A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozathoz kapcsolódóan két előadást is tartott az akadémia nagy felolvasótermében a Szent István Egyetem Agrár- és Gazdaságtudományi Karának tanára, Dr. Jakab Gusztáv.
“2015-ben indította az MTA BTK Régészeti Intézete A Kárpát-medence középkori környezettörténete című OTKA kutatási programot, melynek részeként a pusztán történeti elemzéseknél mélyebb, természettudományos kutatásokra, lápokon végzett talajfúrások pollen- és makrofosszília-elemzéseire alapozott, korszerű környezettörténeti munka számos esetben alapvetően új forrásanyagot tudott kínálni”, áll a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének honlapján a konferenciáról.
– Az egyik előadásom kapcsolódik a szarvasi kutatási területünkhöz az egyetemen, a vízgazdálkodás témájához. Elsősorban a középkori tógazdálkodás emlékeit kutatjuk. Újabban teljesen megszokott, hogy külső kutatókmás kapcsolódó tudományterületekről, mint például a régészet esetében az ökológia vagy a geológia, besegítenek ezekbe a kutatásokba – árulta el Dr. Jakab Gusztáv arra a kérdésünkre, hogy miként vett részt előadóként a szakterületétől, a vízgazdálkodástól eltérő témájú konferencián, ami a “Tudományok határterülete: a középkori Kárpát-medence környezettörténete” címet viselte.
Előadásaiban a Régészeti Intézetben a Szegedi Tudományegyetem, az MTA Geokémiai Kutatóintézete és az ELTE kutatóival karöltve az elmúlt három évben végzett kutatómunkáját mutatta be.
– Elsősorban Erdéllyel foglalkozunk. Azért éppen Erdéllyel, mert ilyen szempontból ez fehér foltnak számít. Magyarországon ilyen jellegű kutatások már folytak– mondta. – Például a Pilisben is több tavat feltártunk. Azokról azt lehet tudni, hogy a korábbi királyi és egyházi birtokokon levő halastavak és víztározók az Árpád-korban lettek kialakítva, a török hódoltság alatt pedig feltöltődtek, megszűntek.
Az eredményekről szólva elárulta, hogy izgalmas következtetésekre jutottak. Mint mondta, eddig jellemzően az volt a vélekedés, hogy a tógazdálkodás nyugatról honosodott meg hazánkban, ám ezek a friss kutatási eredmények ezt cáfolni látszanak. Már az Árpád-kor elején a királyi és egyházi központok, illetve a fontosabb gazdasági centrumok környékén, ahol megvolt az anyagi lehetőség és szaktudás a létesítésükre, megjelennek ezek a tavak. Az Árpád-kor végétől robbanásszerűen elterjedt a tó- és halgazdálkodás, egészen eldugott helyeken is elkezdtek tavakat létesíteni. Ebben minden bizonnyal az ekkor átmenetileg szárazabbá váló klímának is szerepe lehetett.
Nemrég például a székelyföldi Nagy-Homoród-mentén feltárták egy halastó gátját, ami 70 méter hosszú volt. A földmunka méretei jelzi, hogy az egyik ilyen völgyzáró gát az alapjánál 11 méter volt, a magassága a jelenlegi lepusztult formájában is két és fél méter. Méretei mellett érdekes az anyaga is, vulkáni tufából összecementált töltés volt, és az Árpád-kor végén épült. A víztározó tó két egységből, egy négy és egy három hektáros tóból állt.
A második előadásában a középkor klímájának a kutatásáról osztja meg hallgatóságával az eredményeit.
– Elsősorban a lápok üledékrétegeiből lehet arra következtetni, hogy milyen lehetett az elmúlt korok klímája. A lápok eltemetődő üledékei konzerválják a láp felszínének egykori növényzetét, ami a kor klímájának a függvénye. Itt nem rendkívüli időjárási katasztrófákat tudunk rekonstruálni, mint egy pusztító erejű vihar, vagy egy nagyon hideg téli időszak, esetleg egy nagy szárazság, hanem több éves vagy évtizedes trendeket lehet azonosítani. Például azt, hogy néhány éven keresztül az átlagosnál szárazabb volt a klíma. Ez viszont nem biztos, hogy megjelenik az írott forrásokban,mert azokban többnyire csak a kivételes eseményeket jegyezték fel. A Duna befagyásáról például, Mátyás király megkoronázása kapcsán, már mindenki hallott– foglalta össze Dr. Jakab Gusztáv.
