Bár vendégként sajnos már nem, lélekben dr. Sárkány Angyalka is jelen volt október 20-án, a Középhalmi Alkoholmentő Misszió 25. születésnapján. A sokak emlékezetéből kitörölhetetlen arcvonásait az előcsarnok falán lévő fénykép örökítette meg, vigyázó tekintete pedig továbbra is azokon a nehéz sorsú embereken őrködött, akiken egész életében igyekezett segíteni. Kezdeményezésére jött létre 1992-ben a Középhalmi Iszákosmentő Misszió, amellyel régi vágya teljesült. Az alkohol miatt perifériára került embereknek segített visszakerülni a társadalomba, és megszabadítani őket szenvedélybetegségüktől.
– A kárpótlásnak köszönhetően Szarvas visszavásárolta az egykori tanyasi iskola épületét, ami száz százalékig alkalmas volt konferenciaközpontnak. Azt is láttuk, hogy nagyon sok ember küzd alkoholproblémával, viszont ilyen központok csak távoli településeken működtek. Így indultak pl. Fóton és Tápiószelén hasonló missziók, és végül Szarvason is. Egy kisebb sereget lehetne emlegetni, akiket később bevontunk ebbe a munkába, szabadultak, és úgy mentek el, hogy a szabadság ízét és az Úr Jézus feléjük nyúló szeretetet érezték a szívükben – emlékezett vissza az első lépésekre Nobik Erzsébet, aki abban az időszakban evangélikus lelkészként dolgozott a településen.
Elmondta, sokan nem értik meg az alkoholizmusban szenvedőket, elfordulnak tőlük, ezért kell őket ráébreszteni, hogy egy biztos pont, az Isten mindig lesz az életükben. „Az Úr kinyújtott kezeként” az ő feladatuk, hogy szeressék és támogassák a segítségre szorulókat, és ne hagyják magukra életük legnehezebb időszakában.
A misszióban évente három alkalommal gyógyító konferenciát, ill. csendeshetet tartanak, ahol mindenki őszintén beszélhet a problémájáról. Emellett a Bibliából vett igékkel merítenek lelki támaszt, zárásként pedig az ún. „morzsaszedésen” összegzik a tapasztalataikat. A találkozások már sokaknak segítettek a gyógyulás útján való elindulásban. Péter Attila, a misszió lelki vezetője sem tagadja, korábban ő is megjárta a poklok poklát.
– Először alkalmi ivó voltam, majd észre sem vettem, hogy mindennapossá vált. Nagyon hálás vagyok azoknak az embereknek, akik fel merték hívni a figyelmemet a problémára. Sok mindent megjártam: pszichiátriát, addiktológiát, különböző terápiákon vettem részt, és voltam a dömösi Iszákosmentő Missziónál is. Akkorra már elindultam a szabadulás útján, s végül a Középhalmi Misszióban nagy erőt merítettem Isten igéjéből. Azt is tudom, hogy egy alkoholista soha nem gyógyul meg, ha újabb kortyot vesz a szájába, azonnal visszaesik. Ezért én azt szoktam mondani, hogy nem meggyógyultam, hanem szabaddá váltam a nem ivásra – mesélt viszontagságos küzdelmeiről.
Láng Emese, a misszió jelenlegi vezetője az eredményeikről szólva rámutatott, a hit illetőleg a hitre térés minden esetben nélkülözhetetlen eleme volt a pozitív irányú változásoknak. A bizonyságot tevők közül mindenki arról számolt be, hogy nyitottnak kell lenni Jézus Krisztus hívó szavára, és soha nem szabad feladni a harcot a megpróbáltatásokkal teli ösvényen. Hangsúlyozta, dr. Sárkány Angyalka visszavonulása óta a szolgálat legnagyobb hiányossága a az orvos szakember. Ezért kérik azokat, akik szívesen segítenének, csatlakozzanak a munkájukhoz.
Terveik között szerepel továbbá, hogy a szenvedélybetegek mellett a jövőben felkarolják a nagycsaládosokat és a gyermekeket is, és számukra is missziós heteket szerveznek.
„Erőst, hitet kaptam, hogy elfelejtsem a múltat. Felszabadultam, mindenre van erőm Jézusban. Istennel mindig győzni fogok, mert Isten szeretete legyőzi bennem a gonoszt, a haragot, a félelmet, tehát legyőzőm önmagam” – idézett megnyitó beszédében azok közül a köszönő levelek közül, amelyekben hálával adóztak a missziós tevékenységért.
A köszöntőket követően mindenki szabadon elmondhatta az eseményhez kötődő gondolatait, vagy megoszthatta személyes történetét. Az esemény koradélután Gáncs Péter püspök igehirdetésével, valamint Szeverényi János missziói lelkész és Lázár Zsolt esperes-lelkész szolgálatával ért véget.