G.E.
Az évad második bemutatójára került sor a Cervinus Teátrumban november 15 – 16 – 17-én. Somogyi Gyula – Zágon István – Eisemann Mihály Fekete Péter című operettjét mutatta be a társulat hatalmas sikerrel, Varga Viktor rendezésében. A dalszövegeket Dalos László, Füredi Imre, Harmahi Imre, Kellér Dezső, Szilágyi László és Zágon István írták.
Eisemann Mihály művét 1943-ban mutatta be a Vígszínház Ajtay Andor, Dénes György, Kiss Manyi és Kelemen Éva főszereplésével. Sikere töretlen.
A darab címszereplője Pierre Lenoir (Polák Ferenc) minden tevékenységével bajt hoz másokra, így kéményseprőként dolgozik, és éppen Lucien Ouvrie (Széplaky Géza) házában tisztítja az utolsó kéményt, amikor „belebotlik” Lucien húgába Colette-be (Rigler Renáta), aki kétségbeesve telefonál, hogy a házavató estélyre pincért találjon – mert mindenki influenzás lett – mindhiába, így Pierre-rel való találkozása arra ösztönzi, megvan a kisegítő pincére. Pierre hiába figyelmezteti a lányt, hogy nem lesz jó, mert ő csak bajt hoz másokra, Colette úgy gondolja, ez nem lehet igaz. A két fiatal között kezdetetektől nagy a szimpátia. Colette színésznő szeretne lenni, de bátyja hallani sem akar róla. Megérkezik a ház ura Lucien, és utána Claire (Szemerédi Bernadett), aki a titkárnő helyett jött, mert az is beteg lett, Claire és Pierre régebbről ismerik egymást, így örülnek a találkozásnak. Claire szerelmes főnökébe és maximalista, de ezt a maximalizmust a főnök el is várja beosztottaitól.
A történethez tartozik még Marie (Harcsa Boglárka), a komorna, aki ott segít, ahol tud, vidám, jókedvű, jószívű. Gaston Auriel (Nádházy Péter), Lucien barátja és üzlettársa, aki szinte mindig ittas, ennek ellenére Lucien őt szánja Colette-nek férjül. És itt van Mme. Lefebre (Jónás Gabriella), aki Gastont szemelte ki magának.
És elkezdődik a színpadon a százötven-százhatvan perces játék, aminek jeleneti pontosan, precízen kidolgozottak, „a labdák végig a magasban repülnek, a színművészek ügyesen kapják el és dobják tovább” vagyis a színpadon mindig történik valami. Közben pedig, időnként andalító muzsika szól.
Varga Viktor egyre magasabbra emeli a képzeletbeli lécet, rendezései egyre precízebbek, sok-sok aprósággal tele, amit a néző talán észre sem vesz, csak azt, hogy nagyon jól érezte magát az előadás alatt. A színművészeknek olyan összehangolt a mozgásuk, a rebbenésük, mint egy összeszokott szimfonikus zenekar, akik a próbák alatt a karmester minden iránymutatását, rezdülését követik, de az előadáson már egymás szemébe nézve pontosan tudják, hogyan kápráztassák el a nézőket.
Polák Ferenc játéka végig mértéktartó, attól függetlenül, hogy ő okozza a derültségek egy részét, ezzel elképesztően jó alakítást nyújtott a fiatal színművész, mert egész előadás alatt nem a szerencsétlen fiút, hanem a nagyon is érzékeny, férfit mutatta meg, aki felelősséget vállal tetteiért. Nagyon tetszett, hogy Pierre végig tudatában van annak, hogy bajt okoz, mégis felelős döntései vannak. Colette –el és Claire-el való kapcsolata – az egyik szerelem, a másik barátság – nagyon őszinte és nagyon tiszta. A színművész ismét egy új arcot mutatott meg magából. A Kié vagy, mondd kié című dal közepének éneklése és a tangó, amit táncolt Rigler Renátával bravúros. Játéka az egész előadás alatt bár könnyednek tűnik nagyon is alaposan, gondosan kidolgozott kellően vicces, kellően humoros.
Széplaky Géza Lucienje a határozott, kegyetlen üzletemberből – aki a húgát is képes odaadni, mert üzleti hasznot hoz számára – szerelmes, gyöngéd férfivá válik. Kezdetben Claire nem más számára, mint „egy kis izé az irodából”. Pierre hívja fel a figyelmét a lányra, és beszél neki a „szerelmi létráról”. Végül szerelmes, majd féltékeny lesz, ezután dühös és kidobja Pierre-t és Claire-t, de velük megy Colette-t is. Nagy utat jár be, amíg rájön, hogy igenis kell neki Claire, szüksége van rá. Széplaky Géza nagyszerű alakítással mutatta meg színészi képességeit. Az utolsó dalt, A szádat, a szádat címűnél olyan gyengéden, olyan szerelmesen énekelt, játszott, amire csak egy valóban szerelmes férfi képes, ez volt az a pici plusz, ami két színész között csak akkor létezhet, ha az életben is szeretik egymást.
