A magyar tengerészeknek állított emléket Albel Andor legújabb regényével. A hosszújáratú életek (rövidjáratú házasságokkal) dokumentumregény ötletét a kereken száz esztendeje született Gáti Ferenc levelezései adták, amelyet 1973-ban jövendőbelijének címzett. Az ő fia a szerzőre és feleségére hagyományozta édesapja naplóját, és kérte annak közzétételét. A szarvasi gyökerekkel is rendelkező író úgy döntött, regényformába önti az írásos anyagot, és a tengerészhivatás kortörténeti ismereteivel kibővítve tárja az olvasó elé.
– A regény főhőse az a Gáti Ferenc, aki a Hajdúságból indult. Tudatosan tengerésznek készült, megjárta a nagy krími harcokat, mivel a magyar kereskedelmi hajók német szolgálatba kerültek 1942-ben. Levezényelték őket a Fekete-tengerhez. Amikor az orosz előrenyomulás elkezdődött, mentették sorba a katonaságot, a háború végén pedig három hajót szöktettek meg a megszálló csapatok elől, és felvitték őket Passau mellé, később Amerikába. Ezen a hajón született a kis Gáti Ferenc, aki ugyancsak jeles tengerész lett. Az ő közös fotójuk került a borítóra is – avat be az elismert hajós életének egyik legemlékezetesebb időszakába a pedagógus végzettségű szerző.
Hozzátette, a munkájának – az előző kettőhöz hasonlóan – családi ihletettsége is van. Anyai dédapja, Ernesto Caselli (1856-1928) Ferrara mellett született, így sorsa megpecsételődött. Hajós és tengerész lett, az első világháború idején pedig a Dunára került. A könyv az ő első, fiumei behajózásával kezdődik, majd a történelem legsötétebb időszakain keresztül egészen napjainkig vezeti az olvasót.
A könyvbemutatóra Budapest és Szeged után Szarvason, stílszerűen a Holt-Körös partján került sor. Albel Andor kérdésre válaszolva elmondta, a címnek ugyancsak kettős jelentése van. A hosszújáratú jelző a tengerészetben a legmagasabb felhatalmazást jelentette, vagyis a tisztség birtokosának joga volt az óceánokon közlekedni. A második fokozatot a nagyparthajózású kapitány takarta, aki beltengereken hajózhatott. A sort a rövidjáratú zárta. Ez esetben a jogosultág kikötőtől kikötőig szólt.
Beszélt arról is, hogy a szakmai elismertségnek és a kikötőtől kikötőig tartó életmódnak ára volt, amit jórészt a család fizetett meg. A tengerészek életükben átlagosan 3-4-szer házasodtak, gyermekeik pedig többnyire csak a legnagyobb ünnepeken találkozhattak az édesapjukkal.
A kötetet dr. Molitorisz Pál helytörténész mutatta be az érdeklődőknek. Bevezetőjében elmondta, nehéz megítélni a könyv műfaját, mivel családtörténetet, hajózási szakismereteket és történelmi adalékokat is tartalmaz. Kiemelte, rengeteget lehet tanulni belőle, a hadtörténettől kezdve, földrajzi és történelmi érdekességeken keresztül egészen az emberségig bezárólag. A háttéranyag gyűjtése és szerkesztésére valószínűleg nagyon időigényes volt, a végeredmény azonban mindenképp a szerzőt dicséri.
Tatai László újságíró ugyancsak megosztotta gondolatait. Rámutatott, a szerző alapvetően közösségi ember, aki önmaga megismertetése elé mindig másokat helyez. Észrevételei között megjegyezte, az „olvasónak is meg kell dolgozni” a megértéshez, mivel olykor nem könnyű eligazodni a hajózási szakkifejezések és a családi szálak között, amit szerinte a következő kiadásnál egy mini tengerészeti kislexikon hozzáfűzésével lehetne kiküszöbölni.
A könyvbemutató hozzászólásokkal folytatódott. Zárásként a vendégek vízre szálltak, és a Katalin II. fedélzetén érezhették át a víz és hajózás semmivel össze nem hasonlítható varázsát.
