Hüttner Csaba szövetségi kapitány a már-már szokásosnak tekinthető céllal vág neki a csütörtökön rajtoló, portugáliai kajak-kenu világbajnokságnak: a szakember az MTI-nek azt mondta, akkor lenne elégedett, ha a csapat legalább tíz dobogós hellyel zárna, s az éremgyűjtésből minden szakág ki tudná venni a részét.
Szarvasi versenyzők is érdekeltek a Montemor-o-Velho-i éremosztásnál. A csütörtökön kezdődő vb-n pénteken, szombaton és vasárnap rendezik a döntőket, ezeket az M4 Sport élőben közvetíti.
Ami biztos: Bogár Gabi 25-én, szombaton, 13 óra 26 perckor döntőt megy az olimpiai programból kikerült K4 1000 méteres számban Tóth Dáviddal, Ilyés Róberttel és Ceiner Benjáminnal.
Bodonyi Dóra az 500-as négyes mellett – amelynek Kozák, Kárász és Medveczky Erika még a tagja – 1000 méter egyesben is indul, s jó formában van. A Csipes, Medveczky páros 1000 méteren szintén esélyes, az 5000 egyesben induló Takács Tamara pedig torokgyulladásból felgyógyulva próbálja majd megismételni az Eb-n nyújtott teljesítményét, s ezúttal is győzni szeretne.
A férfiaknál a két új kajakpárossal kapcsolatban nincs komoly elvárás, az Eb-n bronzérmes Tótka Sándor, Dudás Miklós, Molnár Péter, Kuli István összeállítású 500-as négyestől azonban szép eredményt remél Hüttner, még akkor is, ha nagyon erős lesz a mezőny az új olimpiai számban.
“Az Eb óta csak erre készülnek a srácok, folyamatosan lépkednek előre, egyre jobb egységet alkotnak. Nagyon remélem, hogy a dobogóra oda tudnak érni” – mondta a kapitány.
Portugália először rendez felnőtt vb-t a gyorsasági szakágban, s Hüttner szerint a montemor-o-velhói a világ legirreálisabb pályája.
“A fekvése miatt állandó a jobbos oldalszél, ezáltal a kisebb sorszámú pályák előnyt élveznek, mert azok szélvédettebbek. Bár az infrastruktúra, a kiszolgáló létesítmények tökéletesek, úgy vélem, nem alkalmas felnőtt nemzetközi versenyek lebonyolítására, de persze nem az én tisztem ezt eldönteni” – fogalmazott az MTI-nek Hüttner Csaba.
A csütörtökön kezdődő vb-n pénteken, szombaton és vasárnap rendezik a döntőket, ezeket az M4 Sport élőben közvetíti.
Budapest/Montemor-o-Velho, 2018. augusztus 22., szerda (MTI) – slr \ srd \ sag
MTI 2018. augusztus 22., szerda 7:00