Tizenharmadik alkalommal adott helyszínt a Ruzicskay Alkotóház Korbely István festőművész alkotótáborának. A helyi alkotók mellett a Nyírségből, Budapestről, Szlovákiából Pozsonyból, illetve Erdélyből Marosvásárhelyről is érkeztek. Összesen huszonketten jöttek el. Elnőiesedett a szakma, a huszonkettőből huszonegy nő, egy férfi. Ő egy női portré festésével kapitulált az erősebb nem előtt.
Mindenki egyénileg dolgozik, saját eszközeivel, nincs tematika, nincs kötött technika, mivel mindenkinek más a felkészültsége, rátermettsége, kitartása, vallja a tábor vezetője, aki póbálja ezeket figyelembe venni, differenciálni a kezdők és a haladók között.
– Igyekszem mindenkit inspirálni. Nem az a cél, hogy mi a végeredmény, hanem az, hogy jól érezzék magukat, és a végén azért egy-két képet mindenki haza tudjon vinni, saját magához képest meg tudjon felelni a saját maga támasztotta elvárásoknak. Itt nincs olyan, hogy demoralizálom azzal, hogy bírálom vagy kritizálom őket, mert az alkotás nagyon érzékeny, belülről jövő dolog. Senki sem veszi könnyen, hogy ebbe belerondítunk – foglalta össze a tábor szellemiségét Korbely István. – Arra szoktam még nagyon figyelni, hogy mindenkinek a saját képébe próbálok segíteni, hogy tovább tudjon lépni. Nem az én szabályszerűségeimet, az én általam tanult dolgokat szeretném rájuk erőltetni, hanem megpróbálok ráérezni, hogy a ő szintjén, az ő technikájával, az ő témájával amit éppen fest, hogy tud továbblépni.
Az emberábrázolás a legnehezebb, sok tanulmány, anatómiai ismeret kell hozzá, tónusgyakorlatok. Pár tized milliméter tízéveket jelenthet, magyarázza egy női portré kapcsán.
– Az arcban nem lehet csak úgy elmismásolni a dolgokat. Az emberi arcnak megvan a szabályszerűsége, attól nem lehet eltérni. Az ívek, azok az arányrendszerek, ahogy felosztódik három részre az arc, két szem között elfér egy szem, vannak olyan törvényszerűségek, amikre nem mondhatja azt, hogy ezt most úgy akarta, ha azt nem lehet. Nem mindegy, hogy a szemhéjnál egytized milliméterrel feljebb csúszik, mert akkor már egy szép, hanem egy antipatikus nő lesz. Pár tizeden múlik, hogy az a nő szép lesz, vagy csúnya. Az emberi szemnek van egy elképzelése, mi a szép formailag. Nem tudjuk megmondani, mitől szép egy szép nő – csapott át már-már filozofálgatásba a festőművész.
Marilyn Monroe-t említette mint tökéletes szépséget, de ha egy-egy milliméterrel, megcsúsznak az arányok, akkor madzagszájú, vagy lófejű lenne, állítja. Ő nem festeni akarja megtanítani a tanítványokat, hanem látni.
– El kell felejteni, hogy szemet rajzolunk, fát vagy akármit, a formákra kell mindig koncentrálni. Minden egy absztrakcióból jön létre, csak hogyha valaki racionálisan akarja megfogalmazni, akkor soha nem lesz belőle szem, mert rengeteg minden történik körülötte meg benne. Mindenki először egy szemgolyót rajzol, majd csinál egy csónakot… abból soha nem lesz szem. Látni kell megtanulni, el kell vonatkoztatni a valóságtól. Amit eddig hittél a világról, hogy a fa az barna, el kell felejteni, az nem barna, hanem zöld meg kék.
Festőaggyal gondolkodik: a fában rengeteg szín van, csak barna nincs, de mindenki úgy gondolja a racionális énjével. A levél sem zöld, hanem kék, narancssárga, ő rengeteg színt lát benne.
Ne vesszenek bele a részletekbe, ne görcsöljenek rá, hogy abból ők mindenféleképp fát akarnak csinálni, és nem lesz belőle fa, mert fát akar festeni, nem pedig formákat leképezni, fény-árnyék formákat próbál leképezni, javasolja mindig a festőnövendékeknek.
A tábor festményeiből augusztus 24-én nyílik kiállítás a Ruzicskay Akotóházban.
