Menu
in , ,

Két arany, egy bronz és egy ötödik hely a Nemzetközi Tatami Kupáról

November utolsó hétvégéjén került sor a korosztályos kvalifikáció utolsó állomására Szigetszentmiklóson. A szarvasi karatésok közül Frankó Dániel és Sindel Márk a dobogó legfelső fokára állhatott, Nagy Máté harmadik, míg Tálas Bendegúz az ötödik helyen zárt. Frankó Dániel és Nagy Máté a szezonban gyűjtött pontszámai alapján  az EB részvételért folyó válogatott szétmérkőzésen is harcba szállhat.

18 ország több mint 500 versenyzője adta le nevezését a XXVII. Nemzetköz Tatami Kupa versenyre. A szarvasi csapat hat fővel vett részt a versenyen.

A kadet -57 kg-ban Megyesi Hunor és Nagy Máté személyében két versenyzőnk is érdekelt volt. A nemrég korosztályt váltó Hunor első mérkőzésén ugyan hátrányba került, de végig űzve ellenfelét a meccs utolsó részében kiegyenlített, és végül a bírók neki ítélték a győzelmet. A második körön versenyzőnk ugyan elakadt, de biztató a jövőre nézve, hogy győzelemmel kezdett a kadetek között nemzetközi mezőnyben. Nagy Máté ugyanitt a kvalifikációért szállt harcba, amihez érmet kellett szereznie. Magabiztosan, elsütve egy megállító rúgást az első körben tovább ment. Következő meccsét is hozta, a döntőbe jutásért folyó küzdelemben is csak a bevitt találatának túlzott ereje miatt maradt alul. A bronzmérkőzést azonban magabiztosan hozta Máté, és így jogot szerzett a kvalifikációs szétmérkőzésre.

a -70kg-ban Bagi Dániel a kategóriát vezető magyar versenyzővel került szembe, akit az elején sikerült is meglepnie egy jó ütemben indított támadással, melyet az egyik bíró zászlójával jutalmazott is, ám a ponthoz kettőre lett volna szükség. A későbbiekben ellenfelének sikerült bevinne egy találatot, és így ő nyerte végül a mérkőzést.

Tálas Bendegúz a  junior-76kgban jó előkészítésekkel és visszanyúlásokkal 3:0-ra hozta első mérkőzését. A kategóriát vezető versenyző ellen Kapdebó Botond ellenében Bendegúz nem ment a döntőbe, így vigaszágon folytathatta a küzdelmet. Itt a mérkőzés elején versenyzőnk benézett egy hárompontos felrúgást a kontratámadásánál. Ezt követően hiába uralta a mérkőzést és faragott le lépésről lépésre a hátrányából, az érmet 3:4 arányban ellenfele szerezte meg.

A -61 kg-ban Sindel Márk végig fegyelmezetten és taktikusan, jó ritmusváltásokkal hozta mérkőzéseit, és igy 2017 után ismételten az első helyen végzett. Ugyanígy tett Frankó Dániel is a +76kg-ban, aki higgadt tudatossággal vezetve mérkőzéseit begyűjtötte a csapat második aranyérmét. Frankó Dani a győzelmével kategóriája első helyére került, így ő is versenybe a vb részvételért.

Exit mobile version