G.E.
Szemerédi Bernadett alakítja a Cervinus Teátrum Tennessee Williams Macska a forró bádogtetőn című drámájában Margaret szerepét Dósa Zsuzsa rendezésében. A fiatal színésznő az RS9 Színházban a 2018-as Versünnep Fesztiválon különdíjként kapott fellépési lehetőséget, amelyre Ady halálának 100. évfordulóján került sor. Bernadett ezzel tisztelgett kedvenc költője előtt.
Dr. Dósa Zsuzsa rendező így indokolta a színészválasztását: Ha nincs egy olyan színésznőm, aki egyrészt gyönyörű, másrészt az egyik pillanatban tud kiscica lenni, aki dorombol és tündér, és meg kell menteni, a másikban tud vadmacska lenni, aki karmol, és megvédi az életét, és harcol, mert határozott nő; a harmadik percben tud nősténytigris lenni, aki védi a szerelmét. Ha nincs ilyen színésznőm, aki kinézetre is, lelkileg is, színészileg is megfelel, akkor nem rendezem meg.
– Betti, nem könnyű szerepet alakítasz, milyen érzéseid vannak Margaret Pollit szerepével kapcsolatban?
– Kavargó, talán azért, mert magában Margaretben is számtalan érzés kavarog. Elképesztő amplitúdókkal jár be érzelmi utakat. Amikor az ember egy szerepről gondolkodik, akkor annak előéletét is vizsgálja, vagy próbálja megfejteni. Ebből az előéletből fakadóan pulzál vagy dübög benne nagyon sok minden. Margaret számomra azért csodálatos nő, mert leírhatatlan túlélési ösztönnel létezik, egy intellektuális nő túlélési ösztönével. Számomra ő a NŐ. Minden idegszálával, minden rezdülésével, a maga bájával, kecsességével, puhaságával. Egyszerre finom és szúrós, tomboló és doromboló, erős és érzékeny. Humoros, olykor vitriolos, rafinált, öntudatos, a nőiség, a női lét minden lényeges aspektusát képes megjeleníteni. És mindezek mellett benne van a határtalan, folyton megújuló kitartás és küzdeni akarás, hiszen meg akarja menteni a házasságát, s nem csak fenntartani annak látszatát, meg akarja menteni a férjét s azt az életminőséget, amely Brick mellett megadatott – ezért néha görcsösen, foggal-körömmel harcol; megőrizné, vagy inkább visszamenekítené a vágyat, a valamikori idilli képet, amibe belerondított az élet. Zsuzsának fogalmaztam meg néhány nappal ezelőtt, hogy „Brick az alkohol rabja, Maggie pedig Brick rabja.” Nagyon érdekes, hogy ez a két ember a saját függőségével (is) hogyan kapaszkodik egymásba. Elválhatnának, mégsem teszik. Rettentően izgalmas és komplex a viszonyuk.
Mindannyiunk életében voltak rossz párkapcsolatok, amiből nem tudtunk vagy nem akartunk kiszállni, mert felvillant egy halovány reménysugár, ami ott marasztalt, és erőt adott. Margaret is ezt az utolsó szalmaszálat fürkészi, ezért kapaszkodik, mert úgy véli, a házasságáért érdemes küzdenie.
Persze folyamatosan, más-más eszközökkel próbálja férjét kibillenteni, sarokba szorítani, néha kérlelhetetlenül, néha kiscicaként, néha agresszíven vagy könyörögve, néha erotikával, néha észérvekkel. Még ő maga is keresi az utat Brick eléréséhez. Mindketten sarokba szorítják a másikat, ez teremti közöttük az igazi drámai feszültséget.
