Menu
in , ,

Oltári szelfivel nyitotta a 2017-es tanévet a Benka

A Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda 18. tanévnyitójára újra megtelt az Ótemplom, ahol Lázár Zsolt esperes úr, Horváth Z. Olivér iskolalelkész és Zahorecz Pál lelkész úr szolgálatával kezdetét vette az ünnepi istentisztelet.

Eleget tett meghívásunknak Czinkoczky Mihály és Jani Jánosné felügyelő, Babák Mihály polgármester úr, Gaál Roland, a Járási Hivatal vezetője, Maglóczky János iskolarendőr, Grünvald Béla, nyugalmazott igazgató. Legnagyobb örömünkre Lustyik János nyugalmazott felügyelő úr is vendégünk volt, aki adományával Lustyik- díjat alapított a legjobb matematika versenyeredményeket elérő diák számára.

„Jöjjetek, mert már minden készen van!” (Lk 14, 17)

Énekkarosaink, az iskola zenekara, ötödikeseink, s a legkisebbek, az elsős diákok nagyon szép műsorral lepték meg diákközösségünket, öröm volt hallgatni a megszólaló dallamokat, verseket, melyek már egyértelműen jelezték, vár bennünket a közös munka, az alkotás öröme, a tanulás.

Molnár Istvánné, igazgató asszony a hegyi beszéd szavaival szólította meg az iskolaközösséget: „Ti vagytok a világ világossága. Úgy ragyogjon a Ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a Ti mennyei Atyátokat!”, majd felidézte az elmúlt tanév sikereit, a nyári táborok legjobb pillanatait, s oklevéllel köszöntötte azokat a sportolókat, akik a nyári verseny idényben értek el kiváló eredményeket.

Iskolánk tagjaivá fogadta elsőseinket, akikkel Lázár Zsolt esperes úr hagyományos szelfije is elkészült az oltár előtt. Kezdetét vette a 2017/2018-as tanév!

Örömteli évet kívánunk minden diáknak, szülőnek és pedagógusnak!

Hovorkáné Hegedűs Hajnalka / Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda

Exit mobile version