Közelmúltban jelent meg egy cikk az Environmental Archeology című tudományos folyóiratban, amit a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetében folyó kutatásai alapján Dr. Jakab Gusztáv, a Szent István Egyetem szarvasi tanára írt szerzőtársaival. A lap a környezetrégészet egyik vezető nemzetközi folyóirata.
– Ez a lap kifejezetten az ember és a környezet évezredes kapcsolatával foglalkozik. Olyan cikkek vannak benne, amikben például a múltbeli klímaváltozásnak az emberiség történelmére gyakorolt hatásaival foglalkoznak, vagy azzal, hogy az emberek hogyan alakították át a történelem során környezetüket.
Szóban forgó cikket (Relict Anthropogenic Ecosystem from the Middle Ages: History of a Salt Marsh from Transylvania (Sic, N Romania)) Jakab Gusztáv, Silye Lóránd, Sümegi Pál, Tóth Attila, Sümegi Balázs Pál, Pál Ilona, Benkő Elek jegyzi.
– Azért nagyon érdekes a most közölt anyag, mert a sóbányászat, illetve a sónak a hasznosítása az egyik legősibb bányászati tevékenység. Van azonban egy nagyon nagy probléma vele, az, hogy a környezeti hatásait nagyon nehéz utólag kimutatni – jelentette ki a kutatócsoport szarvasi tagja.
Összehasonlításképp az ércbányászatot és a hozzá tartozó kohászatot említi, amit ma már szinte rutinszerűen ki tudnak mutatni, hiszen ezek során olyan szennyezőanyagok szabadulnak fel, amik aztán az üledékekben évezredek múlva is megtalálhatóak. A só nem ilyen, mert nagyon könnyen kimosódik, a feldolgozása során pedig nem szabadulnak fel légszennyezőanyagok, tudtam meg Dr. Jakab Gusztávtól.
– Kibányásszák és elvész a nyom. Találtunk egy területet, ami jól megmutatja azt, hogy milyen módon lehetne ezt a környezeti hatást mégis kimutatni. Tudtuk, hogy a sóbányászat során a bányába a víz állandóan beszivárog, amit ki kell termelni. Ezt Erdélyben úgy oldották meg, hogy állati erővel, bivalybőrökből készült tömlőkkel felhúzták a felszínre. A vízzel együtt az iszapot is felhozták, amit leöntöttek a bánya mellett. Gyönyörűen látszott a vizsgálati területünkön a széki sóbányánál, hogy óriási mennyiségben van a sós iszap felhalmozódva.
Széken van egy mocsaras terület, amibe belefolyt ez a sós víz. Az ötlet az volt, hogy ebben vizsgálják meg azt, hogy az évezredek alatt felhalmozódott üledékrétegekben mennyi só van. Ott nem csak a só csapdázódik, hanem egy sor más ásványi anyag is, amik az iszappal együtt a felszínre kerültek. Arra is kíváncsiak voltak, hogy a sókedvelő élővilág hogyan változott ezzel párhuzamosan.
– Arra voltunk kíváncsiak, hogy igazak-e azok a történelmi sejtések, hogy a rómaiak erdélyi jelenléte alatt sóbányászat folyt Széken. A középkorról tudtuk, hogy történt ilyen, sejtettük azt is, hogy ez lehetett Magyarország legelső sóbányája, amit már közvetlenül az államalapítással egy időben alakítottak ki, és elkezdtek művelni. Erre voltak krónikai, történeti adatok, de természettudományos vagy régészeti bizonyíték még nem volt – informált a kutatás előzményeiről.
Arra is kíváncsiak voltak, hogy a bányák közelében mikor létesítettek halastavakat, csak a 15. századtól kezdődően, ahogy az írásos dokumentumok sugallják, vagy már korábban.
– Sikerül bizonyítani a császárkori sóbányászatot. Ezt elsősorban geokémiai eredmények támasztják alá, a középkorban pedig az látszik, hogy egyszerre indul el a sóbányák, illetve a tavaknak a kialakítása. Ilyen szempontból az egyik történeti adatot igazoltuk, a másikat viszont módosítani kell, azaz már az első írásos adatok előtt több száz évvel megindult a halastavak kialakítása ezen a területen. Ezek a tavak a középkori Európa első halastavai lehettek.
Ez abból derült ki, hogy a völgyben a bányászat megkezdésével egyidőben megemelkedik és stabilizálódik a vízszint, és megjelennek azok a növényfajok, amik az állandó sósvizű mocsarakra jellemzőek. Legnagyobb meglepetés egy tengerparti mocsarakra jellemző apró gerinctelen állat előkerülése volt. Maguk a halastavak természetesen nem sós vizűek voltak, de a szegélyük, ahová a bányavíz befolyt igen. Mérési eredményeik által azt is meg tudták határozni, hogy melyik időszakban volt a legintenzívebb a sóbányászat. Ez a 16-17. századra esik, ami a török hódoltság kora. Azt tudjuk, hogy Erdélyt hadisarc fejében nem szállták meg a törökök. Ennek jó részét minden évben megfelelő mennyiségű sóval teljesítették az erdélyi fejedelmek. Az erdélyi sóbányászat virágkora pont erre az időszakra tehető.
Mivel a Newjság szarvasi olvasói közül kevesen olvashatnak angol nyelvű szakcikkeket, ezért az javasolja Dr. Jakab Gusztáv, hogy a Földgömb magazinban decemberben megjelent magyar nyelvű ismeretterjesztő cikket olvassák el, ami ugyanezt a témát dolgozza fel közérthető formában.
