Jónás Gabriella az Ármány és szerelem Millerné szerepére érkezett Szarvasra, azóta láthattuk már a Nyári Kabaréban, felolvasóesten, lénye mind a színpadon, mind a magánéletben szeretetet sugárzik. A Fekete Péterben Mme. Lefebre szerepében láthatjuk viszont a színművésznőt, akivel az olvasópróbán beszélgettem.
– Hogy érzed magad Szarvason?
– Mindig nagy örömmel jövök Szarvasra, úgy érzem, hogy haza jövök. A nyári fesztivál alatt is csodálatos napokat töltöttünk együtt és az egésznek az önfeledtsége felemelő érzés volt. A munkát, ami a hivatásunk, mindenki örömmel, mosollyal, szeretettel végezte, és ez a fajta együttlélegzés a mai színházak többségéből hiányzik, ezért mindig nagyon várom, hogy itt lehessek. Az elmúlt héten lelkileg már arra készültem, hogy hétfőn olvasópróba! …és de jó lesz!
– Igazi csapat van a Cervinusban?
– Igen, igazi csapat! Igazi csapat, és mindenki szemében azt a csillogást látom, amire még gyermekkoromból emlékszem. Amíg a szüleim feldíszítették a karácsonyfát, addig nekem a szomszédban kellett aludnom. Nagyon nem szerettem, de tudtam, hogy amikor visszamehetek, ott vár a gyönyörűség. Izgatottan, csillogó szemmel tértem haza. Minden próba kezdetén ezt a csillogást látom a kollégáim szemében.
– Játszottál már Fekete Péter előadásban?
– Nem, nem játszottam. Láttam már több feldolgozásban, épp ezért kíváncsian várom a kezdést.
– Az Ármány és szerelemre hogyan emlékszel?
– Nagyon szeretem a szerepemet. Fájt, hogy a bemutató után sokáig nem játszottuk. Ezért nagyon vártam a nyári előadást. Attól féltem, hogy a nagy térben a bensőséges jelenetek elveszhetnek. Nem így történt! A nézőtéren tapintani lehetett az értő, figyelő feszültséget, csendet. A színpadot körülölelő táj bizonyára felerősítette a bennünk zajló érzéseket, hiszen mi magunk is a természet része vagyunk.
– Igen, ezt én is éreztem, és azt is, hogy mindannyian ezer fokon égtetek! És nem Jónás Gabi volt a színpadon, hanem Millerné, de ez igaz a többiekre is.
– Nyilván annak köszönhető, hogy a próbákon Varga Viktor rendezővel rengeteget beszélgettünk a szerepekről, az alakok jelleméről. Egyetlen szerep sem függ az elhangzott mondatok számától. Az a legfontosabb, hogy még a legkisebb szerepet játszó is tudja: honnan jöttem, mit akarok, merre visz az utam, hogyan próbálom, és tudom-e terelni a folyamatokat, a történéseket. Ha ezek az erővonalak tiszták a színészek számára, akkor a szerepek élnek a színpadon. Ezt megérzi a közönség. Szeretet nélkül mi színházi emberek nem tudunk létezni!
– Picit menjünk előre, Bettitől (Szemerédi Bernadett) tudom, hogy a Macska a forró bádogtetőn Margaret szerepét nem csak Dósa Zsuzsa, hanem Te is játszottad. Milyen élményeid vannak a darabról?
– 1981-ben játszottam Szabadkán. Kamarateremben. „U” alakban ült a játéktér körül a közönség, karnyújtásnyira volt, szinte minden rezdülésünket érezte, át tudta venni. Semmit nem kellett felnagyítani. Ezt nagyon szerettük mi is, a nézők is. Csodálatos dolog, hogy eltelik harminc egynéhány év, és az ember „belenő” egy másik szerepkörbe. Külön öröm, hogy Dósa Zsuzsa Bettire osztotta Margaret szerepét. Mert Betti nekem olyan, mintha a lányom lenne.
– Gabi nagyon örülök, hogy itt vagy, hogy újra színpadon láthatunk, mert csoda az a szeretet, ami belőled árad. Köszönöm a beszélgetést, örömteli próbafolyamatot kívánok!
Köszönöm szépen!
Galambos Edit
Fotó: Babák Zoltán