Hegedűs Éva
Zörgessetek és megnyittatik néktek – Lukács evangéliumának iránymutató sorait tűzték ki a Napraforgó Második Esély Szenvedélybeteg Klub falára, mellette pedig hatalmas betűvel a Luther Hotel felirat állt. Az Ótemplomi Szeretetszolgálat reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) által február 24-én déltől életbe lépett „vörös kód” riasztásra, mely szerint extrém hideg esetén a bentlakásos szociális intézményeknek ellátást kell biztosítaniuk a hajléktalan emberek számára.
A nappali klub már egy nappal korábban 24 órás szolgálatra terjesztette ki a működést. Az első nap hat személy töltötte ott az éjszakát, akik főként az ellátottak köréből kerültek ki. De emellett – a rendvédelmi szervekkel való szoros együttműködésnek köszönhetően – előfordult az is, hogy a rendőrség az utcáról hozott be egy rászorulót.
– A legfőbb cél, hogy senki ne fagyjon meg a hidegben. Nálunk lehet aludni, tisztálkodni, mosni, beszélgetni, emellett pedig napi háromszori étkezést biztosítunk, ill. a szociális ügyekben is segítünk. Az előrejelzések szerint nem tart sokáig ez az extrém időjárás, az eddigi információnk szerint legkésőbb jövő hét elején enyhülés várható – tájékoztatott Galó Tamás, a szenvedélybeteg ellátás és a támogatott lakhatás program vezetője, miközben a háttérben a bennlakók már a vacsorához készülődtek.
A Korona Gyorsétterem jóvoltából az esti menü raguleves és grízes tészta volt. Az ellátottak közül akadt olyan, aki a feltétnek szánt dzsemet kevergette, míg a többség inkább az országos híreket nézte a közösségi helyiségben elhelyezett nagyképernyős televízión. A hívószóra mindannyian egy emberként emelkedtek fel a fotelekből, körbeállták a megterített asztalt, és kéz a kézben mondták el az étkezés előtti imát.
– Anyukám meghalt, a rokonaim már nem élnek, egyedül öcsém maradt, de ő gyakran Pesten van, a felesége pedig olyankor nem enged be a lakásba. Ilyenkor buszmegállóban szoktam aludni. Már kétszer tüdőgyulladást is kaptam, de most már valahogy kibírom ezt a kicsit. Ha minden igaz, bekerülök a szociba, és talán a közmunkaprogramban is dolgozhatok – mesélte a közös étkezés után Tigyi József László, aki hosszú évek óta a rendszer tagja.
Hozzá hasonlóan a többség nem nézte rossz szemmel a vaku és kamera villogását, sőt, néhányan szívesen osztották meg történetüket is. Csak egyetlen középkorú hölgy húzódott a média elől a háttérbe, és egészen addig nem is fogyasztotta el a meleg ételt, amíg a stábot megnyugtató távolságban nem tudta.
Nem sokkal később újra nyílt az ajtó. Zoli érkezett, aki egész napját hólapátolással töltötte. S bár előrelátóan indulás előtt legalább hat réteg ruhát húzott magára, sapka hiányában a fülei nagyon megsínylették a csípős telet.
– Házakhoz szoktak hívni. Nyáron füvet nyírok, udvart takarítok, mindig el szoktam végezni a munkámat. Becsületes vagyok, soha nem csináltam még bajt. Hol itt, hol ott alszom, de itt nagyon jó, mert adnak enni, kimossák a ruháimat, megborotválkozhatok, most pedig éjszakára is itt maradhatok. Egy kicsit megmelegszem, holnap korán reggel pedig megyek dolgozni – mondta egy pillanatig sem csüggedve.
Csak akkor komorodott el, amikor arról kérdeztem, hogyha lenne egy kívánsága, mi lenne az. Szerinte ugyanis az úgysem teljesül. Rövid unszolás után végül elárulta, hogy egy kis szobát szeretne, ahová befogadják, ő pedig cserébe segítene rendben tartani a házat.
A Luther Hotel a vacsora után lassacskán ismét elcsendesedett. S bár a lakók lassan nyugovóra tértek, a kaput nyitva hagyták, hogy bárki betérhessen, akinek segítségre van szüksége.
