Menu
in ,

Négyszáz főt láttak vendégül a Mindenki karácsonyán

– Nagyon szeretnénk mindenkinek segíteni, hogy a nehézségeit, esetleges életvezetési problémáit megoldja. Mi ezeket senki helyett nem fogjuk megtenni, viszont segíteni tudunk, és remélem, fogunk is – fogalmazta meg a Szarvasi Család és Gyermekjóléti Központ legfontosabb misszióját Tóth Tamásné. Az intézményvezető elmondta, a meghívottak között vannak visszatérők és élethelyzettől függően újak is. Olyan személyek ülik körbe a fehér asztalt, akikkel egész évben kapcsolatban állnak. A jelenlévők főképp az idősgondozásból és a közfoglalkoztatásból kerülnek ki, a fennmaradó részt pedig a jelzőrendszeren keresztül választják ki.

– Évről évre nő a jogosultak száma. Nem szeretem azt a szót, hogy rászorult és segélyezett, hiszen nagyon sokan inkább jogosultak a segélyre, mint rászorulók, ill. nem segélyt kapnak, hanem támogatást. Sok olyan családot ismerünk, akik nem feltétlen a maguk hibájából kerültek nehéz helyzetbe – mutat rá a létszámok mögött húzódó komoly szociális és társadalmi problémára. – A gyermekvédelemre vonatkozóan gyakori az a vélekedés, hogy a legszegényebb családok gyermekeiről van szó, de ez közel sem így van. A veszélyeztetettség, bántalmazás, elhanyagolás nem csak akkor áll fenn, ha éheztetik a gyermeket vagy hideg a szobája. A baj ott kezdődik, amikor egy ötéves gyermek okostelefonnal él vagy kisiskolásként hazaérve csak a testvéreit találja otthon, akik csak egy kicsivel idősebbek nála. Emellett egyre gyakrabban kapunk jelzést internetes zaklatásról is – taglalja a napjaink legjellemzőbb problémáját.

Sajnos az is látja, hogy az ünnepekkor még inkább vágyott szeretetteljes légkör sem mindenütt adatik meg. Van, akinél ez abban nyilvánul meg, hogy mindenki elvonul a saját kütyüjével a szobájába, és nem zaklatják egymást, de az sem példa nélküli, hogy a családtagok csak a legszükségesebb esetben váltanak néhány szót. Szerencsére olyanok is akadnak, akik a hiányos tárgyi feltételek ellenére minden nap szánnak időt a beszélgetésre, és a vasárnapi ebédet is közösen fogyasztják el.

– Voltak problémáink, ezért kerültünk kapcsolatba a családsegítővel. Azóta azok rendbe jöttek, és boldogan élünk – árulja el félszegen egy nagycsaládos anyuka. – A gyerekeim már nagyon várják a Jézuska eljövetelét. Az édesapukájukkal szokták feldíszíteni a fát, utána pedig elmennek sétálni. Mire visszaérnek, megérkezik a Jézuska. Persze nem minden vágyukat tudja teljesíteni, de amit tudunk, azt megteszünk.

A megjelenteket az ünnepi díszbe öltözött Árpád szálló dísztermében Szurominé Bánfi Éva egy verssel köszöntötte. Hodálik Pál alpolgármester utalt az Emberöltő Alapítvány létrejöttére. Tizenöt évvel ezelőtt azzal a céllal alapították, hogy minél kiterjedtebb védőháló álljon a szarvasiak rendelkezésére. Érdekességként elhangzott, hogy a jogszabályok változásával a korábban állami szinten végzett feladatokat a város átvette, és működteti, ill. a szociális keretből további 40 millió Ft-ot fordít erre a területre.

A rendezvényre vonatkozóan emlékeztetett, 17 évvel ezelőtt a SZIA (Szarvasi Ifjúsági Akciócsoport) hozta létre, egy évtizede pedig az Emberöltő Alapítvány és a Szarvasi Család és Gyermekjóléti Központ vállalta magára szervezetést.

Az ünnepi műsort ezúttal a Cervinus Teátrum két művésze, Bardon Ivett és Timkó János adták, akik karácsonyi dalok formájában hozták el az ünnep üzenetét. Nem sokkal később töltött káposztával megrakott tálakon a karácsony illata is megérkezett. Természetesen a hagyományokat követve az ajándék sem maradt el. Apró figyelmességként a vendégek az asztalokon kis üvegekbe rejtett mézet találtak, búcsúzóul pedig egy nagy szatyornyi segítséget vihettek haza.

Exit mobile version