Menu
in , ,

A képíró Szöllősi Mátyás volt az Íróklub vendége szombaton

Bődi Etelka és Szöllősi Mátyás

Bődi Etelka és Szöllősi Mátyás

Szöllősi Mátyás volt az Íróklub szombati vendége, aminek most, a Tessedik Sámuel Múzeum felújítása miatt a szomszédban a Granárium – Zebra Club adott otthont.

Az est háziasszonya ezúttal Bődi Etelka volt. Ő faggatta az este társfellépőit, Buzás Bencét és Latyák Bencét, akik szeptemberben kezdtek el közösen zenélni. Formációjuknak a Stolen Beat nevet adták. Az alig pár hónapja létező együttes olyannyira pályája elején jár, hogy az első közös fellépésükön útjuk Szarvasra vezetett. A két iskolatárs akusztikus feldolgozásokon túl egy saját számot is előadott a Szölőssi Mátyással folytatott beszélgetés szüneteiben.

Szölőssi Mátyás kortárs író, fotóriporter. Versekkel kezdte pályáját, majd később a dráma felé fordult. Legutóbbi kötete, az Európa Kiadónál megjelent Váltóáram prózai mű, de egyik történetét, a Vendégjátékot drámai formában is szeretné feldolgozni. Egy felolvasószínházi darabja a Nemzeti Színházban került bemutatásra, ami nagyon komoly elismerés számára.

Öt éve fotózik komolyan, manapság fotóriporterként tevékenykedik elsősorban. Legutóbb Kárpátalján készített riportot egy súlyos körülmények között élő családról “Egy árva ház lakói” címmel.

Az írásban is hasonló témák érdeklik mint a fotózásban, de míg az írásban befelé kell fordulnia, önmagára figyelnie, és a korábban kapott élményeket kell feldolgozni, addig a fotóriporteri munkájában másokra kell figyelnie, mondta. Alkalmanként a fotózás és az írás találkozik egy-egy képekkel kiegészített riport formájában.

Az Íróklub szombati estjén Litauszki Gábor és az Íróklub mozgatórugója, Várnai Réka olvasott fel.

Exit mobile version