Menu
in ,

Viharkárt szenvedett barátainak segít a Csabacsűdiek Baráti Köre

Súlyos vihar pusztított szeptember 17-én Nyugat-Romániában, amely a Szilágy megyei kistelepülésen, Sztánán is keresztülszáguldott. Az ítéletidő rajtahagyta kézjegyét a község szinte valamennyi épületén: fákat csavart ki a helyéről, középületekben tett kárt, és számos tetőszerkezetet is megrongált. Az áldatlan állapotokról értesült a Csabacsűdiek Baráti Köre Hagyományőrző Egyesület is, és azonnal a tettek mezejére lépett. A VII. Nemzetközi Kukoricanap keretében gyűjtést indítottak, hogy segítsenek bajba jutott társaikon.

– Mivel a pusztítás nagy területet érintett, hetekig szinte egyáltalán nem lehetett cseréphez jutni. Mindössze egy raklapnyit tudtak beszerezni Kolozsváron. Rögtön eszünkbe jutott, hogy ez az első év, amikor a sztánaiak a természeti csapás miatt nem tudnak részt venni a kukoricanapon, mi viszont kihasználhatjuk az eseményt – idézi fel a közelmúlt eseményeit Czesznak János, az egyesület tagja.

A szeptember 23-i rendezvényen sokan megmozdultak, és erejükhöz mérten járultak hozzá a nemes célhoz. Emellett több cégtől és magánszemélytől is érkeztek nagyobb összegű felajánlások, ami végül számszerűsítve összesen 163 ezer 500 Ft-ot tett ki.

A keretből kétezer darab bontott cserepet vásároltak, és elhatározták, hogy személyesen viszik ki határon túli testvéreikhez. Ezt mintegy 40 ezer Ft anyagi támogatással egészítették ki.

Az adomány rakodása szeptember utolsó napján zajlott, az első szállítmány pedig egy nappal később indult útnak. A mintegy 250 km-nyi utat a két járműnek kétszer kell megtennie, hogy a teljes rakományt eljuttassák erdélyi barátaikhoz.

– Évente többször meglátogatjuk őket, és nagyon jó kapcsolatot ápolunk az ott élőkkel. Szeretnénk segíteni nekik ebben a katasztrófában, hiszen barátok vagyunk, nem utolsó sorban pedig mindannyian magyarok – ad kézenfekvő magyarázatot a vállalt több száz kilométeres utazásra Sovány Pál.

A két település közti kapcsolat 2013-ban kezdődött, az évek során pedig barátsággá mélyült. A csabacsűdi delegáció rendszeresen részt vesz többek között a messze földön híres sztánai farsangon, ahová mindig hazai ízekkel érkeznek, a bevételt pedig a településnek adományozzák. A segítség apróbb tettekben is megnyilvánul. Előfordult már pl., hogy sátrat vagy gyógyszert vásároltak, tavaly pedig a község adventi koszorúja is Csabacsűdről érkezett. De akkor sem hagyták cserben őket, amikor a tombolán nyert gáztűzhelyet sztánai lakos nyerte. Csesznak János személyesen vállalta a nem éppen költségkímélő házhozszállítást.

A jelentős mennyiségű adomány ezúttal lehetővé teszi, hogy a korábban kölcsönbe kapott cserép lekerüljön az épületekről, ill. ékes bizonyítékul szolgál arra, hogy a vihar előbb-utóbb elmúlik, helyébe pedig valami sokkal becsesebb érkezik: az emberiesség és a barátság.

Exit mobile version