A rendszerváltás előtt kultúrpolitikai üzenetnek is szánták az alkotók azt az előadást, amely Kárpát-medence néptánckincsét dolgozza fel. A Rábaköztől indulva Somogy megyén, a hazánkban élő nemzetiségeken, a dunai, tiszai dialektuson, a dél-alföldi táncokon keresztül az gyimesi csángókig az alkotók egy képzeletbeli utazásra invitálják a nézőket, eközben pedig betekintést engednek a tájegységre jellemző hagyományokba és népzenei kultúrába. A sokszínű hagyományaink címet viselő műsor hosszú évek kihagyása után visszatért Szarvasra, ahol november 4-én láthatta a Cervinus Teátrum közönsége.
Az alkotók részéről Csasztvan András elmondta, a darab az erdélyi falurombolások korában született. Mindehhez tudni kell, hogy akkoriban még nem volt szabad egységes Kárpát-medencéről beszélni. A véleményüket azonban – ha burkoltan is – nem rejtették véka alá, amit az előadás plakátja is tükrözött. Szuhaj György munkája egy olyan terebélyes fát ábrázolt, amelynek lobkoronája nagy Magyarország vízrajzi térképét ábrázolja, a törzse a Duna mentén nyúlik. A földön félig ledőlt templomok és házak sorakoznak, az eredeti előadás hátterében pedig főként határon túli templomok, épületek fényképei futnak. A keretes szerkezetét két dal adta: a Magyarország az én csendes, szép hazám és a Boldogasszony anyánk című szerzemények, amelyek akkoriban nem éltek a köztudatban.
– Az előadást először a mezőgazdasági főiskola egyik előadótermében terveztük bemutatni. A bemutató előtt azonban meglepetés ért bennünket. Kaptunk egy értesítést, amelyben azt írták, hogy a megyei pártbizottság tagjai is látni szeretnék a műsort. Először tehát hat ember nézte végig a produkciónkat, majd több hétig várakoztattak bennünket a válasszal. Végül megérkezett a hivatalos értesítés, hogy cenzúrázás nélkül bemutathatjuk – idézte fel a kezdeti nehézségeket.
Ezt követen az előadást kb. 15 éven keresztül folyamatosan táncolták. Legnagyobb sikerként egy agrárképzést folytató, főiskolai, egyetemi táncegyüttesek számára rendezett fesztiválon könyveltek el, amikor terjedelme miatt csak versenyen kívül mutathatták be a produkciót. A bemutatót húszperces vastaps kísérte.
Az összeállítás Barbócz Sándor, Sára Ferenc, Szuhaj György és Csasztvan András közös munkája. A zenei kíséretet a Békés Banda szolgáltatta, néptáncban a Tessedik Táncegyüttes tagjai működtek közre.
– Az kultúrpolitikai vonatkozása mára teljesen háttérbe szorult, azonban azt gondolom, hogy még mindig van olyan részlete ezeknek az előadásoknak, amelyek nem teljesen ismertek. Ilyenek a zenei hagyományok, hangszerek, táncok, a viseletek és az ehhez fűződő szokások, vagyis szerintem ma is van a rendhagyó néprajzi órának aktualitása – vélekedik Csepregi András, a Békés Banda alapító tagja.
Hozzátette, az együttes 40 éves fennállásának kezdete óta mindvégig fontosnak tartotta visszavezetni a közönséget a kulturális gyökerekhez, és erősíteni a hagyományokhoz való kötődést.
Az őszi szünetet lezáró, iskolára hangoló rendhagyó történelmi és ének-zene óra rövid visszatekintéssel kezdődött, majd kezdetét vette az egyórás utazás, ami térre és időre egyaránt kiterjedt.
