Menu
in , ,

Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél

Hangzik az ismert idézet a Kis herceg c. regényből, mely a mottója lehetett a szarvasi gyakorlóintézmény mai rendezvényének.

Folytatjuk őszi programjainkat a Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskola és Gyakorlóóvoda udvarán, mely a környezettudatos életmódra, a környezeti problémák iránti nyitottságra és tenni akarásra ad jó lehetőséget. Intézményünk az Örökös Zöld Óvoda, és az immár Örökös Ökoiskola címmel felruházva, kiemelt feladatának tartja tanulóink fenntarthatóságra nevelését foglalkozásokon, tanórákon és a tanórán kívüli tevékenységek során is.

Október 4-én Assisi Szent Ferencre is emlékezünk, aki nem csak az emberekért végzett áldásos misszionárius munkát, hanem az állatokat és a természetet is nagyon szerette. Gondoljunk csak, arra amikor a madarakkal folytatott meghitt beszélgetést. A Ferences rend megalapítója tekinthető az első lelkes állatvédőnek, aki több mint 800 évvel ezelőtt már azt tanította, hogy az emberiségnek kötelessége védeni a környezetet és a benne élő állatokat. A legendák szerint értette az állatok nyelvét, és gyakran prédikált is nekik.

Az állatok világnapjának célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a környezetükben élő élőlényekre, állatokra, hogy az ember és állat közötti kapcsolatot tovább erősítse, valamint emlékeztessen az együttélés fontosságára, ezáltal segítve a felelősségteljes állattartás elterjedését az egész világon. Minden megmozdulás, amit az állatvédők ezen a napon világszerte szerveznek, azt üzeni nekünk, hogy az állatok boldogabbá, szebbé, teljesebbé teszik mindennapjainkat.

Ne feledjük, hogy:

Az állatok jelenléte segít a kisgyermekek szociális, fizikai és érzelmi fejlődésben. Azok a gyerekek, akik valamilyen állatot tartanak, gyakran kevésbé visszahúzódóak és félősek. Sok gyerek háziállatához fordul vigaszért, amikor szomorú, ideges, fél, vagy ha valami titkot szeretne megosztani valakivel. A gyerekeknél a háziállattartás fejleszti a másról való gondoskodás képességét. A kisállattartók kevesebbszer betegednek meg, súlyos betegségből pedig gyorsabban épülnek fel. A kutya közvetítésével az ember társasághoz jut, megismerkedik másokkal, séta közben beszélget, ismerősöket szerez. Ez különösen a magányos emberek számára előnyös. Sok idős ember, ha kutyát vagy macskát tart, tovább is élhet. Valamint kis kedvencünk megnevettet minket, ezáltal hozzájárul a mentális egészségünkhöz.

Október 4-én a Gál Ferenc Főiskola szarvasi gyakorlósai rendre elhozzák bemutatni otthoni kisállataikat. Elmondják egymásak azokat a tudnivalókat, melyek a felelős, otthoni állattartás fontos szabályai. Az állatok gondozása nem időszakos elfoglaltság, hanem állandó kötelességünk. Ezzel az akciónkkal szeretnénk segíteni a “Szarvas Kóbor és Elveszett Kutyáiért Állatvédő Egyesület” munkáját is. Lelkes 6. osztályos tanulóink etika órai projektjük keretében több mint 100000 Ft értékű adományt gyűjtöttek össze az egyesület védencei részére. Etika óra keretében látogatást is tesznek az egyesület szarvasi telepén.

A program keretében a  helyszínen lehetőség nyílt a gazdátlan állatok örökbefogadására is.

Litauszkiné Erki Katalin és Szironyné Zsabka Edit tanárok

Exit mobile version