Valami lehet a Körös vizében. A két edző, Bátor György, Doxi, és Nyerges Attila felváltva adják tovább az országos egyesületeknek azokat a versenyzőket, akik később világversenyeken a magyar kajak-kenu válogatott kerettagjai lesznek. Felsorolni sem lehet, mert valakik biztos kimarad, de itt van most Kós Beni, Opavszky Márk, az idősebbek között Bodonyi Dóri, Bogár Gabi, Kuli Pisti, vagy két éve még Dombvári Bence.
Sajnos Dombvári Bence vizében is volt valami, egészen pontosan stanozolol, ezért két évre eltiltották a versenyzéstől. A stanozololról azt kell tudni, hogy Ben Johnson, aki az édesanyjának megígérte, hogy olimpiát nyer, 1988-ban bukott meg vele.
Bence fiatalos hévvel azt gondolta, elbír három ezres számmal is az olimpián. Okulva a történtekből ma már azt gondolja, hogy elég lenne neki két szám is.
Szarvasról való elkerülése óta sporteredményein túl nem ez volt az egyetlen eset, hogy bekerült az országos sajtóba. Először a kokainhasználat miatt kapott rövidebb, és nem is ennyire szigorú eltiltás, de onnan könnyebben fel tudott állni.
Bence a családunkban nagy szeretetnek örvend, ezért folyamatosan figyelemmel kísértük eredményeit, és szomorúan vettük tudomásul a történteket, majd ahogy kiderültek a részletek, a szomorúság helyébe a felháborodás lépett. Már régen halogattuk ezt a beszélgetést, de Bence addig nem akart interjút adni, amíg az eltiltása le nem járt. Ez a nyár elején megtörtént. Bence jelentkezett, leültünk a Körös-parton beszélgetni, majd a végén lőttünk egy közös szelfit a strandnál.
– Az első évet nehéz volt túlélni, nem hogy a visszatérésemre gondoljak. Még csak feldolgozni sem tudtam az elején, hogy eltiltottak. Igyekeztem arra figyelni, hogy jól érezzem magam, ami arra volt jó, hogy visszavetett a fizikai képességeimben – kezdte Bence a visszaemlékezést a két évvel ezelőtti időkre.
A második évben igyekezett ismét rendszert vinni az életébe, újból megszokja, milyen is a kajakozás. Lement Szolnokra egyénileg edzeni. Érezte, hogy az állóképesség nagyon elmaradt, az erő csak egy kicsit. “Szarul ment, nem ment jól”, foglalta össze. Olyan társai verték meg, akik addig messze mögötte voltak.
Az eltiltása úgy járt le, hogy sem a tájékoztató versenyeken, sem a világkupán, sem az első válogatón sem tudott indulni, így egy verseny maradt, a második válogató, amire fel kellett készülnie. Azt hitte, elég hosszú lesz a szezon első fele, hogy felhozza magát, de miután nagyon komoly hiánya volt a téli és a tavaszi felkészülés miatt, nem sikerült.
– Ahogy elkezdtem júniustól edzeni a csapatommal, éreztem, hogy tudok olyan gyorsan menni mint ők, viszont nem olyan sokáig, az edzés felét tudom csak megcsinálni, és másnap nagyon fáradt vagyok tőle. Azt hittem, hogy túl fogok tudni lendülni rajta, és tudok javítani, de ha nincs alap, dől a ház, és a második válogatón eléggé megdőlt a ház. Meg is lepődtem, mert nem ez volt bennem, mint emlékkép a versenyekről, hogy ha nem sikerül a száz százalékot nyújtani, akkor esetleg második vagyok, hanem ha száz százalékot nyújtok, akkor is csak harmadik. Ez nagyon meglepett így, az első versenyen.
A júliusi válogatón szerette volna kivívni a jogot arra, hogy kijusson a most zajló Montemor-o-Velho-i világbajnokságra, ahonnan most két szarvasi érmekkel, Bodonyi Dóri egyből két arannyal, Kuli Pisti élete első felnőtt világversenyéről egy bronzzal, Bogár Gabi pedig egy világbajnoki hatodik hellyel térhet haza.
Ezer méteren bevállalt egy olyan taktikát, amit tudott, hogy nem bír végig, viszont blöffölnie kellett 500 méternél, hogy Kopasz Bálintot megtörje vele, de nem jött be, nem bírta erővel. 500-ra meg egy gramm ereje nem maradt, holott az volt a legjobb száma. Párosban sem kerültek döntőbe, de nem akarta párjára, Hufnágel Tibor kenni.
