“Május utolsó vasárnapja a magyar hősök emléknapja”, kezdte ünnepi beszédét Molnár József, Csabacsűd polgármestere vasárnap délután, a Hősök emlékműve előtt.
– Ezen a napon emlékezünk azokra a néven ismert és névtelen hősökre, akik ezeréves történelmünk során életüket áldoztak hazánkért, hazánk szabadságáért, függetlenségért – mondta.
Csabacsűd polgármestere visszaemlékezve a több mint ezeréves Kárpát-medencei múltunkra, azt párhuzamba állította jelen korunk történéseivel.
Megemlékezett az első és második világháborús eseményekről, és a Don-kanyar nyolcvanezer áldozatáról is.
Sára Sándor Pergőtűz című filmjéből egy túlélőtől, Neuhauser Jánostól idézett: “Én is lőttem, amíg volt lőszerem a golyószóróban, és hát egyszer éreztem, hogy csupa vér a lábam. Nem éreztem pedig semmit. És csak jön a vér a bokámból. Alig megyünk egy tíz métert, és akkor úgy éreztem, hogy a gerincemre mintha ráütöttek volna egy jó nagy husánggal. És fölébredtem, hát cipelnek a szanitécek. Rettenetes gyengén voltam, összerogytam mindig. A gerincem! Összeroncsolta három csigolyám. Aztán hát mindjárt bevittek a vertmarki templomba – mi Vertmarkiban voltunk, fönn a dombon. Ott levetkőztettek meztelenre, aztán hát persze csak papír kötszer volt, azzal bekötöttek. Amerre nézek, csupa vér voltam. Akkor bekötöttek, akkor bejött a zászlóaljtól egy küldönc és mondta az ezredorvosnak, hogy a parancs: „Visszavonulás!” Könyörögtem, ne hagyjanak itt, mert az élethez való ragaszkodás nem igaz, hogy mit váltott ki belőlem, olyan nagy megrázkódtatáson mentem keresztül, és akkor egy egészségügyis fölkapott és rátett a szánkóra. Egészségügyi szánkó volt. Hát persze énnekem mindenem ott volt lent, a ruha lent volt rólam, meztelen voltam. És akkor betakartak egy csomó pokróccal, becsavartak és földobtak a szánkóra. Marha hideg volt, és ahogy rázkódott a szánkó, a pokróc szépen lejjebb-lejjebb csúszott rólam. Őrjöngtem. Borzasztó hideg volt, fázott mindenem. (…)”
– A szívszorító tragédiák után hosszú időnek kellett eltelnie míg a lelkek feldolgozták a megmásíthatatlan történéseket. Hőseinkre emlékezni kötelességünk! Az emlékezés nemcsak a lélek parancsa, hanem az utánunk következő nemzedék, a jövő nemzedékével szembeni felelősség is – jelentette ki Molnár József. – Bárhol is nyugszanak hőseink megjelölt vagy jelöletlen sírokban, kívánom nekik, hogy békés és csendes legyen pihenésük! Tisztelet a hősöknek, áldott legyen az emlékük!
Liszkai Ágnes Zetényi Csukás Ferenc, Hadnagy úr, alázatosan jelentkezem című hősök napi emlékezetét olvasta fel, majd a Csabacsűdi Hagyományőrző Népdalkör és Citerazenekar katonadalokat adott elő.
A megemlékezés utolsó szónoka Láng Pál evangélikus lelkész volt, aki a Prédikátor könyvéből idézett néhány gondolatot : “Mindennek megszabott ideje van. Megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak. Megvan az ideje a feledésnek, megvan az ideje a megemlékezésnek. Megvan az ideje a szeretetnek, és megvan az ideje a gyűlöletnek. Megvan az ideje a háborúnak, és megvan az ideje a békének”.
– Nem szabad megtennünk, hogy ne emlékezzünk meg azokról az emberekről, akik életüket adták a hazáért. Megvolt az ideje a háborúnak, most megvan az ideje a békének, megvan az ideje a megemlékezésnek – fogalmazott Láng Pál.
– Sajnos, mi emberek, nem vesszük komolyan ezt a békességet, nem tudjuk egészen drága kinccsé tenni világszerte ezt a békességet, hiszen ma is hallunk háborúról, robbantásról, ahol ártatlan emberek, gyermekek halnak meg, éppen úgy, mint egy háborúban. Nincsen vége a háborúnak. Jó lenne, ha eljönne a (…) világbéke, ahol minden ember testvérként él, hiszen nem azért teremtette meg az Isten az embert, hogy öldököljön – jelentette ki, majd beszédét a hősök emlékére a Miatyánkkal fejezte be.
Az ünnepélyes megemlékezést koszorúzás zárta.
