G.E.
Hétfőn este a Cervinus Teátrum utolsó bérletes előadására került sor a pótszékekkel megtöltött színházteremben. Az Orlay Produkciós Iroda ismét mesterművet hozott Szarvasra, ezúttal Ken Kesey regényéből Dale Wasserman 1963-ban írta színdarabot láthatták a nézők Száll a kakukk fészkére című világhírű könyv színházi adaptációját, amelyet ezúttal Zöldi Gergely fordításában Znamenák István állított színpadra. Az előadás producere Orlay Tibor.
A regény 1962-ben jelent meg, magyar fordításban 1972-ben adták ki. 1975-ben Miloš Forman rendezésében készült film, amelyben a főszerepet Jack Nicholson és Luise Fletcher játszotta, és öt Oscar-díjat „zsebelt” be, köztük a rendező és a két főszereplő díját is.
Randle P. McMurphy (Szabó Kimmel Tamás), a zabolázhatatlan elítélt elmezavart szimulálva érkezik meg az elmegyógyintézetbe, azt remélve, hogy könnyebb lesz letölteni büntetése idejét. Az elmegyógyintézet kérlelhetetlen vezetője Ratched nővér (Péterfy Bori), vasfegyelemmel uralja, manipulálja betegeit. Kettőjük jelleme, mint a föld két legtávolabbi pontja – észak és dél. A nővér hideg, racionális, aki szabályok szerint él, vélhetőleg csalódott. Minden frusztrációját a betegeken éli ki, Istenként viselkedik, felsőbbrendűségét merev tartása, mosolytalan arca is tükrözi. Rendszeresen provokálja betegeit, nem a jót hozza ki belőlük, hanem még inkább visszataszítja őket amúgy is ingatag lelki világukba. Főként a lelkileg sérült Billy-t (Dékány Barnabás), akinek dadogása mind jobban elhatalmasodik a nővér „terápiája” hatására. A gyenge jellemű Dr. Spivey (Makranczi Zalán), nem képes megakadályozni beosztottja viselkedését, tetteit. Mégis, Billy halála után a nővér láthatóan összeomlik, de nem magában keresi a hibát, hanem McMurphyt okolja. „Emberéletekkel játszik! Istennek hiszi magát?!” kérdezi és ismételgeti, pedig ezt magától is megkérdezhetné, mert mindketten benne voltak Billy sorsának alakulásában. E jelenetben Ratched nővér emberként viselkedik. Péterfy Bori törékeny alakja, mégis határozott, konzekvens viselkedése, királynői tartása tökéletes alakítás, ráadásul az embert is megmutatta, ha csak villanásokra is volt erre lehetősége. Játéka lenyűgöző volt.
McMurphy az örök optimista, jókedvű, mindent a könnyebbik oldaláról szemlél, mindenkit becsap, mégis megnyerő modorú, aki képes a „süketnéma” szerepét játszó Bromden törzsfőnököt (Kocsis Pál) is kizökkenteni szerepéből és megszólaltatni. Egyszerűen nem lehet rá haragudni. Viselkedése nyílegyenesen viszi a veszte felé. Pedig Dr. Spivey jóindulatúan, de határozottan figyelmezteti arra, maradjon nyugton – mert a nővér már műtétet akar, amit a doktor nem hagy jóvá. Azonban Ratched nővér is „érti” a dolgát, és kiprovokálja McMurphy erőszakos viselkedését –, amit el akar, azt el is éri. McMurphy fékezhetetlensége tragédiába torkollik, a nővér eléri célját. Van egy jelenet az előadás vége felé, amikor McMurphy-t visszatolják a műtét után, Ratched a már agyilag halott férfit simogatja, majd mellé fekszik. E jelenet újdonság volt, és több értelme lehet. Talán mégsem igazán gonosz, talán csak csalódott, magányos, és itt kap értelmet a találkozásuk is, amikor a nővér talán férfiként nézi McMurphy-t egy pillanatra. Azonban mivel a férfi felforgatta az osztály életét, sorsa a vegetálás kell, hogy legyen, talán a nővér az ápolásában remélt feloldozást? Ez még talány, és ezt a jelenetet mindenki maga értelmezi, és nem baj, hogy nem ismeri a néző a rendező válaszát. Szabó Kimmel Tamás McMurphy-je a laza, nyitott szívű, fékezhetetlen, mégis emberséges karaktert alakított. Játéka szintén tökéletes, emlékezetes.
Jó rendezői megoldás volt két jelenet, ami a betegek arctalanságát, kiszolgáltatottságát szimbolizálta, amikor McMurphy és Bromden törzsfőnököt fenyítés után visszahozták és szürke sapkájuk arcukra húzva, de hasonló volt egy másik jelenetben az előadás vége felé, minden beteg így állt a színpadon, amikor már nem tréfa volt, hanem a kétségbeesés. Arctalanok, nem számítanak, kiszolgáltatottak. A betegtársak (Nagy Dániel Viktor, Formán Bálint, Róbert Gábor, Keresztény Tamás, Csémy Balázs és a már említett Dékány Barnabás), nem tudni igazi betegek vagy álbetegek. Alakításuk pontosan hozta a különböző karaktereket, nagyon jól kiegészítették a főszereplők közötti kapcsot. McMurphy hatására mindannyian nyitottabbak, emberibbek lettek, különösen Billy, aki képes volt dadogás nélkül beszélni. Igazából itt mutatkozott meg, hogy Ratched nővér mennyire nem tudja szakmáját, mennyire nem érdeke a betegek gyógyulása. Bromden törzsfőnököt Kocsis Pál alakította, és nem lehet könnyű dolga a színésznek, aki az első felvonásban meg sem szólathat, de színen van, érezhető, hogy figyel, hogy pontosan érti miről is van szó. A narráció is Bromden törzsfőnök, illetve Kocsis Pál hangján szólalt meg (aki elmesélte a történetet). Billy mellett a másik legtöbbet fejlődő karakter, nagyon jó színészi alakítással, aki végül ki tud törni. De minden szereplő megtette színészileg, amit az előadás érdekében tennie kellett ahhoz, hogy emlékezetes alakítást nyújtsanak a nézők számára.
A díszlet, amely a rendező Znamenák István és Szalai József munkája, a nézőtér felé lakattal lezárt rácsok, amelyek nyithatóak. A szöveg szerint a nézők a súlyosabb betegek, akik életük végéig az intézet lakói. A jelmeztervező Cselényi Nóra Ratched nővér számára egy világoskék kosztümöt tervezett, amely nőiessé tette, de uniformizálta is, kék színe hidegségét sugározta. A betegek ruhája kékeszöld, az ápolóké zöld. Színes öltözéke a két becsempészet lánynak van, az orvos barna jelmezét a fehér köpeny fedi.
Znamenák István rendezése kicsit új értelmezést adott a műnek, ami ma is meghökkentő, elgondolkodtató, mindig teltházat biztosít majd a színház számára, de az olvasást kedvelők is időről – időre előveszik a regényt.
A nézőtér visszafojtott lélegzettel figyelte az előadást, és hosszú tapssal köszönte meg a színművészeknek az előadást.
Galambos Edit
A fotókat Babák Zoltán készítette.