A kutatásokat fúrások segítségével végzik, és az üledékben felhalmozódott növények maradványaiból tudnak a klímára következtetni. Az üledékmintában vissza tudnak „lapozni”, egy könyvhöz hasonlóan, a történések időpontját pedig radiokarbon kormeghatározással tudják azonosítani.
A mostani előadásban bemutatta, hogy a középkorban két komoly, akár több évtizedig is tartó száraz időszakot tudtak beazonosítani. Az egyiket az avar kor végén, az Avar Birodalom összeomlásának idején. Régóta vita tárgyát képezi a régész szakmában, hogy a 9. századi klímának milyen szerepe lehetett az Avar Birodalom felbomlásában. Kényelmes minden ilyen eseményt a klíma számlájára írni, azonban nem szabad elfelejtkezni arról, hogy egy jól szervezett társadalom képes alkalmazkodni a kihívásokhoz, így akár a klíma megváltozásához is. A másik száraz időszak az Árpád-kor végére esett.
“Mire jó ez az egész? Mi hasznunk ebből?”, tette fel magának a kérdést. A WWF egy, a közelmúltban megjelent tanulmányára utalt, amiben arról van szó, hogy a klímaváltozás miatt egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni a felszíni vizek visszatartására. A középkorban, még a folyók szabályozása előtt ez egy természetes szemlélet és tevékenység volt, amíg a 19. századtól a vizek minél gyorsabb elvezetését tekintették üdvözítőnek.
– A vizeket tartsuk vissza, mert értéket jelent! Néhány évtizeden belül a vizek visszatartása nem egy lehetséges alternatíva lesz, amit vagy alkalmazunk vagy nem. Erre nagyon komolyan rá leszünk szorulva. De sajnos az utóbbi másfél évszázadban a folyószabályozásokkal és lecsapolásokkal, ha nem is szándékosan, de szinte sivataggá tették az országot, hogy minél több szántóföldhöz jussanak. Ez mára krízishelyzetet idézett elő, például a Homokhátság területén.
Emlékeztetett, hogy beszélgetésünket megelőzően Szarvason két hónapja nem volt említésre méltó eső, és már 150 milliméterrel vagyunk az amúgy is alacsony sokéves átlag alatt.
Az elmúlt héten egy vízgazdálkodásról szóló kerekasztal-beszélgetés során nem csak a vízgazdálkodással foglalkozó szakemberek, de egy állattartó gazda is elmondta, hogy a Homokhátság területén már olyan nagy problémát jelent a vízszint süllyedése, hogy elkezdik a csapadékvizeket visszatartani, a nemzeti parkkal együttműködve elzárják a csatornákat. Tehát a probléma már Magyarország területén is jelentkezik, néhány évtizeden belül pedig ez országszerte általános problémává fog válni.
Ezek a régészeti eredmények nagyon jó mintául szolgálhatnak, állítja Dr. Jakab Gusztáv. Akkor nem voltak szivattyúk, de ezek nélkül is, gravitációs úton, a helyi adottságokat kihasználva megoldották a vizek visszatartását, ezért érdemes ezeket a technikákat tanulmányozni, mert helyi léptékben kis beruházásokkal, alacsony költség mellett is megoldást jelenthetnek, hogy az elhagyott vízfolyások ismét megteljenek vízzel. A belvizek visszatartásával, a vizesélőhelyek rekonstrukciójával az Alföld pedig a talajvíz készleteket lehetne gyarapítani.
A Szent István Egyetem Tessedik Campusán, Szarvason kiemelten oktatjuk és kutatjuk a mezőgazdasági vízgazdálkodási témákat, ehhez az országban egyedülálló adottságokkal is rendelkezünk. A legmodernebb öntőző berendezéseken és rendszereken is tanulni lehet. Tehát nem csak a múlttal foglalkoznunk, de a modern infrastruktúra is rendelkezésünkre áll. A hallgatók szakmérnöki képzéseken és a most induló „vizes” mesterképzésben sajátíthatják el a vízgazdálkodás és öntözés fortélyait. – mondta el Dr. Jakab Gusztáv egyetemi docens.
