Dr. Karikó Sándor filozófia-professzor nem teljesen ismeretlen már a szarvasiak előtt. Legutóbb írországi, most a mexikói élményeiből tartott úti beszámolót a szegedi egyetem tanára a Városi Könyvtár megújult olvasótermében. Nagyon jó szívvel jött, mert mint mondta, a hálás közönséghez mindig szívesen visszatér.
Arra a kérdésünkre, hogy hogyan került a közép-amerikai ország a célkeresztjébe, nemes egyszerűséggel csak annyit válaszolt, “világutazó vagyok”. Mindig azon gondolkodnak, hogy milyen különleges kultúrával, civilizációval találkozhatnak ott, ahol még nem jártak. Előtte áttanulmányoztak egy csomó útikönyvet, hogy miként lehet oda eljutni, mi az érdekessége, mit érdemes megtekinteni, van-e benne fantázia. Mindig alaposan felkészülnek, hogy hogy lehet leggyorsabban, leggazdaságosabban eljutni, hogy ne érje őket meglepetés.
– Minden megspórolt pénzemet erre fordítom, mert olyan élményt kapok cserébe, amit soha az életben nem lehet elfelejteni, és ezt nem veheti el tőlem senki vagy semmi – jelentette ki a világutazó.
Mexikó minden szempontból tekintve különleges ország. Olyan évezredes indián kultúra van, ami gyökereiben más, mint az Európában megszokott kultúrák. Az egyik markáns különbségnek a halálhoz, a temetőkhöz és a temetkezéshez kötődő hiedelemkört emelte ki, ami egészen más színben tűnik fel az ottani civilizációban.
– Olyan kultúrája, nimbusza van Mexikóban a halálnak, ami gyökerében más, mint a magyar és az európai. A lényege az, hogy – először is – a mexikói emberek nem félnek a haláltól, másodsorban az nem egy tragikus, hanem egy természetes, normális esemény. A temetkezésük harsány színekkel van teletűzdelve, úgy, hogy az itt maradt hozzátartozók három napig ott élnek szabályosan a sírkő mellett, és ott énekelnek, táncolnak és esznek időnként.
Kiemelte, hogy meglátogatott egy egyetemet, ahol 330 ezren tanulnak és 40 ezer oktató dolgozik.
– Nem is gondolná az ember, hogy Mexikóvárosban, 1541 óta működik egy egyetem. Egy magyar, sőt egy európai ember nem is tételezné fel, azt, hogy Mexikóvárosban, hány hallgató tanul, és hány oktató tanít.
Körutazásuk tizenkettedik, utolsó állomásaként a Yucatán-félszigeten töltöttek néhány napot. A Karib-tenger partján, fehér homok, selymes, türkizkék víz, sorolta a világutazó, aki kultúra és az oktatás mellett Mexikó természeti környezetéről, fantasztikus növényvilágáról is szuperlatívuszokban beszélt.
Dr. Karikó Sándor nem először és nem utoljára volt a Városi Könyvtárban. Nemsokára vissza fog térni egy hasonlóan érdekfeszítő úti beszámolóval, aminek témája Tanzánia lesz.
