Menu
in , ,

Szarvast is oklevéllel jutalmazták a Megyenapon

Az előző évhez hasonlóan ismét a nemzetiségekre és a megyében található értékekre helyezte a hangsúlyt a Békés Megyei Önkormányzat a Megyenapon. A Szent István téren felsorakozott standokon a megyei értéktárban szereplő elemek kaptak helyet, köztük a Városi Könyvtár Régi gyűjteménye és a Körös-Maros Nemzeti Park.

A megyei értékek száma a tavalyi évhez képest öttel – 24-ről 29-re – gyarapodott. Ezek a volgamenti hérics, Mokry Sámuel búzanemesítő munkássága, életműve, Orlai Petrics Soma életműve, az orosházi búzacsíramálé és a Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klub. Az újonnan felvételt nyert értékek tulajdonosait és felterjesztőit a Békés Megyei Önkormányzat díszoklevéllel és oklevéllel jutalmazta.

Ugyancsak elismerést vehettek át azok, akik a települési értéktárban felsorakoztatott kincsek számát tovább tudták növelni, ill. az elmúlt egy évben alakították meg az értéktár bizottságot. A békéscsabai, békési, biharugrai, csabacsűdi, csanádapácai, csorvási, gyomaendrői, gyulai, kétegyházi, köröstarcsai, mezőberényi, mezőkovácsházi, okányi, orosházi és a szabadkígyósi értéktár mellett a főszervezők Szarvas felé is kifejezték hálájukat. A települést Babák Mihály polgármester és Csasztvan András, a települési értéktár vezetője képviselték.

– Tavaly az elmúlt négy év munkájának nyomán több mint száz települési értéktár oklevelet vehettünk át, most pedig további 9-10-et, köztük olyan elemekkel, mint pl. az M44-es útvonalán feltárt régészeti anyag vagy a múzeumnak a teljes kiállítási anyaga. Ugyancsak értéknek tekintjük a vízi, kerékpár és lovas túraútvonalakat, de a lista még nem teljes. Egy település életében meghatározó, hogy mit tekintünk értéknek, és ez csak civil összefogással és a képviselő-testület által létrehozott települési értéktárral karöltve jöhet létre – vázolja az eredményeket Csasztvan András.

Rávilágított, hogy a település több, felterjesztés előtt álló értékkel rendelkezik, a stratégián azonban változtatni fognak. Az elmúlt évben ugyanis arra a következtetésre jutottak, hogy nem szabad részekre tagolni egy-egy rendezvényt, hanem komplexen, globálisan kell kezelni. Jó példaként szolgálnak erre a Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé, a gyulai sokadalom vagy a Munkácsy Múzeum, amelyek már felvételt nyertek a megyei értéktárba. Hasonló utat szánnak többek között a Szarvasi Szilvanapoknak és a Ruzicskay Alkotóháznak is. Előzetes terveik között szerepel annak a 35-40 oldalnyi dokumentációnak az elkészítése, amely feltétele a továbblépésnek.

– Az értéktárnak jelentősége van a múltat illetően, mert leltároznunk kell, mi vesz bennünket körül. Ezekre nekünk is jobban oda kell figyelnünk, és a mi ügyeinkben tájékozódók is tisztában lesznek velük, tehát városmarketing szempontjából is fontos szerepük van. A mai kor felé azt az üzenetet hordozzák, hogy rengeteg értékünk van, amelyeket az öregeink és mi magunk hoztunk létre. Mindemellett egyfajta archiválása is az értékeinknek, amely segít átörökíteni a feledésbe merülő hagyományainkat, települési kincseinket – értékelte az értéktár munkájának jelentőségét Szarvas város első embere.

Mindazonáltal sérelmezte, hogy a rendezvény Zalai Mihály, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke ígéretének ellenére nem a XX. Szarvasi Szilvanapokhoz kapcsolódva jött létre, hanem megmaradt a megyeszékhelyen.

– Nagyon megtisztelő, hogy invitáltak bennünket, mert ez is jelzi, hogy ez egy olyan program, amellyel gazdagodna a szilvanapok. A sorozat elindításakor ellenben megfogalmaztuk, hogy állandó helyszínen és időpontban legyen a megyenap. Szeretnénk az emberekben tudatosítani, hogy mindig szeptember első hétvégéje a Megyenap, amikor érdemes hozzánk kilátogatni. Ha elindulunk a megye településein, akkor vállalnunk kellene, hogy mindig más időpontban és helyszínen legyen az esemény, ami szerintem az érdeklődők számának csökkenésében is megmutatkozna – reagált a felvetésre Zalai Mihály elnök.

A rendezvényhez csatlakozott a megye legnagyobb termelői és kézműves vására is, a délután során pedig kulturális és művészeti csoportok léptek a színpadra. Egyebek között bemutatkozott a megyei értéktárba bekerült Tessedik Táncegyüttes is, a Cervinus Teátrum művészei közül pedig Tatár Bianka, Timkó János és Polák Ferenc népszerű slágerekből hoztak egy csokorravalót.

Exit mobile version