– Azon nem múlott semmi, hogy beteg volt, és titkolgatta, hogy én ne izguljak. A 2016-os önmagunkhoz képest öt másodperccel mentünk lassabban. Az ő betegsége nem 5 másodperccel vetett minket vissza. Hiányzott még jó pár másodperc. Ez egy szoros páros verseny volt, de ha ő nem beteg, akkor sem nyertünk volna. Ő arra számított, hogy úgy megyünk, mint két éve, azt viszont ő nem tudta, hogy én nem vagyok olyan formában, a páros miattam megy igazán lassan, nem miatta. Én pedig éreztem reálisan.
– Nagyon komoly hiányosságokat érzek a saját versenyzésemben, nagyon komolyakat. Akkor kiszálltam a hajóból, és azt gondoltam, hogy nem nagyon maradt kedvem folytatni, mert hogyha így megy a versenyzés, hogy ha maximumot adok, és így is csak ötödik meg nyolcadik vagyok, nincs értelme folytatni.
Régen egyéniben gondolkodott, mert úgy érezte, hogy erő nélkül, pusztán technikából tud menni. Most 1000 párosra koncentrál először, majd annak függvényében, hogy a vb, illetve az Eb programja mit enged, esetleg lemegy 500 egyesre.
– A páros mindig is egy melósabb feladat volt nekem. Hátul nagyon meg lehet halni, nem mindig technikáról szól, nem mindig ügyeskedésről, hanem izomerőről, kitartásról, erőállóképességről. Hogyha esetleg nem voltam olyan felkészült, egyesben meg lehetett oldani egy-két számot, mondjuk az 500 egyest és az 1000 egyest technikából, nem volt olyan fárasztó. Most egy páros szám annyira lefáraszt, hogy utána egész nap fáj a fejem. Az már a teljesítőképességem határa, amit ott kell nyújtani, viszont ott nem kell figyelnem a technikára. Viszont ott oda kell tenni az első alá a hajót, mert különben megáll, ott nincs pihenés mint egyesben, ahol van, hogy technikából evezel száz métert, megmarad a hajó lendülete. Párosban nincs ilyen, ha a hátsó kiszáll, akkor a hajó kiszáll a versenyből.
Sokan megkeresték, hogy ez teljesen normális eredmény, ne is várjon magától többet, ne legyen olyan szigorú magához. Két év kihagyás után ez így rendben van. Belenyugodott, de tudja, hogy jövőre feketén-fehéren ki kell derülnie, hogy mennyire sikerült önmagát utolérnie.
– Szerencsére vannak támogatóim. Nélkülük nem tudtam volna végigcsinálni ezt a két évet, ha folytatom, miattuk folytatom – jelentette ki.
– Ha visszamehetnél az időben két és fél évet, mit csinálnál másképp?
– Akkor bezárnám mindig az ajtómat. Már nem kesergek az eltiltáson, egy kicsit azért bosszús voltam, mert ez a két év tényleg nagyon sok. Idegesít, hogy ami 2016-ban simán ment, az még nyögvenyelősen sem ment most. Naív voltam, nem hogy nem csuktuk be az ajtót, hanem tárva nyitva hagytuk a szobánk ajtaját. Ki-be járkált mindenki, olyanok is akik ellenfelek voltak. Bármikor bejöhettek, mi egy nyitott szoba voltunk bárki számára. Éreztem, kijön be azért, hogy jópofizzon, és ki azért, mert tényleg csapattag, vagy haverunk de olyat, hogy valaki bele tegyen valamit a piánkba, olyanra nem gondol az ember, főleg ha nem is hallott ilyesmiről, aztán pont velem történik ilyesmi. Most dugdosom a kulacsomat, a fogkrémemet, a tusfürdőmet, mindent zárok. Nagyon gáz, de ha még egyszer eltiltanak nem fogok tudni visszatérni. Erre figyelek.
Edzőtábor után kisebb pihenő következik. Igyekszik visszakerülni a keretbe, hogy ismét teljes értékű csapattagként kezdhesse az őszi felkészülést, pontosan ugyanazon a felkészülési folyamaton mehessen végig, mint a többiek.
– Nagyon szerencsés vagyok, nagyon jó csapatom van. Ők mindenhol húzóerőt jelentenek – zárta a beszélgetést Bence.
A beszélgetés majd egy hónapja történt, amikor három teljes napot töltött Szarvason, a kajakosokat csak messziről nézte, a horgászokat közelebbről, teniszezett, szülőknél sütögetett.
Bencével abban maradtunk, hogy egy közös szelfit teszünk fel a cikk elé. Elnézést azoktól, akik esetleg kifogásolják, de számomra nagy megtiszteltetés vele egy képen szerepelni.