Jónás Gabriella – a csupa szív mama

Jónás Gabriella a második mama szerepét alakítja a Cervinus Teátrumban, a Macska a forró bádogtetőn című Tennessee Williams drámában, ahol Ida Pollit azaz Big Mama szerepét bízta rá a rendező Dósa Zsuzsa. A művésznő 1981-ben Szabadkán már játszott a darabban, amelyben akkor Margaret szerepét formálta meg. Jónás Gabriella színészi munkái mellett 1993-tól beszédtechnikát és művészi beszédet tanít az Újvidéki Művészeti Akadémián.

– Margaret szerepét játszottad már pályád folyamán, milyen érzés újra átélni a történetet egy másik szemszögből, egy másik rendezővel?

– A történet ugyanaz, csak hát eltelt az idő, ami egy szerepcserét eredményezett. Megtörtént már, hogy pár év különbséggel egy másik szerepet játszottam ugyanabban a drámában. Itt most annyi év telt el, hogy az idős hölgy, a családanya szempontjából kell néznem, elsősorban a saját igazát, és azon belül a családja igazát. Azt kell mondjam, semmit nem veszített az érvényességéből, az időszerűségéből. Amikor elkezdtük a próbákat összehasonlítottam a Szabadkán játszott szövegkönyvet a mostanival, és döbbentem láttam, majdnem ugyanazok kerültek bele most a Zsuzsa által meghúzott szövegkönyvbe is, mint akkor. Örökérvényű problémákat boncolgat. Egy görög drámával tudnám összehasonlítani, hogy mennyire igazak azok az érzések, a gondok, az egymásnak feszülések, amelyek a darab során megtörténnek. Nagyon izgalmas – akkor is az volt – de egyrészt fiatalabb voltam, és elsősorban a magam szerepére koncentráltam. Most – bár már akkor is volt gyermekem, és ma már unokám is – egészen más szemszögből látom a családot, mint akkor fiatal anyaként. Bizony nagyon érzékeny kérdések, mondatok hangzanak el, éles szituációk alakulnak ki. Úgy érzem, szinte mindenkinek megvan egy kapcsolódási pontja, ami a saját életében történt, vagy hasonló, vagy nem sokon múlt, hogy nem történt meg. Sebeket tépünk fel a próbán, ebből építkezünk. Sokat beszélgetünk, hiszen amikor Zsuzsa megállítja próbát, nem egymondatos instrukciót ad, hanem megvilágítja a helyzetet egy történettel, ami világossá teszi, mit szeretne látni a színpadon. De a szünetek is erről szólnak, mert ebből nem lehet kiszállni, próbálunk másról beszélgetni, de mindig visszakanyarodunk egy-egy jelenethez. Nagyon izgalmas, nem lehet úgy dolgozni, hogy leemelek egy polcról egy figurát és belebújok, csak érzésekkel dolgozhatunk.

– Milyen lesz Ida Pollit Jónás Gabriella alakításában?

– Ahogy az Ember tragédiája Évája az örök nő, Tennessee Williamsnak ebben a drámában sikerült megtalálni, megfogalmazni az örök érvényű anyát, a család összetartó erejét. Nem hibátlan, persze, hogy nem, ám felvállalja a maga emberi gyengeségeit. Nem lehet az ötvenes évek Amerikáját és Magyarországát összehasonlítani, mégis engem nagyon emlékeztet mindkét nagymamámra. Én az ötvenes-hatvanas években nőttem fel, akkor voltam akkora, mint most a darabbéli unokáim – azért mondom, hogy a két világ nem összehasonlítható, ráadásul a darab egy gazdag családról szól – de a két családmodell mégis egyforma. A nagymamák dolga a családi háttér megteremtése volt, az oszlop, amely köré a család felépült. Ha nem is volt munkahelyük, otthon, kora reggeltől, késő estig látták el a családot, vezették a háztartást, nevelték a gyerekeket, a családfőnek megteremtették a nyugodt hátteret. Vagyis a család tartóoszlopai voltak, körülöttük zajlott minden. Persze ezzel nem kisebbítve a családfő vezető szerepét, mert az vitathatatlan volt, hiszen ő az, aki körül minden forog, de nem foroghatna, ha nem állna mögötte egy szilárd tartóoszlop, a nő.

