A falon tányérok, egy asztalon mázas, míg a másik kettőn cserépedények láthatók az Aranykor Nyugdíjas Egyesület rendezvénytermében, a Rákóczi út 3. szám alatt.
Minden év vége felé szerveznek egy, ahogy Tusjak János, az egyesület vezetője nevezte, az értékek megőrzését szolgáló értéktár-rendezvényt. Az egyesületnél fontosnak tartják, hogy az évi ötven, vagy annál is több program között legyenek ilyenek, amikkel az utódok számára átadják megőrzésre az előttük járó korosztályok hagyatékát, megmutassák a szarvasiaknak, hogy a nyugdíjasok élete nem csak kirándulásból, hanem ilyen közösen véghez vitt hétköznapi feladatokból is áll.
– Együtt lehet értékeket alkotni, együtt lehet értékeket bemutatni. Mindazok, akik részesei voltak az előzetes munkának, azok érzik azt, hogy mennyi felelősséggel és mennyi munkával jár mindaz, hogy ezeket az értéktár-rendezvényeket valamilyen formában összehozzuk, megmutassuk akár a tagjainknak, akár a város lakóinak. Amikor egy-egy tárgyat a kezünkbe veszünk, akkor mindig valami eszünkbe jut. Eszünkben jut egy történet, egy-egy élménysor, eszünkbe jutnak esetleg hozzátartozóink, akiktől a tárgyakat örököltük – vallja az Aranykor elnöke.
A kiállítás egy, a tematikától eltérő darabja pont az ő hargitai keresztelőbotja. Ennek a történetét is elmondta az egyesület elnöke, miszerint ha valaki született székellyel megy fel a Hargitára, a helybéli tiszteletbeli székellyé fogadja. Így történt az ő esetben is, aminek megtörténte feljogosítja arra, hogy ő is további tiszteletbeli székelyeket avasson.
Tizenkilenc 40-45 fős csoportot vitt már fel a Hargitára, ahol ezzel a bottal fogadta őket tiszteletbeli székellyé. Egy-egy székellyé fogadásból több mindenre is emlékszik az avatott. A szép tájak mellett egyészen biztos arra is, hogy aznap inkább állva evett, hiszen ez három fenékre suhintással járt, és Tusjak János betartja az előírt protokollt, hogy az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében azoknak nem csak olyan jelképes csapásoknak kell lenni.
– Ilyenkor fel kell hívni a figyelmét arra, hogy tisztességes magyar ember legyen, társait és a székelyeket tisztelje, hiszen Székelyországnak a szent hegyén van, és a hely kötelezi a tiszteletre, méltóságra és a büszkeségre, hogy ott járhatott.
Megköszönte a tagoknak a segítséget, akik közül három Katit, Csasztvanné Katit, Kondacsné Katit és Janurik Katit nevesített.
Csasztvan Jánosné, Kati elmondta, hogy a kiállítás teljes anyagát a nagyon lelkes tagság hozta. 450-470 darab tárgyból, a legkisebb csibeitatótól a családi ebédeket kiszolgáló nagy tálig állt össze, olyanokból, amiket közvetlenül a háztartásban ma is alkalmazunk, illetve a régiek használtak aratásoknál vízgyűjtésre, vízhordásra, de van olyan edény is itt, amiben a pálinkát tárolták a juhászok a pajtákban.
– A különlegessége az a két cserépedéy, amik közül az egyikben a vöröshagymát, a másikban a fokhagymát tárolják és nem fagy meg télen sem benne még kint, a fűtetlen kamrában sem – mutatott a két tárolóedényre.
A kiállítás legrégebbi darabja egy mázas köcsög, amit az egyik tag nagymamájának a dédnagymamájáé volt. Ezt az elmondások alapján kétszáz évesre becsülik. Már megfogni is csak nagyon óvatosan lehet, mert a máz már porlik le róla. A másik asztalon egy leveses tál látható, aminek a korát a visszaemlékezések alapján jóval száz év fölé taksálja a tulajdonosa.
Az edényeket a fogadóórákon még két hétig tekinthetik meg az érdeklődők, az Aranykor Nyugdíjas Egyesület székhelyén.
