Színházacska

A Cervinus Teátrum a szlovákul tudó gyermekek számára színházpedagógiai órákat tart, ahol a gyermekek két csoportban egy-egy történetet találnak ki, a meséhez maguk szedik össze a jelmezeiket, és megtanulják a szerepüket, odakészítik a kellékeket, hogy a második óra végére a kamaraterem színpadán bemutathassák a maguk alkotta előadást. Ez elmondva egyszerűnek hangzik, de ez a 8-12 éves gyerekek számára igazi munkát, összedolgozást, egymásra figyelést jelent. (Higgyék el, felnőttek számára sem lenne egyszerű a feladat.)

A gyermekek előadása után beszélgettem Varga Anikó színművésznővel és Polák Ferenc színművésszel, hiszen ők vezették a gyermekek részére a foglalkozást.

– Hogyan kezdődött?
– Varga Anikó: A Meseszínházacska program, az tulajdonképpen a kéthónapos színházi próbafolyamatot képezi le. A gyerekek elkészítik, majd eljátsszák az általuk kitalált történetet. Közben állomások vannak ugyanazok, amelyek a felnőtt előadások létrehozásakor is zajlik. Amikor megérkeznek két csoport alakul, mindkét csoportot egy-egy színész irányít. A témát mi találjuk ki, de utána ők elvonulnak, és a segítségünkkel létrehozzák a maguk kis 3-4 perces előadását, saját ötleteikből. Mindenki választ szerepet magának, és az alakok köré születik meg a történet. A darabnak van problémafelvetése, és természetesen megoldása is. Vigyázunk arra, hogy mindenkinek legyen szerepe, ötlete, javaslata. Ezután anyagokból jelmezeket „készítünk”, persze csak jelzésértékűt. Végül a színházteremben a gyerekek elő is adják a másik csapatnak a maguk kreálta előadást.

– Polák Ferenc: Kész jelmeztár van, amiben színes, különböző méretű, formájú, anyagokból van sok, és néhány kiegészítő például: kalap, öv.

– V.A.: Ez egy alkotói tevékenység, amin már tíz éve dolgozom folyamatosan, és arra jöttem rá, hogyha kész jelmezek lennének, a lányok királylányok, a fiuk karddal felszerelt vitézek lennének. Ezért kell csak az anyag, mert abból bármi lehet. Az anyagokból izgalmasabb ötletek születnek, mert a gyermekek fantáziája határtalan.

– Milyen korú gyermekekkel dolgoztok?
– V.A.: 6-12 éves korosztály az ideális. Próbáltuk nagycsoportos ovisokkal, de ők még nem annyira önállóak a történetek összerakásában. Ez kétórás foglalkozás, ami alatt sikerül összehozni egy 3-4 perces jelenetet a színpadon.

– Szlovák iskolásokkal foglalkoztatok, szlovák nyelven folyik a kommunikáció is?

– V.A.: Kétnyelvű, mert a gyermekek nyelvtudása nem olyan, hogy folyékonyan kommunikáljanak. A szabály az volt, hogy szlovák nyelvű előadás szülessen meg. Ez leginkább rendhagyó szlovák óra.

– Magyarul nem lehetne, megtartani ezt az izgalmas foglalkozást…
– V.A.: De, hiszen ez a foglalkoztató a Bárka Színházban kezdődött, ott Meseladik néven futott. Aztán, amikor a Bárka megszűnt, akkor Szlovákiában kezdtem el, ahol a mai napig fut a program havi 3-4 alkalommal.

– Feri hogyan kerültél a programba?
– P.F.: Úgy indult, hogy Dósa Zsuzsa óráin vettem rész, amikor Szarvason voltam, néha besegítettem, és egy alkalommal Zsuzsa megkért, hogy tartsam meg az órát, amit örömmel tettem, szívesen vagyok a gyerekekkel.

– Anikó, ez régi terved volt, már évekkel ezelőtt beszéltünk róla, most valósult meg?
– V.A.: Igen. Azért szeretem, mert ez a színész számára is nagy kreativitást igényel, és mindig más. Már 300-400 körül jár az órák száma, amit tartottam, és mégis mindig más, mert a gyerekek mindig mások. A semmiből, a gyerekek gondolatait összerakva, valamit létrehozunk, és ez nagyon izgalmas. Feri nagyon jól működik ebben a programban, van aki nem alkalmas, mert itt gyors, határozott döntéseket kell hozni, mert az információ hoz sok ötletet, és nekünk szelektálni kell, bár az elején elmondjuk: itt mindent szabad…

– P.F.: Éppen ezt akartam mondani, meg kell tartani az irányt, van egy cél. Csak egy mese, egy történet lehet a végére. A gyermeknek viszont nem szabad azt éreznie, hogy gátolva van, hogy az ötletét elvetették, hiszen mindenkinek kell a sikerélmény. Az arany középutat meg kell tartani. Vagyis mindenki ugyanúgy számít, mindenkinek az ötlete fontos, és jó. Ebből kell összeszőni a történetet.

– Visszatérnek a gyermekek a foglalkozásra?

– P.F.: Vannak visszajárók! Tegnap is a csoport fele már volt decemberben.

– V.A.: Igen, és most nagy örömmel jöttek vissza. Nyilván elmondták a többieknek miről lesz szó, de nagyon pozitív volt. Nem kellett mindent elmagyarázni, mert tudták.

– Már volt négy foglalkozás decemberben, most kettő. Ez csak szarvasi gyerekeknek szólt?

– V.A.: Igen.

– P.F.: Február végén lesz Békéscsabán és Kétsopronyban is.

– V.A. És Csabacsűdre is megyünk.

– Izgalmas! Gratulálok nektek, láttam a gyermekek is nagyon jól érezték magukat…
– V.A.: Mindenképpen azt látom én is, hogy szórakoztató, ugyanakkor betekintést kap a gyermek a színházi munka hátterébe. Mindig azzal kezdjük, hogy a színházban kéthónapos próbafolyamat van, és fontos, hogy a nézőtéren ülők tudják, hogy mennyi munka van mögötte, és azt is, hogyan kell viselkedni nézőként. Hogy a beszélgetés, a mobilozás bizony zavarja a színpadon lévőt, a zacskó zörgése sem kellemes hang a színésznek. Rajtunk vannak a lámpák fényei, a nézőtér sötétben van, ezért azonnal látni, hány mobil „gyullad” ki a sötétben, és ez igenis zavaró.

– Nemcsak benneteket színészeket, de bennünket nézőket is zavarja a mobilozás. Anikó, Feri köszönöm, hogy betekinthettem órátokra, hogy két foglalkozás között leültetek beszélgetni velem. Remélem, a szarvasi iskolák kedvet kapnak, és nem csak szlovák nyelven tarthatjátok majd az órákat.

Galambos Edit

A fotókat készítette: Varga Anikó és Rácz Csaba.