Menu
in , ,

A nordic walking is bemutatkozott a mobilitási héten

Az Európai Mobilitási Hét tegnapi állomásán a nordic walkinggal ismerkedhettek meg azok a szarvasiak, akik szerda reggel hét órakor kilátogattak a Kacsa-tó melletti strandröplabda-pályákhoz.

A mobilitási hét szervezője, Krivik Viktor a sportválasztással kapcsolatban elárulta, hogy minden évben megkeresi a civil szervezeteket, hogy hogy ha tudnak, ötleteikkel járuljanak hozzá a rendezvénysorozat sikeréhez. Így történt ez az idén is, amikor a Szarvas Város Barátainak Köre elnöke, Zsapkáné Csasztvan Zsuzsanna, és Szirony Pál, a nordic walking szarvasi pápája jelezte, hogy a sport népszerűsítése okán szívesen csatlakozhatnának a héthez.

Az ajánlat értő fülekre talált, a beszédet tett követte, így a nordic walking bekerült a mobilitási hét programjába. Ennek eredményeképp szerda reggel hét órára meghirdetett gyülekezőre mintegy huszonöten érkeztek kényelmes cipőben.

Az érkezőket egyből két részre osztották, kezdő és haladó csoportra. Utóbbiak rövid melegítés után a Történelmi Magyarország közepe felé elindultak a Történelmi Emlékúton. A Kacsa-tó partján maradó kezdők pedig egy rövid szironypacsis sportágismertető közben bemelegítettek, illetve megbarátkoztak a botok használatával, miközben egy benkás csoport is érkezett Zalán Csaba testnevelő vezetésével.

A melegítés alatt elhangzott, hogy a sífutók a hómentes időszakban, tavasztól őszig edzettek ezzel a módszerrel, ami később önálló szabadidősporttá nőtte ki magát még a 80-as években. Magyarországon 2006-ban alakult meg a szövetsége. Azóta nálunk is rendeznek túrákat, tornákat, versenyeket.

Az eseményre Bozsik Anna olimpikont is várták, síkfutó, biatlon versenyző, az 1992-es, 1994-es és 1998-as téli olimpiák versenyzőjét is várták, de sajnos ő nem tudott eljönni.

Exit mobile version