Menu
in , ,

Földesi: Roppant aggasztó dolgok történnek Magyarországgal

Földesi Zoltán

Földesi Zoltán

Az utóbbi időszak legnagyobb visszhangot kiváltó nagypolitikai fejleményével, a Sargentini-jelentés véleményezésével kezdte szeptember 24-i sajtótájékoztatóját Földesi Zoltán. Az MSZP helyi elnöke kifejtette, a 13 pontból 12 a magyar politikai és társadalmi rendszer belső viszonyairól szól, és mindössze 1 érinti a migrációt. Ennek ellenére úgy véli, hamarosan be fog indulni az „agymosó gépezet”, amely részeként a kormány mindent erre az egyre alapozva építi fel ellenkampányát.

– Orbán Viktor miniszterelnök hatalmas mélyütést kapott. Politikai karrierjének legnagyobb csapása az, hogy az az Orbán Viktor, aki a néppárti pártcsalád egyik vezető politikusává akarta kinőni magát, és európai pozíciót akart magának, mert már kicsi neki Magyarország, az a néppárt mondta neki, hogy nem, Orbán úr! Ez a politika itt nem fog kelleni – summázta véleményét komoly kritikai éllel.

Meglátása szerint a miniszterelnököt csak azért nem zárták még ki az Európai Parlamentből, mert ott is politikai játszmák folynak, és a jövő évei európai parlamenti választáson a néppártnak szüksége van a frakcióban elfoglalt képviselői helyekre.

Mindemellett úgy látja, itthon mélyrepülésben az egészségügy, EU-s alapok nélkül rendkívül szerény a gazdaság teljesítőképessége, az oktatás színvonala pedig csökken vagy stagnál. Folyik a média hazugsággyár és a figyelemelterelés a május 26-i szavazatmaximalizálások érdekében. A probléma szerinte 2020-ban fog tetőzni, amikor újabb hét évre határozzák meg a költségvetést.

A Sargentini-jelentés első következményét már érezhetik a települések. Minden önkormányzatnak, amely 50 millió Ft-nál nagyobb EU-s támogatásban részesült, a számlán kezelt, de még fel nem használt összeget be kell fizetnie a központi kasszába. Erre a lépésre azért került sor, mert a tavaszi választásokkor 2200 milliárd Ft-ot előlegezett meg a kormány a megkezdett beruházásokra és a propagandagépezetre. Az EU-s kifizetések azonban jelenleg akadoznak, ezért újra besöprik ezeket a pénzeket.

Rámutatott, jövőre Európa és Orbanisztán, vagyis a demokrácia és az autokratikus irányítás között kell választania az országnak. Mindemellett a jogállam és az egypártrendszer, a béke és a háború, a fejlődés és a folyamatos konfrontáció ellentéte is megmutatkozik, ezért mind az európai parlamenti, mind pedig az önkormányzati választásnak nagy tétje van.

Az MSZP mindeközben 19 javaslatot nyújt be a Sargentini-jelentésben megfogalmazottak korrigálására. Noha a párnak nincs kétsége a javaslatok sorsa felől, úgy véli, ezek újabb jelzések lesznek arról, hogyan lehetne megoldani a helyzetet. Emellett parlamenti és azon kívüli eszközök bevetését is tervezik. Ennek első lépéseként már volt egy demonstráció, de ez nem elegendő, illetve egyes ellenzéki pártok csak hangpróbának használják. Mindemellett Újhelyi István kezdeményezésére interneten keresztül megkeresik a választópolgárokat, és megkérdezik őket az ország legfontosabb ügyeiről. Céljuk, hogy megtudják, megegyezik-e az emberek álláspontja a kormányzat által sulykolt nézőponttal, vagy átlátnak a propagandán.

Helyi ügyekről szólva elmondta, testületi ülés előtti bejárás keretében több járdaszakaszt adtak át. Egyike ezeknek a Vasút és a Kossuth utca között épített, közel 200 m hosszú terület, amely megkönnyíti az átjárást a két forgalmas városrész között. Ezzel párhuzamosan éjszakai időszakban bezárják a piackaput, mivel több oda nem illő történés volt az utóbbi időszakban. A folytatásra nincs kidolgozott koncepció, időt szeretnének hagyni maguknak és a lakosságnak a javaslattételre.

Érintette a Vajda Péter utca járdafelújítást is. Ülésen döntöttek továbbá arról, hogy folytatják az ilyen irányú fejlesztéseket. Megtekintették továbbá a Tessedik Sámuel Múzeumot és a háziorvosi rendelőket is, amelyek megvalósítására komoly EU-s forrásokat nyert a település.

A testület 6 napirendet, 35 bejelentést tárgyalt, zárt ülésen pedig 5 kérdés került terítékre. Mindezt éles vita előzte meg, kritizálva Gajdos Attila önkormányzati képviselő viselkedését. Véleménye szerint a jobbikos képviselő elegáns kívülállóként viselkedik, és nyomtatott kiadványokon és a közösségi médián keresztül hergeli a közvéleményt.

– Ha megérted: a dolgok úgy vannak, ahogy vannak. Ha nem érted: a dolgok akkor is úgy vannak, ahogy vannak – idézett egy régi Zen közmondást, utalva arra, hogy a játékszabályok ismeretében kell törekedni a fejlődésre, változásra.

Úgy véli, a városvezetésnek előremutató magatartást kell folytatnia, ha sikeres akar lenni. Minden esetben meg kell nézni, mekkora mozgástere van az önkormányzatnak, s ezt mérlegelve kell a döntéseket meghoznia.

A költségvetésről szólva elmondta, az elmúlt hónapok alatt 2,2 milliárd Ft-ról közel 6 milliárd Ft-ra duzzadt, ami a fejlesztési forrásokkal magyarázható. Ezt követően beszámolt a Szarvasi Óvoda és Bölcsőde vezetője az elmúlt évről, a KOMÉP Városgazdálkodási Kft. vezetője az út és járdaépítésekről, illetve a Szarvasi Gyógy-Termál Nonprofit Kft. az elvégzett tevékenységről. Szó esett a hulladékkezelés ügyéről is, amit ő személy szerint konzekvensen nem szavaz meg.

A bejelentések között elfogadták az Aranykor Nyugdíjas Egyesület új székhelyre költözését, amit a Kossuth utca 30. szám alatti egyik helyiséget jelenti. Tárgyalták a Polgármesteri Hivatal etikai kódexét is, ami az ott dolgozók jogait, kötelezettségei tartalmazza, ezzel együtt a védelmüket is szolgálja. A hulladékkezelő új tulajdonosa új telephely iránti kérelemmel fordult az önkormányzat felé. Ezt a testület elutasította.

Érintette azt is, hogy Bursa Hungarica program keretében támogatják a felsőoktatásban továbbtanulókat. Jó hír, hogy a közeljövőben Honvédelmi Sportközpont létesül Szarvason a volt lőtér területén, valamint a város több területén ingyenes Wi-Fi elérhetőségre pályáznak.

Exit mobile version