– Margaret életében nagyon fontos a férje, tigrisként védi párját, pedig Brick komisz vele …
– Valamilyen szinten Bricket is meg tudom érteni! Maggie igen magas fordulatszámon pörög, hol kétségbeesésből, hol egyszerűen csak a női mivoltából fakadóan. Brick – jelleméből és alkoholizmusából adódóan – megint más rezgésszámon működik, s ez nem mindig találkozik szerencsésen. De Margaret imádja a férjét, mellette akar maradni jóban-rosszban. Hozzá hasonlóan magam is hiszek a házasság intézményében. Maggie talán számítónak tűnhet, hiszen Brick-kel való házassága nyomán bekerült egy olyan körbe, egy olyan vagyoni státuszba, amelyről ábrándozott, és ezt az életvitelt nem engedi kifolyni a kezei közül. Ám kettejük házassága szerelemből köttetett, ehhez nem fér kétség. Nincs az a pénz, az a pozíció, amiért cserébe egy hozzá hasonló nő szerelem nélkül benne maradna egy ennyire kiszolgáltatott helyzetben. Brick – a lelke mélyén – még mindig szereti Maggie-t, de pillanatnyilag erősebben munkál benne a sérelem, az elutasítás, a fájdalom egy szeretett személy – Skipper, a barát – elvesztése iránt, amit Margaret személyével társít, őt teszi felelőssé, és ha rá néz, erre a tragédiára emlékezteti. Alapvető emberi tulajdonság, hogy a saját démonainkkal, hibáinkkal, tévedéseinkkel nézünk szembe legnehezebben, sértődöttségünkben könnyebb bűnbakot keresni. A darab az elhallgatásokról, fedésekről (is) szól, arról, hogy élünk egymás mellett akár hosszú évekig, próbáljuk elérni a másikat, de nem érintjük meg, vagy megérintjük, de nem érezzük. Nagyon időszerű problémákat feszeget, „húsbavágó”, eleven, emberi a kezünkben lévő szöveg.
– Beszéljünk Margaret és Mae kapcsolatáról… macskaként karmolják egymást …
– Pontosan. Két macska, de különbözőek. A próbák alatt fejtettük fel azt a múltat, ami segített a színpadi jelen feltérképezésében. A fiatalok az egyetemi évek alatt találkozhattak, egy társaságba jártak, vagyis a két nő nem sógornőként sodródott egymás mellé. Maggie előkelő, de elszegényedett, míg Mae gyorsan meggazdagodott családból származik, valószínű már korábban lehettek „pengeváltások” közöttük. Két okos nőről beszélünk, és mindkét nő óriási támasza a férjének. Számomra nagyon izgalmas Mae és Gooper kapcsolata is, mert Mae egy diplomás nő, aki a karrier helyett az anyaságot választotta. Elfogadta azt, hogy háttérbe szorul, “csendestársként” támogatja férjét. Margaret is okos, találékony, a férje támasza, de ő nem szeret félárnyékban maradni. Brick és Maggie egyenrangú partnerek, az ő kapcsolatuk másfajta cinkos cimboraságra épül.
Ugyanakkor azt érzem, mindkét nő szeretné a másik életének egy kis szeletét élni. Mae szeretne olyan lazán lubickolni egy társaságban, úgy kerülni az érdeklődés középpontjába, ahogyan azt Maggie teszi. Margaret pedig azért karmol oly’ sokszor Mae-be, mert családra vágyik. Szeretné megtapasztalni az anyaságot, gyermeket szülni annak a férfinak, akit szeret, aki mellett hitet tett. Nagyon érdekes, hogy mindkét nő éli a maga életét, ám egy picit „megízlelné” a másik sorsának előnyeit is. Épp ezért mondom, hogy a rivalizálás nem elég árnyalt kifejezés kettejük viszonyára.
– Tiszteli egymást Margaret és Mae?
– A lelkük mélyén igen! Még maguknak sem ismerik be, de igen!
– Milyen volt a próbafolyamat? Úgy látom, Zsuzsa nagyon aprólékos, alapos, jó hangulatúak a próbák. Milyen volt Zsuzsával dolgozni nagyszínpadon?
– Zsuzsa fogalmazta meg azt, hogy egy drámai előadás próbaidőszakában nevetnek a legtöbbet a színészek. Valahogy oldani kell a feszültségeket. Zsuzsa elképesztően ismeri a darabot, ismeri annak minden szereplőjét – szerintem a szövegeink zömét is tudja kívülről. A próbaidőszak elején, abból a tiszteletből, hogy két volt Margaret is egy légtérben van velem, hiszen Jónás Gabi, a darabbéli anyósom is alakította ezt a szerepet Szabadkán, és Dósa Zsuzsa, a rendezőm is Győrben, azon kaptam magam, mindenáron meg akartam felelni nekik, az ő Maggie-örökségüknek, így sokszor éreztem azt, két ilyen kaliberű színésznő után nekem nem száz, hanem százötven százalékot kell teljesítenem.
