnőtt korban eszükbe jut…
Van egy idézet, amit mindenkinek ismerni kéne: „ A háború valódi természetét jól át kell gondolnunk. Legtöbbünket arra szoktattak, hogy a harci ütközeteket izgalmasnak és dicsőségesnek tekintsünk – egy olyan alkalomnak ahol férfiak bizonyíthatják a hozzáértésüket és bátorságukat. Mivel a hadsereg legális, úgy érezzük a háború is elfogadható…
Valójában agymosás áldozatai vagyunk. A háború sem nem vonzó, sem nem dicsőséges. A háború szörnyű. Valódi természete tragédia és szenvedés.” Az idézet írója: Őszentsége a 14. Dalai Láma.
G.E.: Gergő nagyon jó volt látni ezt az arcodat is, úgy érzem, nagyon jól érzed magad a szerepben…
B.G.: Viktor mindig azt mondta, túlozzam el, hogy még bátrabban, még pofátlanabbul, aljasabban, majd ő leszedi a felesleget. Nem gonosz Ficsúr, csak sunyi. Így megengedtem magamnak kicsit többet. A forgatókönyv engedi, hogy színezzük, alakítsuk, meghúzzuk a vonalakat. És szeretem, persze, hogy szeretem Ficsúrt. Főleg, hogy jól sikerült összerakni a figurát– de ebben a rendező is benne volt, mert engedett szárnyalni.
G.E.: Gergő, köszönöm a beszélgetést.
Fotó: Babák Zoltán
