A tapasztalat szerint az életkorral szorosan összefügg az egészségre való odafigyelés. Nyemcsokné Skorka Márta, a Szarvasi Életmód Egyesület elnöke szerint általában a negyven éves kor a vízválasztó. Ekkortájt jelennek általában az első kisebb-nagyobb problémák, amik általában prevencióval és fokozott időráfordítással még könnyen orvosolhatóak. Ennek ellenére állítja, nem lehet elég korán kezdeni az egészséges életmódra nevelést, amelynek 6. éve egyik fontos állomása a „100 év 100 százalékon!” címmel meghirdetett egészségnap.
A rendezvényen ezúttal is szorosan összekapcsolódott a testi-lelki egészség. A tükörteremben hahota jógára, jó lét, hangtál és tükörkép meditációra, 3:1:2 meridián tornára került sor, Uhljar Anna pedig szabad táncra invitálta az érdeklődőket.
– Lényegében egy térben kihelyezett meditációról van szó, amikor a lélek és a test teljesen összekapcsolódik. Ezt úgy kell elképzelni, hogy szól a zene, adok bizonyos feladatokat, és mindenki koreográfia nélkül azt táncolja, amit akar. Nálam nem egyszer előfordult, hogy egy-két héten belül realizálódott, amit eltáncoltam – avat be az általa lélektáncnak nevezett meditációs műfaj rejtelmeibe.
Leszögezte, nincs olyan, hogy jó vagy rossz tánc. A mozdulatsor életünk leképezéseként értelmezhető, ahol minden testrésznek jelentése van: egyebek mellett a váll a vállalásainkra, a fej a tudatosságra, a térd az alázatra, a boka a tudatalatti döntéseinkre utal, a különböző működési rendellenességek pedig az ezekben való elakadásnak a szimbólumai. Hiszi, a szabad tánc egy öngyógyító folyamat, amely során mindenki választ kaphat ki nem mondott kérdéseire.
Az előcsarnokban az érdeklődőket egész nap kézműves foglalkozások, tanácsadások és vásár várta. Zárásként Pál Ferenc atya, mentálhigiéniás szakember tartott előadást a „Szorongástól az önbecsülésig” címmel.
– Az önbecsülés egyik legfontosabb kulcsa az önismeret. Gondolhatnánk azt, hogyha valakinek nincs önbecsülése, akkor majd iparkodik meggyógyulni. Nem így van. A testi betegséginkkel kapcsolatosan is pontosan tudjuk, hogy rengetegen nem fordulnak orvoshoz. Kérdezhetnénk, miért van az, hogy egy beteg ember nem tesz meg mindent a gyógyulásért? Azért, mert hiányzik az önbecsülése. Ha törődnénk magunkkal, ha becsülnénk az életünket, azonnal szaladnánk a szűrővizsgálatokra – adott betekintést a korunkat sújtó egyik legjellemzőbb lelki eredetű problémába.
Az anekdotákkal és megtörtént esetekkel színesített, rendkívül szuggesztív előadásból több igazság is levonható volt. Az egyik legfontosabb tételmondat szerint meg kell tanulnunk alapvetően egy pozitív hozzáállást kialakítani önmagunkkal szemben. A reális önértékelés egyik kulcsa ugyanis az önbecsülés, ami pedig hosszú távon elvezethet oda, hogy különösebb lelki törés vagy trauma nélkül tudjuk elfogadni az élet árnyékosabb oldalát.
– Megtörtént eset, hogy az óvodában az óvóbácsi azt mondta a gyerekeknek: van még 18 percünk, játszhatjuk a kedvenc játékotokat. A törpéket kérem, hogy álljanak oda, az óriásokat pedig, hogy elém. A gyerekek szétszéledtek, kivéve egy 5 éves szöszke kislányt. Húzogatja az óvóbácsi gatya szárát, majd megkérdezi: a sellők hova álljanak? Az óvóbácsi így felel: édes kislányom, ebben a játékban nincsenek sellők. De a kislány ragaszkodik az igazához, mondván, ő sellő. Végül kapcsol az óvóbácsi, és maga mellé mutatva így szól: a sellőknek a tenger hercege mellett a helyük – meséli Pál Feri atya színházi előadásra emlékeztető beleéléssel.
Tanulság, hogy mernünk kell sellőnek lenni, a felnőtteknek pedig nem szabad elnyomniuk a gyerekekben lakozó sellőt.
Az előadó útravalóul elmondta, bár mindenkinek van egy képzeletbeli tarisznyája, ami tele van a szüleitől érdemtelenül elszenvedett, ill. soha meg nem kapott tettekkel, minden reggel meg kell próbálnunk lerakni ezt a tarisznyát. Még akkor is, ha úgy érezzük, másnap újra nyom bennünket a súlya. Hosszú hetek vagy hónapok próbálkozása után ugyanis egyszer eljön az a nap, amikor végleg megválhatunk terhünkről.
