Postafiók
Baráti meghívásra részt vehettem az 1848-1849-es Szabadságharc Szegedi III. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesülete erdélyi útján. A Szarvasról induló buszra sorra felszálltak a kísérők, szponzorok, majd szeged környékén több településen a hagyományőrzők. A romániai fertőző betegség járvány miatt az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy 4-5 fiatal iskolást szüleik elengednek-e. Aggódva lestük a felvevő pontot, de szerencsére a fiatalok is eljöhettek. A hosszú úton Dr. Vass László ügyvéd, hagyományőrző ezredes ismertette a tervezett programot, szálláshelyeket, de jelezte, hogy egy-két délutáni, délelőtti program még nem ismert. Elmondta, hogy minden helyszínt a csapat menetben dobszóra fog megközelíteni, mindenki ennek megfelelően öltözködjön, gondoskodjon szükségleteiről, mert a busz a helyektől távol tud csak parkolni. Megérkeztünk Kézdivásárhelyre, gyorsan kiosztották az igen kulturált kollégiumi szobákat és elmentünk Lemhénybe az esti fogadásra. Itt a település hagyományőrzői, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület huszár csapata és a Határőrezred 5-6 fiatal honvédje várt a helyi vezetőkkel, ismerősökkel együtt. Korai kelés után beöltözve érkeztük a lemhényi Katolikus templomhoz, részt vettünk a misén, meghallgattuk a helyi fiatalok március 15.-i műsorát és a helyi tanárnő összekötő énekeit. Bátran állítom, hogy énekhangjával nyerő lenhetne egy tehetségkutató versenyen !
A mise végeztével ezredes Úr a templom udvarán és általában minden bemutatón rövid történelem órát tartott ismertetve a hármasok történetét. 1948-ban alakult 1250 fővel és azért híres, mert a fegyverletételig végigharcolta a szabadságharcot úgy, hogy megőrizte zászlaját és 136 fő túlélte a harcokat. Egy ezred 1250 főből állt. Az egyik iskolában a harcok hevességét elmondva és látva a 12-14 éves hagyományőrző fiatalokat láthatóan megszeppent fiú megkérdezte, hány évesen léptek be a fiatalok katonának ? 18 év volt az alsó korhatár, de ha fiatalabb volt valaki, az nem volt kizáró ok, fontos volt, hogy ne legyen „lúdtalpas” és felül-alul 2-2 metszőfoga meglegyen. Volt olyan is, hogy érettségi után egy teljes gimnáziumi osztály tanárukkal együtt állt be a honvédnek. A gyalogmenet elérhette a napi 30-40 km-t, a cipő fatalpú és „egy kaptafára készült”, vagyis nem volt jobbos, balos. Úgy kellett gyalogolni, hogy kissé előre hajolva teljes talppal kellett lépni. 10 km-enként a csapatot megállították rövid pihenőre, ekkor meg kellett cserélni a jobb-bal cipőt. Két 30 km-es gyalogmenet után tartottak egy pihenő napot, ha volt rá lehetőség. Metszőfog meg azért kellett, mert az elöltöltős puskához a puskapor kis papírzacskóban volt, amit ki kellett harapni, a tartalmat beönteni a csőbe, a papír pedig a fojtás volt. Minden alkalommal ismertetve lett az öltözet. A mai farmer anyagával egyező anyagból volt a kabát, nadrág, sapka. A vászon ing, gatya, kapca és váltása tisztítása a honvéd feladata volt. A felfedő a csákó (menetben, harcban), ill. sapka (tábori viselet). A szegedi hármasok kakastollat tűztek a fejfedőre, hogy harcban meg lehessen különböztetni őket. Hátukon viselték a borjúbőrrel bevont hátitáskát, a borjút, azon felül a takarót és a kétszemélyes sátrat, középen rákötve a fatányért, alul kétoldalt a fa sátorcöveket. Jobb oldalt a bőrtáskában hordták a 18 db lőszer (puskapor, ólomgolyó, kapszli, puskatisztító felszerelés), bal oldalt a kenyeres zsákot, a kulacsot és a szuronyt tokban. Két fő, a „kenyeres pajtások”, kétnaponta kaptak egy 3 kg-os kenyeret és együtt cipelték, használták a sátrat. A fegyverük az elöltöltős puska volt, aminek az újratöltése kb. egy percet vett igénybe. A honvédek mozgatása is számunkra különleges volt, néhány érdekesebb vezényszó : „Járj”, „Húzódj jobbra ( balra )”, ez volt a 45 °-os menet, „Gyorsan járj” , „Szuronyt szegezz”, „Roham”, „Állj”, „Pihenj”, „Szerte-szét”, „Fél jobbra ( balra )”, ez volt a 90°-os fordulat,, „Jobbra (balra) át”, ez volt a hátra arc jobbra-balra. A csata során dob jelzésekkel adták az utasításokat az egységeknek. A harcban a honvédek hármas sorban, soronként 36-36-36-an álltak fel. Tűzparancsra az első sor lőtt, majd fegyvert cserélt a második sorral, akik megkezdték a puska töltését. Ha nagyobb tűzerőre volt szükség, az első sor letérdelt és az álló második sorral együtt tüzelt. A harmadik sor tartalék volt hirtelen támadás esetére főleg a legjobb honvédekből feltöltve. Ha lovas roham támadta a felsorakozott honvédeket, mindig a lovakat lőtték, mert azok lovas nélkül is legázolták volna a felsorakozottakat. Az iskolákban mindig két csoportban mutatkoztak be a hagyományőrzőink az ezredes úr és az egyik százados úr vezetésével ( a tisztek, a honvédeket is úrnak szólították ).
