Bár Endrődön született, szarvasinak vallja magát Rákos Péter. Itt járt általános iskolába, majd a szegedi Tömörkényben, illetve a Magyar Képzőművészeti Főiskola kőszobász-restaurátor szakán tanult. Jelenleg Solymáron él, de Szarvasra haza jár, itthon érzi magát.
Munkája mellett, először annak dokumentálása kapcsán került kapcsolatba a fotográfiával, majd a hobbija lett. Nem először kerülnek képei a szarvasi falakra. Negyedik, Erodált szépségek című kiállítását is elhozta hozzánk Rákos Péter, aki mint mondta, “nagyon szeretem addig, amíg nincs rendbe hozva valami”. Kiállításának szombaton délután volt a megnyitója a Tessedik Sámuel Múzeum kis kiállítótermében. A különleges kiállítás látványát nem csak a képek adják, hanem a rámák is, aminek mind, kivétel nélkül egy egy, ablakkeret szolgál.
Fabó Csenge és Megyik Rozi fuvolajátékát követően Brachna Irén a Megkopott szavak című versből olvasott fel néhány versszakot, majd Bohák Norbert gitárjátéka után Szuhaj György nyitotta meg Rákos Péter Erodált szépségek című fotókiállítását, miközben gondolatban már előre koccintott a Tessedik Sámuel múzeum felújított dísztermében tartandó következő kiállítás kötetlen megnyitójának a víziójára.
– Szép ruhába bújtatott elmúlás, felfedezett földi sors. Minden, ami teremtődött, az el is múlik. Küldhetünk ellene, reménytelen vállalkozás. Biztosan vesztesen fogunk kikerülni a küzdelemből. Nyerni csak egyféleképpen lehet: ha felismerjük, elfogadjuk az elmúlást, a pusztulást, az öregedést. Figyelemmel kísérjük azt, s közben a születő értékeket észrevesszük és elfogadjuk. Ne a tavasz szépségét keressük az őszben, a télben. Fogadjuk el, hogy ő maga az ősz, a tél. Más időszak, más értékekkel, minőséggel, nem a tavasz fiatal ügyességével, hanem az ősz bölcsességével és a tél csendjével – kezdte a magát csapnivaló kiállításmegnyitóként számon tartó Szuhaj György gondolatait Rákos Péter fényképeihez.
Megadta a lehetőséget hallgatóságának arra, hogy a tárgyak életútján át magába tekintsen, vagy magát mintegy kívülről tárgyként szemlélve szigorú ítéletet mondjon, de egy vékony kiutat mégis hagyjon az önbecsülésnek.
– Van tárgy amely csak elavul, korszerűtlen lesz, meghaladja a technikai változás, s közben nem telítődik meg szellemi tartalommal. De van olyan tárgy, épület, kapu, kilincs, amely felett ugyan eljár az idő, de mivel eredendően is érték volt, elmúlása során nem szegényedik, hanem gazdagodik. Pont ezt, a tárgyak földi életének elmúlását gazdagodását fedezi fel, örökíti meg nekünk Rákos Péter – mondta, majd zárásként a Prédikátorok könyvéből idézett, ami így hangzott:
“Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, a mi ültettetett.
Ideje van a megölésnek és ideje a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek.
Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek.
Ideje van a kövek elhányásának és ideje a kövek egybegyűjtésének; ideje az ölelgetésnek és ideje az ölelgetéstől való eltávozásnak.
Ideje van a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak”, majd hozzátett, az elmúlás és az idő megélésének.
A végére ismét kiderült, hogy Szuhaj György nem is olyan rossz kiállításmegnyitó.