Nagyon szeretem azt, ahogyan Zsuzsa a színészeivel bánik. Kemény rendező, de a szó legnemesebb értelmében, ami azt jeleni, hogy tudja, mit akar, de lehet vele beszélni arról is, ha én másképp látom, másképp értékelem a helyzetet. A legtöbbször aztán meggyőz, hogy úgy nem lesz jó – és a végén valóban az a működőképes, amit ő mond. Színészközpontú, szeretem, hogy olykor – ha egy személyesebb instrukcióról van szó – odamegy a kollégához, bizalmasan elmondja, mit szeretne, csak neki, ez kivételes érzés. Szeretem, hogy időt és teret ad. Sokat jelent, hogy Zsuzsa bízik bennem annyira, hogy rám osztotta Margaret-et, s én szeretnék úgy játszani, amilyennek ő látni/láttatni akarja a figurát. Ugyanakkor az én érzéseim legyenek benne, hiszen ez közös munka, közös alkotás, a formálódó Maggie kettőnk közös “gyermeke”.
– Jelmezek?
– “Szerelmes vagyok” a jelmezeimbe! Hogy ilyen csodásak lettek, az három ember munkájának eredménye. Szilvié, Zsuzsáé és Erikáé. (Nagy Szilvia jelmeztervező, Dósa Zsuzsa rendező és Zleszik Erika jelmezkivitelező.) Olyan szinten törekedtek arra, hogy minden, ami Margaret, visszaköszönjön a jelmezben, ugyanakkor az én alkatomra is tökéletesen illeszkedjen, és szolgálja az otthonos színpadi létezésemet.
Lesz egy királykék ruhám, a maga játékosságával, királykék kalappal, egy gyönyörű kombiném egy légies köntössel és egy varázslatos bordó csipkeruhám. Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róluk. Finom kiegészítőim lesznek, minden olyan, amilyen Margaret maga.
– Betti, nagyon vártad a szerepet, mit jelent számodra az előadás?
– Türelmetlenül vártam a kezdést, de féltem is tőle. Annyira erős volt bennem a várakozás, a vágyakozás erre a szerepre. Szeretném megugrani azt a mércét, amit felállítottam magamnak: sokszínűséget, játékosságot, mélységeket. Az előadásban minden szerepnek szembe kell néznie a maga tragédiájával, nehézségeivel, és mindegyik szereplő más-más eszközöket keres az akadályok legyőzésére. Ami még fontos, az az őszinteség. A mellébeszélés elképesztő káoszt tud eredményezni, a kisebb-nagyobb hazugságok, ferdítések, amelyeket kétkedve, de elhiszünk, s az is izgalmas, mindez hogyan vetül ki emberi sorsokra. Úgy gondolom, a szerepek megformálásához mindenkiben vannak tüskék, jómagam a korábbi töréseimből sok mindent megértettem, más megvilágításba helyeztem a karakterem kapcsán. Olyan sebeket téptem fel, amik talán gyorsabban gyógyulnak majd az előadás után.
Beszédes csendekbe temetkezünk egy-egy intenzívebb próbát követően, mindannyiunkat megvisel, ennek ellenére jutalomjáték mindenkinek. A próbák termékenyek, ihletettek, nagyon jó dolgozni a kollégákkal. Nagy öröm, hogy Öcsivel (Timkó János) ilyen nehéz színpadi viszonyrendszert boncolgatva is tudunk szeretetben, tiszteletben, odafigyeléssel együtt dolgozni.
Rendkívül nehéz, de áldásos próbaidőszak ez. Ebben a darabban senki sem kufárkodhat a színészi rutinjából, jól bevált gesztusokból vagy hangsúlyokból, itt mindennek mélyről, őszintén kell felszakadnia, különben álságos és hamis lesz. Kamaraelőadást hozunk létre a nagyszínpadon, stúdiószínházi eszközökkel, ez is az egyik különlegessége az előadásnak.
– Betti, köszönöm a beszélgetést, további nagyon jó próbafolyamatot, és remélem, a közönség is olyan szeretettel fogadja, ahogyan ti játsszátok az előadást!
Galambos Edit
A fotót Babák Zoltán készítette.
