Újra felfelé ívelő pályára lépett a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. Az 1952-ben alapított, kizárólag magyar tulajdonú cég kétmilliárd forintból új üzemcsarnokot épített, és megkezdte annak a PS 2014-re keresztelt terméknek a gyártását, amelyet az IKEA partnereként világszerte kizárólag a Békés megyei cég állíthat elő. A fejlesztés egyúttal néhány év alatt kétszáz új munkahelyet is teremt, amelyből a vállalkozásnál mára már százhúszan alkalmazásban állnak.
– Amikor az ember megálmodik valamit, gyakran beleszalad a korlátaiba. Ilyenkor két dolgot tehet: bedeszkázza maga fölött a plafont, és azt mondja, hogy én ennyit tudok, vagy megpróbál olyan partnereket keresni, akiknek a vállán kinézhet ezek közül a falak közül, s azt mondhatja, hogy mégiscsak erősebb vagyok ennél – fogalmazta meg filozófiájukat az április 3-i átadó ünnepségen Gáspár Gergely kereskedelmi igazgató.
A Liget Wellness és Konferencia Hotelben kezdődő rendezvényen Csébits Ferenc vezérigazgató rövid múltidézést követően rámutatott, a cég nem a könnyebbik utat választotta. A rövid értékláncú, egyszerű technológia helyett egy komplex, automatizált, részben robotizált megoldás felé nyitottak. Terveik szerint a jövőben egy képzési centrumot is létrehoznak, ahol a szakképzett munkaerő betanítása zajlik. Stratégiai céljaik között említette, hogy a 2016-os bázisévhez képest 2019-ben kétszer annyi terméket szeretnének előállítani, 2020-ban pedig tervezett árbevételük meghaladja majd a tízmilliárd forintot. Ekkora már összesítve ötszáz stabil munkahellyel számolnak.
– A rendszerváltásig ez a cég egy építkező, dinamikus vasipari volt. Ezt követően jöttek a kihívások. Át kellett alakulni, meg kellett reformálni a céget, ill. meg kellett felelni az új piaci körülményeknek. Ez egy botladozós, nehézkes időszak volt. Most, 2018-ban azt hiszem, megérkeztünk – jellemezte a vállalat jelenlegi helyzetét, amit azzal indokolt, hogy ma már termékfejlesztési feladatokat hajtanak végre, ill. műszaki-esztétikai csomagot kínálnak a vevőiknek.
Babák Mihály rámutatott, az állandó fejlődés a siker egyik záloga. Aki fél a bukástól, az sohasem éri el a célját. Mindig meg kell tudni felelni a gazdaság változásainak, ezért nagy büszkeséggel tölti el, hogy egy vegetáló cég a város egyik legnagyobb adófizetőjévé nőtte ki magát. Köszöntét fejezte ki azért, hogy a cég a szarvasi név megtartása mellett a munkaerő bővítést is zászlajára tűzte, ami különösen a fiatalok és a magasabb végzettségűek esetében előremutató.
Dankó Béla országgyűlési képviselő örömének adott hangot, mely szerint a cég ismét régi fényében tündökölhet. Utalt a gazdaság dinamikus fejlődésére, amely a tavalyi évben 4%-os emelkedést produkált. Meglátása szerint ez jórészt azoknak a vállalkozásoknak köszönhető, akik mertek és tudtak fejleszteni. A kormányzat munkaerőpiaci sikerei közé sorolta, hogy 2010-hez képest 700 ezerrel többen dolgoznak, az előző évben pedig 40 ezer fő került át a közmunkából az elsődleges munkaerőpiacra, ill. 20 ezren tértek vissza külföldről.
Az IKEA PS 2014-ről szólva Gáspár Gergely kereskedelmi igazgató elmondta, hosszú utat kellett a cégnek végigjárnia, amíg eljutottak a közös termékfejlesztésig. Az első nap lépést az 1996-os év hozta, amikor a magyar vállalat partnerségi megállapodást kötött a svéd óriásvállalattal. Az elmúlt két évtizedben eljutottak arra a pontra, hogy bizonyos termékek kizárólagos beszállítóivá váltak, ami méltóvá tette őket arra is, hogy pályázzanak erre a termékcsaládra.
A termék bonyolultságát jelzi az is, hogy több mint 40 alkatrészből áll. Két méretváltozata – műanyag és a fémgőzölt változat – és hat típusa létezik, aminek az előállításához 32 féle alkatrészt kell gyártaniuk. A nagyságrendeket jól fémjelzi, hogy évi 74 millió darab alkatrész készül majd a fröccsöntő üzemben, ill. három új technológiát vezettek be. Felújították a 4000 nm-es gyártócsarnokot, amelyből 2500 nm-en termelés folyik. Terveik szerint hetente 20 ezer, évente pedig több mint egymillió lámpa készülhet el az üzemben. A fejlesztés hatmilliárd forint bevétel növekedést jelent a cég életében.
A három fázisból álló beruházás jelenleg a második fázis végén tart. Már megtörtént az üzem átalakítása, a gépek beszerzése, valamint a tömeggyártó folyamatokat is fejlesztették. 29 új fröccsöntő gépet vásároltak, továbbá adagoló- és szárítórendszert, új lakkozósort és vákuum fémgőzölő kabint is üzembe állítottak. A tömeggyártást május végére tervezik, emellett a hatékonyság növelését és költségek csökkentését is célként tűzték ki maguk elé.
– Nagyon rögös út vezetett odáig, hogy elérjük, hogy a termék kitűzött árát tartani tudjuk. Ma már sikerült elérnünk azt, hogy az IKEA-val együttműködve hatékonyabbak tudunk lenni, mint az a kínai cég, ahol ezt eredetileg gyártják. Azt a selejtet, amire azt mondták a kínaiak, hogy 20% alá nem szorítható, 0-5% közé szeretnénk csökkenteni. Most 15%-nál tartunk – érintette a stratégiai célokat a kereskedelmi igazgató.
Mindemellett az alkalmazott technológiát és szellemi tőkét a tradicionális termékekre is szeretnék átvinni, a céget egyéb területeken is továbbfejleszteni, valamint a szarvasi védjegyet újrapozicionálni.
A rendezvény végén az új gyáregységnél hivatalosan is átvágták a nemzeti színű szalagot, majd lehetőség nyílt üzemlátogatásra, ill. a termelési folyamat megismerésére.