A templom udvarán tartott ismertető és bemutató után az ünneplők átvonultak a koszorúzás helyére, majd menetben a művelődési házban tartott ünnepségre. Öröm volt nézni a fiatal honvédjeink táncát. Az esti szállásunk Bálványosfürdőn volt a következő napokban.
Másnap reggel Kézdivásárhelyen megnéztük a gyülekezési pontokat, a koszorúzás helyét, majd elmentünk egy óvoda és Sepsiszengyörgyön két iskolai osztály bemutatójára. Hétfői nap ellenére a helyi hagyományőrző Jakab Kevend huszárkapitány elintézte, hogy a Székely Nemzeti Múzeumba megnézhessük az 1948-49-es emlékhelyet. Sétáltunk a parkban, majd elmentünk a Szent Anna tóhoz.
Kézdivásárhelyen 14.-én két iskolai osztályt kerestünk fel, egy kisebb csapat pedig a csabacsűdi Szenczi János hagyományőrző kiállításra szánt küldeményét adta át Beke Ernőnek, a Gyűjtemények Háza házigazdájának. Ernő bácsi gyűjteménye fantasztikus, a legnagyobb tiszteletem érte. A Petőfi mítosszal kapcsolatosan ismertette és bemutatta azokat a dokumentum másolatokat, melyek Petőfi Barguzini nyughelyét bizonyítja, valamint egy kép Oyuna Baldakováról, mely szerint Ő Petőfi szépunokája. Végezetül a Drábik János elméletét ismertette, mely szerint Petőfi valójában gróf Széchenyi István fia.
A délutáni programhoz útközben felvettük a huszárokat és a székely honvédeket, majd az ünnepség kezdete előtt 2 perccel menetbe dobszóra felvonultunk a Bódvaji Kohó (vashámor) elé, miközben a műholdas kapcsolattal rendelkező belügyesek 2 kamerával filmezett mindenkit J . Ezredes úr felállította a díszőröket az emlékhely előtt és tetején, majd megkezdődött az ünnepség. A zenét a nagybacomi fúvószenekar közreműködésével felcsendült a Gábor Áron rézágyúja dal. Szavalat, ének után a baróti énekkar adott műsort, majd megkezdődött a koszorúzás. Ha másért nem is, ezért érdemes volt eljönni, ez volt az igazi „Édes Erdély itt vagyunk ….” ! Hazafelé menet megálltunk Torján, ahol a művelődési házban megnéztük a helyi fiatalok ünnepségét és a honvédek bemutatót tartottak.
15.-én korán keltünk, 8 órakor a közeli Torján csatlakoztunk a helyi ünneplőkhöz és menetben végigjártuk a koszorúzási helyeket a falu túlsó végén várakozó buszig ( 6,5 km ). Buszra szállva Kézdivásárhelyen a Székely Honvéd Tanoda előtt felsorakoztunk, ahol ezredes úr emlékérmeket adott át a több éves hagyományőrző munkáért és annak támogatásáért. A főtér (Gábor Áron szobor ) körüli utcákból a felvonulási rend szerint soroltunk be az ünneplők közé és két kör megtétele után a koszorúzási hely mellett sorakoztunk fel. A befejező felvonulók a lovas huszár és egyéb egységek, valamint a feldíszített lovas kocsik voltak a települések táblájával. A legnagyobb meglepetésre a Román televízió riportot készített ezredes úrral ( románul ) az egyik helyi huszártiszt tolmácsolásával. Himnuszok, vers, ének, ünnepi beszédek, miniszterelnökünk üzenete Tállai András államtitkár tolmácsolásában, koszorúzás, állófogadás a nyugdíjas egyesület székházában. Innen Gelencére utaztunk, megnéztük a csodaszép templomot, majd a helyi ünnepségen álltunk díszsorfalat. Este a művelődési házban ünnepi műsor volt a helyi iskolások előadásában.
Kora reggel elindultunk haza, úgy, hogy 15 órakor Végvár településen református istentiszteleten vettünk rész, majd alaki bemutató után koszorúzási ünnepség volt. Vendéglátás után a résztvevők hazaszállítása éjfélre fejeződött be. Szép volt, jövőre is szeretnék elmenni ! A legnagyobb visszahívó erő számunkra a lemhényi Pál Olivér huszárhadnagy mondása : „…. azzal, hogy eljöttök hozzánk ünnepelni erőt adtok a további kitartáshoz ! …”
Kozma Ákos