Szemerédi Bernadett Claire-je lenyűgözött. A szürke kis egérből hercegnő lett, egy szép ruhában. Csetlései, botlásai, kalapja, egész szürkesége, bizonytalansága egy estélyi ruha hatására magabiztosságot, határozottságot adott számára, amivel el is érte, hogy Lucien belészeressen, ha akkor csak rövid ideig is tartott ez a szerelem. A színművésznő játéka természetes, pedig minden árnyalatát megmutatta Claire-nek, a maximalista gépírólányt, a szerelmes, a dühös nőt, az érzékeny, konok, rendmániás lányt, ami mind-mind benne volt alakításában. Dalai közül a Gyűlölöm magát címűt emelném ki, amit kétségbeesetten, szerelmesen, reménytelenül énekel. Szemerédi Bernadett arcai is sokasodnak, mert a színésznő is képes arra, hogy minden színdarabban más-más arcát mutassa meg a közönségnek.
Rigler Renáta Colette-je végig mosolygós, kedves, amivel meghódította a közönséget. Renáta első főszerepét alakította, játéka tökéletesen illett az előadásba, tartani tudta a tempót abban, hogy magas színvonalú játékot mutatott meg a közönségnek színészi játékban, és táncban is. Colette, kicsit fél bátyjától, és szinte azonnal vonzódik Pierre-hez. Lucien, aki bár nagyon is szerető testvér, de úgy gondolja, ami neki jó, az a jó húgának is, eszébe sincs megbeszélni vele döntéseit, csak közli azokat. Colette azonban szabadságra vágyik, színésznő szeretne lenni. Rigler Renáta remek volt végig, kiemelkedő az első felvonásban az Egy kis rúzs, a másodikban Rumba baba című dala és a tánca.
Marie a komorna, azaz Harcsa Boglárka végig üde színfoltja volt az előadásnak, energiabombaként volt jelen a színpadon ráadásul, ha kellet letörölte a rúzsfoltot Lucien és Pierre arcáról, de minden jelenetében teljes értékű színészként vett részt. Ilyenkor látszik, hogy nincsen kis szerep, csak nagyon jó színész. Ugyanez elmondható Jónás Gabrielláról, aki Mme. Lefebre alakjában egy nagyon izgalmas, érdekes, különleges karaktert valósított meg a színpadon, humorosan, nagyon profin. Mme. Lefebre is elénekelte a Lesz maga juszt is az enyém című dalt, ahol Nádházy Péterrel fergeteges tangót lejtettek a színpadon. Nádházy Péter Gaston Auriel alakjában egy részeges figurát formált meg kiválóan.
A tánckar Balázs Henrietta, Barát Enikő, Csere Polett, Kumlii Dalma, ifj. Csasztvan András, Drahota Albert, Szabó Máté, és a koreográfus Magyari László, kisebb szerepeket is kaptak a rendezőtől. Magyari László koreográfiái megint szemet gyönyörködtető táncok formájában volt jelen, nem tolakodóan, de nagyon látványosan.
A díszlet, és jelmeztervező ezúttal is Nagy Szilvia volt, aki látványos díszletet, és ízléses, nagyon szép jelmezeket álmodott meg a színművészeknek, amelyeket Zleszik Erika készített el.
További alkotók: dramaturg Varga Viktor, zenei vezető Timkó János, korrepetitor Iváncsó József, hangosítás Ottlakán Renátó, fényterv Kiss Dániel, fény Valach Vendel, a rendező asszisztense: Pljesovszkiné Szeljak Mária.
A közönség már az előadás alatt lelkesen tapsolt, nem csak a dalok után, hanem egy-két dal közben is, a poénok ültek, sok kacagás töltötte be a nézőteret. A szombati díszelőadás végén Babák Mihály polgármester és Melis János címzetes főjegyző egy kosárnyi virággal köszönték meg a művészeknek az előadást.
Legközelebb december 28-án láthatja a közönség az operettet. Aki nem látta nézze meg. Polák Ferenc így ajánlja a közönségnek Fekete Pétert: „Jöjjenek el, és higgyék el nekem, hogy nagyon jól fognak szórakozni!!!”
Galambos Edit
A fotókat Babák Zoltán készítette.
