Hegedűs Éva
Negyedik alkalommal hozták el házi kincsestárukat az Aranykor Nyugdíjas Egyesület tagjai. Ezúttal fűzfából, gyékényből és szalmából készült használati és dísztárgyak sorakoztak a székház asztalain, tematikusan az egykori otthonok egy-egy szegletét idézve. A kiállítás legnagyobb hányadát a konyhai eszközök tették ki, mellettük a szoba, a műhely, a tárolóhelyiség és az udvar is megjelent.
Dr. Réthy Vilmosné, az egyesület elnöke köszöntét fejezte ki az elnökség tagjainak és a tagságnak a gyűjtőmunkáért, illetve a kiállítás összeállításáért. Párhuzamot vont a Tessedik Sámuel Kertbarát Kör szüreti mulatságán kiállított asztal és saját értéktáruk között, mondván, mindkettő jelkép. Szimbóluma mindannak, amit a szervezetek zászlójukra tűztek, és fontosnak tartanak.
– Azt látjuk, hogy azok, akik ezekkel a tárgyakkal együtt nőttek fel vagy egykor használták őket, a mai napig nagy becsben tartják valamennyit – foglalja össze a kiállítási darabok meglehetősen szubjektív, személyes kötődésen alapuló jelentőségét Kituljak László elnökhelyettes. – Egyébként mintegy 80%-ban olyan eszközöket láthatunk a kiállításon, amelyek ma is működőképesek. Ilyen pl. a tésztaszűrő, tarhonyakészítő vagy a fakanalak tömkelege, és akad olyan kanál is, amivel nagyanyáink nem csak főztek, hanem étkezéskor is használták.
A kiállítás anyagához a feltüntetett névsor alapján 24 személy járult hozzá, bár a gyűjtemény az utolsó pillanatban is kiegészült még néhány ereklyével. Az egyik legrégibb eszközt egy 1922-ben született néni uzsonnás doboza jelentette, amit óvodás és kisiskolás korában használt. De emellett az oktatási eszközök közül előkerült a palatábla, palavessző és fából készült tolltartó is, amikre akkoriban nem csereszabatos eszközként tekintettek, hanem hosszú éveken keresztül féltve vigyáztak rájuk.
– Régen nagyon sok mindent saját kezűleg készítettek el az asszonyok. Ilyen volt pl. a csuhé vagy a csutkababa, illetve a szalmaszárból készített hegedű. A gyerekek ezekkel játszottak, többek között én is. A nagyszüleimmel laktunk, engem ezek a tárgyak vettek körül. Jó végignézni rajtuk, mert nagyon sok szép emléket idéznek fel – mondja Szebedinszky Mária, aki ugyancsak válogatott házi értéktárából.
Szabóné Roszik Zsuzsanna azt is elárulta, néhány kiállítási tárgyra ők maguk is rácsodálkoztak, és találgatták, vajon egykor mire használták őket. A megoldást természetesen a közös bölcsesség előbb-utóbb meghozta. Így fejtették meg többek között egy fonásnál használatos vesszőhajazó kés, egy tojástartó és néhány kéziszerszám funkcióját is.
– Eszembe jut, ahogyan édesapám borotválkozott. A nadrágszíjat az asztal lábához kötötte, úgy fente meg a borotvát. Négyen voltunk testvérek, és ilyenkor nem volt szabad megmozdulni, nehogy megvágja magát – eleveníti fel az akkoriban hagyományosnak mondható hétköznapokat, amelyeket megfakított a felgyorsult világ. – Számunkra ezek az eszközök még értékek, de az utánunk következő generáció már múzeumi tárgyakként tekint rájuk.
A kiállítás csak rövid ideig volt látható, mivel az Aranykor Nyugdíjas Egyesületre újabb nagy munka várt. Székhelyüket – valószínűleg ideiglenesen – átteszik a Kossuth utcába, vagyis a nosztalgiázást felváltják a tőlük megszokott aktív, dolgos hétköznapok.
