Menu
in ,

Recept helyett ajándékot osztottak a gyermekorvosi rendelőben

Dr. Sajti Edit gyermekorvos arra volt kíváncsi, hogy tizenhat éves orvoslása mennyi nyomot hagyott a gyerekekben. A válaszok szavak helyett rajzok formájában érkeztek, és arról árulkodtak, hogy kinek mit jelent az egészség. A Rádió Szarvassal közösen kezdeményezett felhívásra összesen 14 pályamű érkezett, melyek mindegyike május 22-én már a rendelő üvegablakait díszítette. A legszebb alkotások készítői – összesen öten – tárgyjutalomban részesültek, a többiek pedig zsákbamacska ajándékkal térhettek haza.

– A pályázatnak több célja is volt. Az egyik felfogható egyfajta szűrővizsgálatnak. Szerettem volna képet kapni arról, hogy eddigi praxisom alatt mit sikerült átadnom az egészségről. De nemcsak én, hanem az egészségügyi dolgozók, a pedagógusok és a szülők is megtudhatják, hogy mennyit sikerült mindehhez hozzátenniük. Mindemellett szerettem volna megjutalmazni azt a szándékot, hogy a gyerekek képesek valamilyen cél irányában elköteleződni. Nagyon büszke vagyok rájuk, mert rendkívül komplex módon ábrázolták az egészség fogalomkörét, amelyet nem könnyű megjeleníteni – összegezte elégedetten a tapasztalatokat.

Az eredményhirdetésre a régi megszokott helyen, a Szabadság út 39. szám alatt, de megújult környezetben került sor. Mint ismeretes, április 1-jétől dr. Sajti Edit megszüntette az önkormányzattal kötött szerződést, és kivált a háziorvosi rendszerből. A településtől és a páciensektől azonban nem vett végleges búcsút, szakmai tapasztalatait május 8-tól a magánorvoslásban kamatoztatja. A rajzpályázat ezáltal illeszkedett a rendhagyó megnyitók sorába is, amelyen a meghívottak szemügyre vehették a megszépült bútorzatot is, ill. abban a ritka szerencsében részültek, hogy diagnózis és recept helyett ajándékkal távozhattak.

– Senkinek nem volt ez könnyű: sem a gyerekeknek, sem a szülőknek, sem a hivatalnak, sem nekem. De hiszem, hogy minden káosz után jön a rend. Egy új átrendeződés, a szeretet irányvonalát megcélozva pedig ez csak jót hozhat mindenkinek. Én ezután is szolgálni fogom Szarvas város egészségügyét, a meglévő kompetens szakemberekkel karöltve. A kezdeti sikerek is azt mutatják, hogy mindannyian jó úton járunk – osztja meg az elmúlt hónapok megpróbáltatásait, egyúttal már bizakodva tekintve a jövő felé.

Hozzátette, az orvoslást hivatásnak, ezzel együtt egy hosszú távú befektetésnek tekinti. Hiszi, hogy felelősségük van az egészségügyi dolgozóknak abban, hogy segítsenek a családoknak, ismereteket adjanak át nekik, és a rohanó világban megmutassák a különbséget a pánikszerű cselekvés és a felelős gondolkodás között.

A magánpraxist illetően úgy látja, az embereknek egyre nagyobb igényük van a kizárólagos figyelemre, melyet egyúttal nyugodtabb és harmonikusabb miliő jellemez. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kisebb települések közül mind többen erősítik ezt a tendenciát, és az itt élők is bizalommal fordulnak a magánrendelőkhöz.

Dr. Sajti Edit kezdeti tapasztalatai is megnyugtatóak. Számos visszatérő pácienssel találkozott már, az újak közül pedig többen vidékről is megkeresték. A felsorolt előnyök mellett örömmel fogadják a hétvégi nyitvatartást is, ami betegség esetén elérhető és gyors segítséget jelent számukra.

– Nagyon szeretem a zöldségeket és a gyümölcsöket, kedvencem pedig a spenótfőzelék – újságolja félénken a nyolc esztendős Bagi Alíz, aki az egyik első helyezés boldog tulajdonosa. – Sokat futok, járok kézire és hip-hop edzésre is. Nagyon örülök, hogy első lettem, mert egyébként is szeretek ide járni. Szerintem kedves a doktor néni – teszi hozzá felbátorodva.

Mellette Fazekas Anna, Nagy Réka és egy testvérpár, Styecz Dominik és Styecz Barbara örülhettek dobogós helyezésnek. A gyerekeket ráadásként egy történettel is megajándékozták, Harencsár László meseíró-mesemondó tolmácsolásában.

Folder Gallery Error: Unable to find the directory tartalm/170606editke.

Exit mobile version