Hegedűs Éva
A világhírű operaénekes hangja járta át a Zenepavilon fáit, áthatolt időn és téren, egészen a szarvasi közönség lelkéig. Melis György 94 évvel ezelőtt, július 2-án látta meg a napvilágot a Szarvas és Kondoros húzódó Csipkár soron, egy tizennyolc holdas parasztgazda hetedik gyermekeként. A fiú családi körben eleinte csak szlovákul beszélt, ötéves korára sajátította el a magyar nyelvet. Tehetségét tanára, Szederkényi Nándor fedezte fel, és továbbtanulásra javasolta. Édesapja azonban konok ember volt, a művészetet „bohóckodásnak” tartotta, ezért kénytelen volt a Műszaki Egyetemre jelentkezni. Sorsa csak néhány évvel később teljesedhetett be, amikor vargabetűi után véglegesen az éneklés mellett kötelezte el magát.
Ilyen és hasonlóan érdekes életrajzi adalékokkal tarkítva emlékezett vissza Mótyán Tibor, a Kossuth-és háromszoros Liszt Ferenc-díjas művész egykori barátja a kezdetekre. A dátumhoz igazodva évről évre felidézik a művész alakját, hangját pedig egy-egy utókornak szánt felvétel lejátszásával hozzák újra közelebb a közönséghez. Keretként Mótyán Tibor és zenekarának előadásában Isakovskij: Vénkeringője szolgált, melyet Szarvas város szülötte gyakran énekelt a világot jelentő deszkákon.
– Amilyen nagy volt, olyan szerény is – emlékezett vissza a halhatatlan baritonra Szarvas város díszpolgára. – Soha nem hivalkodott a díjaival, a kitüntetéseivel, tudta, hogy nagyszerű hangja van, de ezzel sohasem élt vissza. Volt egy csodálatos ars poeticája, ami így hangzott: tisztán énekelni, jól játszani, és nem többnek látszani.
Elismeréssel szólt hazaszeretetéről és hűségéről is, amiből kifolyólag a folyamatos megkeresések ellenére sem hagyta el Magyarországot. Egész életében hálával adózott annak az országnak, ahol nevelkedett és tanulhatott, viszonzásként pedig mintegy fél évszázadon keresztül énekelte az operairodalom leghíresebb szerepeit, köztük a Háry Jánost, Jagot, Figarot, Falstaffot, Don Carlost és a Kékszakállút.
A „Kis esti zene” második felében a zenekar Seress Rezső zeneszerző alakját idézte fel dalain keresztül. Mint elhangzott, szerzeményei túlnyomórészt pesszimista, melankolikus életszemléletének lenyomatai voltak, amit végül – szinte sorsszerűen – öngyilkossága tetőzött be. Felcsendültek legismertebb szerzeményei, a Fizetek főúr, a Szeressük egymást, gyerekek, a Még egy éjszaka, zárásként pedig a világhírű Szomorú vasárnap, amelyet több mint száz nyelvre fordítottak le.
A résztvevők a műsor után a Melis-szoborhoz vonultak, és elhelyezték az emlékezés virágait.
– Nem minden településnek volt ilyen tehetséges embere. Én Mótyán Tibivel és egy szarvasi delegációval 2003-ban köszöntöttük a 80. születésnapján, és ezerötszáz ember előtt tótul szólaltunk meg. Büszkék voltunk rá, mert a miénk. Ugyanabban az évben elmentem Óbudára, ahol a közönség szintén nagyon szerette őt. Kikérdeztem az anyakönyvi kivonatát, zavarba akartam hozni, de nem lehetett. Rögtön vette a lapot, és mindenre szépen válaszolt – nosztalgiázott Babák Mihály polgármester az életnagyságú emlékmű előtt állva.
Hozzátette, terveik között szerepel „egy emlékszoba és múzeum közötti látogatóhely” kialakítása is, amivel méltó módon hozzájárulnának a díszpolgár emlékének megőrzéséhez. Első lépésként jövőre, az operaénekes születésének 95. évfordulójára kb. 60-70 cm-rel megemelik a talapzatot, hogy még inkább felhívják a figyelmet arra az emberre, aki életében mindvégig büszkén tekintette Szarvast szülőhazájának.
