Elsőként Hodálik Pál alpolgármester fejezte ki örömét, hogy Szarvas adhat otthont a birkózók diákolimpiája területi döntőjének. A vasárnapi sportesemény tétje az országos döntőbe kerülés volt.
A területi döntőt megtisztelte jelenlétével dr. Hegedűs Csaba. A három szőnyeget körülálló 140-150 gyereknek kell-e egy verseny előtt nagyobb inspiráció annál, hogy egy olyan olimpiai bajnok szóljon hozzájuk, akinek neve egyet jelent a magyar birkózással, ráadásul a 100. magyar olimpiai aranyérem tulajdonosa, és aki 23 évig volt a szövetség elnöke.
– Kívánom azt, hogy az olimpiai szó kísérje ezt a versenyt, szívjátok magatokba, tegyétek be a lelketekbe, tegyétek be a szívetekbe, hiszen ebben a korban már kell álmodni az olimpiáról, arról, hogy az újkori olimpia 1896 óta a világ legnagyobb emberi megmozdulása – szólt a körülötte álló fiatal birkózókhoz dr. Hegedűs Csaba.
Talán saját élményére utalva, amikor az olimpiai dobogó tetején állt, még annyit tett hozzá:
– Ha az embernek porszemként egy emberi tevékenységben ennyit sikerül a hazájáért tenni, akkor érdemes sok könnyet elejteni, miután kikaptunk, hiszen a vereség edzi legjobban a személyiséget.
A szőnyegek körül álló birkózók közül nyolc szarvasi volt: Galát Dávid (42kg) és Tóth Patrik (58kg), Hajduch Nándor (63kg), Balázs Gergő (54kg), Halász Gergő (+85), Tóth Dominik (58kg), Kun Norbert (85) és Neumann Péter (38kg).
Sükösd Attila, a szarvasi birkózók edzője elmondta, hogy az újjáéledt szakosztály első versenyrendezése ez a diákolimpia, amire egyből 140-150, Békés, Csongrád, Bács-Kiskun és Szolnok megyéből érkezett nevező. Diák 2, diák 1 és serdülő korosztályokban nemzetközi és országos bírók szeme által felügyelt menetek során lehetett az országos diákolimpiai döntőbe jutni.
Még a verseny előtt kérdeztük az edzőt, hogy látja, mik az esélyek az országos döntőbe kerüléshez.
Sükösd Attila sajnálatát fejezte ki, hogy két versenyző lebetegedett, így csak nyolcan tudtak elindulni ezen a megmérettetésen. Bízott Hajduch Nándi, Galát Dávid, Tóth Patrik, Kun Norbi tuvábbjutásában, illetve megemlítette Tóth Dominikot, aki mindössze három hónapja birkózik, viszont annyira tudatosan és ügyesen teszi, hogy szerinte akár meglepetésember is lehet.
– Összességében jól birkóztak a fiúk, de azért nem vagyok teljesen megelégedve, mert nyert meccseket veszítettünk el. Kicsit meg voltak illetődve a hazai pályától, ami nagy tehernek bizonyult nekik, de valahol el kell kezdeni. Idővel könnyebben fog menni majd a versenyzés – mondta már a versenyt követően Sükösd Attila.
Aztán a végső összevetés után kiderült, hogy mind a nyolc versenyző bejutott az országos döntőbe. Soha ne legyen rosszabb versenyük a szarvasi birkózóknak!