17 óra 42 perc és 18 óra 20 perc – ez a két időpont szolgált keretes szerkezetként a december 27-én tartott megemlékezésnek, utalva Tessedik Sámuel születésének és halálának dátumára. Az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség – folytatva a néhány éve megkezdett sorozatot – a jubileumi évben is gondolt a nagy elődre, aki advent idején kapott tüdőgyulladást, 27-én pedig örökre távozott az élők sorából.
Lázár Zsolt esperes igehirdetésében kiemelte, a tanító és lelkész 53 éven keresztül szolgálta a települést. Tettei nyomai a mai napig érzékelhetőek: a sorokban csírázó búzamező, a méz és az akác meghonosítójaként képes volt előregondolkodni, cselekedetei pedig túlmutattak a város határain.
– Én reméltem, az Isten megadja, hogy még síromon is ki fognak kelni ama virágok, melyeknek magvait talán idő előtt, talán terméketlen földbe, jó remény fejében elvetettem – idézte Tessedik önéletírásának utolsó sorait, amely a korában meg nem értett polihisztor reményeit vetítette előre.
A Bibliából Ézsaiás könyvének sorait választotta. Ebből kiindulva utalt az evangélikus egyház múltban végzett, sokoldalú tevékenységére. Mindez a hitéleten túl akkor és most is kiterjedt az oktatásra, amelynek helyszíne kezdetben az egykori Tessedik által alapított népiskola volt. Mindemellett a tessediki utat követve mindig szem előtt tartják az elesettek és szegények megsegítését is. Rámutatott, mindezt a városalapító lelkész a használható tudás átadásában és a puritán életvitelben látta.
1827-ben ennek egyik jeleként jött létre a Granárium. A kezdetben magtárként működő lelkészi hivatalba az egyházi adót különböző termények formájában szedték be, hogy azokat később szétoszthassák a legszegényebbek között. Hangsúlyozta, fontos, hogy az egyház ma is vigaszul és támaszul szolgáljon mindazoknak, akik az életben nem találják a helyüket.
Zárásként rámutatott, vegyük észre a városban azokat a szépségeket és értékeket, amelyeket az itt élők legtöbbször természetesnek tartanak.
Az istentiszteletet követően a résztvevők egy-egy mécsest helyeztek el a Tessedik szobornál, ahol meglepetésként Szuhaj György legújabb alkotása várta őket. A magát vizuálpegagógiai szakmunkásnak aposztrofáló művésztanár téglalapot formáló búzamagokat szórt az emlékmű elé, amelynek közepébe egy gyertyát helyezett.
– Tessedik a gondolataival és a cselekedeteivel is vetett, bízva abban, hogy talán lesz belőle valami. A szavainak el kellene jutniuk a mai ember értelméhez, szívéhez, és bizonyítanunk kellene, hogy tudunk belőle valamit hasznosítani. A kiszórt magok Tessedik örökségét szimbolizálják, egyúttal a múltat is megidézik. Szándékosan a kőre szórtam valamennyit, tudván azt, hogy ott biztosan nem fognak kikelni – értelmezte az installáció üzenetét.
Hozzátette, azt tapasztalja, hogy abból, amit Tessedik „elvetett”, az utókor semmit nem tanult. Véleménye szerint ugyanis ez esetben harmóniában kellene élnünk a természettel, haszonelvűség helyett pedig közösségben gondolkodni.
Arra kért mindenkit, aki úgy érzi, hogy eljutott hozzá a múlt üzenete, menjen el a szoborhoz, vigyen haza egy maroknyit a búzából, és ültesse olyan földbe, amelyből biztosan új élet sarjad. Ez a célja a kőre helyezett gyertyával is, amelynek fénye egymás közt megosztva, megsokszorozza az erejét.