Az a szép ebben a drámában, hogy a maga szemszögéből mindenkinek igaza van. Igaza van az ötgyermekes Goopernek és Mae-nek, akik a hatodik gyermeküket várják, hogy szeretnék, ha az övék lenne minden vagyon a papa halála után. Igaza van Margaretnek, aki megtapasztalta, hogy mi a szegénység, aki sok mindent el tud képzelni, csak azt nem, hogy még egyszer visszasüllyedjen oda. Vagyis talpra kell állítania a férjét, és megdolgozni, megbecsülni és továbbvinni, amit Big Daddy elkezdett. Igaza van Big Daddynak, akit rútul becsapnak, hiszen mindenki tudja, hogy halálos beteg, csak ő nem. Igaza van, amikor furcsa, őszinte beszélgetés során intim dolgokat árul el kisebbik fiának, Bricknek. Nagyon érdekes beszélgetés, amikor az apa fiával nem hétköznapi, nem megszokott dolgokról beszél. Csak az igazságot szabad, kell kimondani.

– Big Mama szereti, tiszteli férjét, megvan az összetartozás közöttük. Milyennek látod?

– Valószínű, amikor a házasság köttetett Ida gazdag család leánya volt, Big Daddy mindazt, amiben ma élnek a saját erejével, tudásával, szorgalmával teremtette meg. De ezt a társadalmi különbséget a férfi nem tudta elfelejteni. Az a durvaság, amit felvett, álarcként a világ felé ebből eredhet. S nyilvánvaló a mamával szemben is ezért alakult ki ez a két-három lépés távolság. Nem tudom, hogy ez valaha is kölcsönös lángoló szerelem volt-e? Hogy a mama részéről az volt, abban biztos vagyok. Nem érdekházasság volt, a legfontosabb a férje, azután a két gyereke. Képes bohócot csinálni magából, ha az kell, hogy megvédje, kiszolgálja őket.

–Big Mama két fiával való kapcsolata nem egyforma. Különböző jellemű a két fiú, Gooper az idősebb, az elsőszülött, Brick a fiatalabb. Big Mama hogyan látja őket?

– Igen, itt van az én tudathasadásom. Nekem egy fiam van, de el nem tudom képzelni, ha lenne még egy, én nem tudnék különbséget tenni közöttük.

– A III. felvonásban van egy jelenet, amikor Big Mama a sarkára áll…

– Igen, mégpedig azért, mert Gooper és Mae próbálja meggyőzni a mamát, hogy az örökség ügyében lépni kell, cselekedni kell azonnal. Itt jött el az a pont, amikor érzi, neki kell talpon maradni, józannak lenni.

– A történet egy gazdag család estéjén játszódik, milyen jelmezed lesz?

– Idézi az ötvenes évek divatját, vidám, nagyvirágos ruha, barna és mélybordó vagy lila közötti színekben. Kellemes anyag, kellemes viselni és mozogást is enged. Kicsit nagymamás, de ugyanakkor vidám. És rengeteg ékszer lesz rajtam.

– Gabi mit vársz az előadástól, hiszen hatalmas főszerepeket játszottál pályád során?

– Ida Pollit szerepe nem főszerep, de jelentősnek tartom! Ha sikerül jól eljátszani, hogy a közönség is ugyanazt a szándékot lássa, amit én próbálok megvalósítani, hogy hiteles tudjak lenni, akkor ez nagyon fontos állomása az eddig eljátszott szerepek sorában. Nagyszerű a darab, és nem első ízben játszom együtt a kollégákkal – Lali (Szabó Lajos) az egyetlen, akit én most ismertem meg – de a többekkel ismerjük egymást és végtelen szeretettel és bizalommal vagyok mindenki iránt, és tudom, hogy ez egy nagyon jó csapat. Kiegészítjük egymást. Akármennyire is, mindenki magányos a szerepében ott a színpadon, de azért ez mégis csak olyan, mint egy labdajáték, ahol mennek a passzok ide-oda, és ha ritmusában, vagy nem olyan érzelmi hőfokon égünk, akkor megtörik a darab intenzitása, a feszültsége és érdektelenné válhat. De ismerem a csapatot, ettől nem félek!

– Igen én is úgy gondolom, hogy remek csapat áll színpadra, és a karmester sem kis hőfokon ég. Köszönöm a beszélgetést, további nagyon jó próbafolyamatot kívánok!

A fotót Babák Zoltán készítette.